Berta Sándor

Óriáscégek az internet­semlegesség mellett

A tengerentúlon veszélybe kerülhet az az elv, hogy minden továbbított adat egyenlő fontosságú.

Ajit Pai, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) új vezetője változtatna a jelenlegi helyzeten és ez hosszú távon az internetsemlegesség eltűnéséhez vezetne. Az internetes konszernek ugyanakkor tiltakoznak a Donald Trump amerikai elnök által kinevezett szakember elképzelései ellen. Az olyan konszernek, mint a Facebook, a Google, a Twitter és a Netflix, illetve az őket tömörítő Internet Association azt szeretnék, ha az adatokat a jövőben is egyforma gyorsasággal lehetne továbbítani a világhálón és nem lennének kivételezések.

A társaságok azért tiltakoztak, mert korábban voltak olyan hírek, hogy Ajit Pai már április végén módosítaná a mostani szabályokat. Az elképzelések között szerepelt, hogy az olyan távközlési vállalatokat, mint az AT&T, a Comcast és a Verizon a jövőben már nem a FCC ellenőrizné, hanem a fogyasztóvédelemért is felelős Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC).

Michael Beckerman, az Internet Association elnök-vezérigazgatója levelet írt az FCC-nek, amelyben a változtatások lehetséges következményeit taglalta. Kiemelte többek között, hogy az online ágazat egységesen meg van győződve arról, hogy az internetsemlegesség biztosítja a megfelelő felhasználói élményt, a piaci versenyt és az innovációt. A meglévő szabályokat éppen ezért nem gyengíteni kell, hanem megtartani és erősíteni.

Ajit Pai az internetsemlegesség vehemens ellenzőjének számít és korábban többször is bírálta az FCC számos fontos döntését. Ezzel teljesen az ellentéte az elődjének, Tom Wheelernek, aki rendre az internetsemlegesség mellett kardoskodott. Az Internet Association tagja többek között az Airbnb, az Amazon, a Dropbox, az eBay, a LinkedIn, a Microsoft, a PayPal, a Pinterest, a Reddit, a Salesforce, a Snap Inc., a Spotify, az Uber, a Yahoo! és a Yelp is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!