Gyurkity Péter

Kiszáll a Windows 10 Mobile táborból a Lenovo

A cég nem tervezi a Microsoft szoftverét futtató okostelefonok piacra dobását.

A Microsoft termékei nem muzsikálnak túl jól a hordozható és a viselhető eszközök szegmensében, itt legutóbb a Band-vonal teljes leépítéséről jelent meg hivatalos megerősítés. Most egy újabb külső partnerüket veszítik el, a Lenovo ugyanis nem tervezi ilyen telefonok piacra dobását.

Az érdekes kijelentés Gianfranco Lanci, a kínai gyártó egyik vezetőjének szájából hangzott el, mégpedig a Canalys Channel Forum 2016 nevű rendezvényen. Ennek során megtudhattuk, hogy a Lenovo tervei között nem szerepel a Microsoft operációs rendszerét futtató okostelefonok megjelentetése, ami azért lehet némileg zavaró, mert nemrég még arról olvashattuk, hogy a SoftBank 503LV rövid időn belül megjelenik a piacon. Bárhogy is legyen, a cég kiszáll a táborból, ami újabb csapás a redmondi vállalatnak.

A cégvezető hozzátette, hogy a Microsoft kitartásáról sincs teljesen meggyőződve, ami arra utal, hogy szerintük még a mobilos vonal teljes kukázása is ott szerepel a lehetséges opciók között. Ezzel kapcsolatban természetesen hivatalos hír nem jelent meg a világhálón, mi több, Lanci igyekezett leszögezni, hogy a Windows 10 egy kifejezetten jó operációs rendszer (ez nyilván annak köszönhető, hogy az erre épülő PC-k forgalmazását folytatni szeretnék), a Lenovo borúlátása azonban azt jelzi, hogy még a komolyabb partnerek is óvatosan állnak a Windows 10 Mobile jövőjéhez.

Azt nem tudjuk, hogy miként fognak véget érni a Microsoft mobilos erőfeszítései, de a platform kilátásai nem túl jók. A két cég mindenesetre keresztlicenc-megállapodást kötött, így a redmondi alkalmazások helyet kapnak majd a Lenovo telefonjain.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #10
    Oke :DDDDDDDDD Majd ha kihuztad a fejed a homokbol, visszaterunk a temara.
  • T2k #9
    Pedig pont a csempék adják az egyik legeredetibb és leginnovatívabb előrelépést a halálosan unalmas és elavult ikonografikus felülethez képest. Persze neked fingod sincs se egyikről se másikról csak azért szólsz hozzá, hogy megpróbáld ledönteni CairoJack-et az idiotizmus dobogójának tetejéről.
  • T2k #8
    A lagdroid felhasználói felülete konkrétan egy foshalmaz ennél 2 nagyságrendszerrel rosszabb az ami a felhasználói felület alatt van. Az egész egy tákolt-gányolt-hákolt okádék ami egyetlenegy rendezőelv mentén lett felépítve, a kémkedés és a lehallgatás minél könnyebb megvalósíthatósága érdekében. Idiótáknak ideális, sőt, csak azoknak.
    Az ios egyszerű, faék típusú embereknek lett tervezve akik képesek 3-4x annyit fizetni nagyjából ugyananakkora teljesítményű vasért mint más, ha a kapnak hozzá 3 konfettit meg Steve Jobs mellbimbójából lefejt előtejből kevert krémből egy nanogrammnyit ajándékba.
  • T2k #7
    A Win95-98-XP-7 időszakban élték a fénykorukat azok a faszlámák, akik bármilyen általuk nem orvosolható probléma esetén újrahúzták a vindózt, mondván hogy csak az oldja meg a dolgokat. Úgy látom te egy késői leszármazottjuk lehetsz.
    Én a win-t csak akkor telepítettem újra ha új főverzió jelent meg, és sosem volt semmilyen problémám a rendszerrel az agyatlan minyonok meg havonta szoptak az újrahúzásával és így is elégedetlenek voltak. Hiába no, érteni kell a dolgokhoz, de persze az egy egészen más szint.
  • T2k #6
    De itt a Windows 10 Mobile-ról volt szó te agyhalott.
    Mi az ami ekkora élményt nyújt számodra abban, hogy minden egyes alkalommal betonhülyét csinálhatsz magadból?
  • UUUU #5
    Az UI barati ? :DDDD
    A leggyokerebb UI amit valaha is lattam egy mobilon a szanalmas csempekkel.
  • Gauge #4
    Az OS, az UI kifejezetten baráti. Sokkal szimpatikusabb, mint az Android vagy az Iphone UI. Sajnos a MS hülyeségei miatt fog mebukni az egész, pedig egy olyan ökoszisztémát tudtak volna építeni, mint amit az Apple is létrehozott.

    Majd meglátjuk, h mit lép az MS jövőre.
    Utoljára szerkesztette: Gauge, 2016.10.09. 12:50:44
  • rain70 #3
    Még a megjelenésekor vettem egy Lumia 950 XL telefont, a fényképezője szinte a legjobb még ma is, de hogy ezzel mennyi kibaszott szopás van állandóan, az már nonszensz! Nem beszélve róla, hogy a 240 ezres telefonom ma ma kb ér 80-100 ezret, vagy annyit sem! És ez mind a sok hozzá nem értő hülye miatt van, akik feljeszőnek állítják be magukat!

    Appok inkább csökkennek, mint lennének újak, a meglévők még egy ezeréves 1 magos droidon is szebben futnak, persze vannak kivétlek és rendkívül jól megírt programok is, de az vajmi kevés. A sorozatos frissítések inkább elbasszák a rendszert, mint használna, ilyenkor muszáj a recovery toll-al újratelepíteni, ami minimum 3-4 óra, mert a gyári visszaállítás is inkább még jobban ront rajta, ami egyszerűen nevetséges.

    Rohadjanak meg!
    Utoljára szerkesztette: rain70, 2016.10.09. 11:01:51
  • Skylake #2
    Hát igen. A Microsoft legnagyobb fátuma, hogy igazából nem nagyon tudnak kilépni abból a szegmensből, amelyben monopolpozíciót szereztek, mikor beálltak az IBM PC-je mellé, még a múlt században. Pedig a mobilOS- harmadik ökoszisztéma terén épp olyan módon csúcsra próbálták tolni magukat, mint egy közép-európai ország most lezajlott népszavazása során az egyik oldal. Nem jött össze, még így sem az MS-nek.Tényleg mindent bedobott az MS, még gyárat és márkanevet is vett, de hiába. Persze az egész próbálkozás mögött ott volt (és van) az a fajta mindenkit lesajnáló pöffeszkedés, ami addig jellemezte, és ma is jellemzi a céget - az eredmény ennek köszönhető.
  • CairoJack #1
    Jó, hogy kimarad ebből a Lenovo. Nagy bukástól kíméli meg magát. Az egész WP egy halott OS, halott platform. Csak a veszteséget termeli. Aki hozzá nyúl, bukik vele.