Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Moto M

A Lenovo pedig meggondolta magát, minden telefonjukat ezen márkanév alatt forgalmaznák.

Néhány nappal ezelőtt szivárgott ki a Moto M névre keresztelt okostelefon hardveres specifikációja, mégpedig a debütálás dátumával egyetemben. Ez valóra is vált, a hivatalos esemény révén pedig már tudjuk, hogy az előzetes hír pontos volt. Ezzel egy időben azonban egy fontos vállalati döntés is napvilágra került, ami jelzi a változó stratégiát.

Ahogy az a hivatalos internetes oldalon is olvasható, a Moto M valóban egy 5,5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató 2.5D-kijelzőt kapott, amelyet a nyolcmagos, 2,2 GHz-en futó MediaTek Helio P15 chip, 4 GB memória, egy 32 GB-os tároló, egy 16 megapixeles, fázisészlelés autófókuszt (PDAF) támogató hátoldali kamera, annak 8 megapixeles előlapi társa, a szintén a hátoldalon elhelyezett ujjlenyomat-olvasó, USB Type-C, valamint egy 3050 mAh-s akkumulátor egészít ki. A szoftveres oldalon az Android 6.0.1 Marshmallow fut, a burkolatot pedig a P2i által leszállított nanobevonat védi a nedvességtől. A megjelenésre Kínában pénteken kerítettek sort, a hivatalos ár 295 dollár.


A Lenovo eközben arról is beszámolt, hogy a tavalyi évhez képest 12 százalékkal csökkentek az okostelefonos eladások, a legnagyobb PC-gyártónak tehát módosítania kell stratégiáját. Ennek részeként lecserélik a vezetők egy részét, egyes források szerint pedig nem forgalmaznak majd új készülékeket a saját nevük alatt, ehelyett a nemrég még kivezetendőnek nevezett Moto márkanév venné át a vezető szerepet, vagyis minden új megoldásuk ezen család tagjaként jelenne meg a boltokban.

Ez nyilván (többek között) a nyugati piacon meghódítását is célozza, hiszen ott eddig nem túl sok sikert arattak, viszont az ázsiai régióban nem volt különösebb gondjuk a Lenovo névvel – meglátjuk, valóban beigazolódik-e a hír.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #2
    (motorola) nexus6ot használok, eszemben sincs cserélni....

    ellenben a lenovomotorola féle, virusos-romos droid telókra valóban kicsi az igény szvsz :(
  • Gauge #1
    Egy kaptafára készülő android telefonok, amiket évente kell nagyjából cserélni.... gyönyörű.
    Utoljára szerkesztette: Gauge, 2016.11.16. 08:43:27