Berta Sándor

A szoftverek felé tolódik el az Apple autóprojektje

A kaliforniai konszern újabb meghatározó személlyel erősítette meg a csapatát.

A Titán nevű projekthez szerződtetett szakember nem más, mint Dan Dodge, a QNX korábbi alapítója és vezérigazgatója. Ő már a második olyan jelentős menedzser, aki rövid időn belül az Apple autófejlesztő csapatához csatlakozott. Néhány nappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Bob Mansfield, az Apple hardverrészlegének egykori vezetője lett a vállalat önállóan közlekedő, elektromos meghajtású járművét fejlesztő részlegének első embere.

Egyúttal kiderült, hogy a program súlypontja egyre inkább eltolódik a saját gépkocsi fejlesztésétől az önállóan közlekedő autók szoftvereinek megalkotása felé. Erről - bennfentesekre hivatkozva - a Bloomberg számolt be. A cikk elkészítésében az a Mark Gurman is szerepet vállalt, aki a 9to5Mac oldalon általában pontos előrejelzésekkel szokott jelentkezni az Apple termékeivel kapcsolatban és csak nemrég váltott a Bloomberg csapatához.

Az amerikai társaság azután döntött a stratégiaváltás mellett, miután fontos vezetők távoztak, majd a projektben csúszások is történtek. Ennek ellenére az óriáscég nem akarja feladni a saját jármű kifejlesztésének tervét. Egyelőre még nyitott a kérdés, hogy az autógyártók kapnak-e szerepet a programban és ha igen, mekkorát. A QNX Software operációs rendszereket, szoftverfejlesztési eszközöket és műszaki szolgáltatásokat kínál, s számos autóipari partnere (Acura, Audi, BMW, Fiat Chrysler, Ford, GM, Honda, Hyundai, Jaguar, Mercedes, Land Rover Range Rover, Porsche, Toyota und Volkswagen) van. Emellett a Ford SYNC 3 is a BlackBerry QNX platformjára épül.

Az Apple elektromos autója 2019-től érkezhet, de a helyzetet nehezíti, hogy miután a legutóbb a BMW és a Daimler illetékeseivel sem sikerült megállapodni, így a konszern kénytelen új autóipari partnereket keresni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!