Berta Sándor

2019-től jöhet az Apple elektromos autója

A gépkocsi nem lesz alkalmas önálló közlekedésre, és azt a társaság egy külső gyártó bevonásával készítené el.

A The Wall Street Journal értesülései alapján a kaliforniai társaság 2019-ben dobná piacra az elektromos járművét. A cél eléréséhez engedélyezték a jelenlegi fejlesztői csapata létszámának megemelését akár 1800 főre is, ami a mostani létszám háromszorosa lenne. A projekt neve továbbra is Titan - ez és a fejlesztési terv már februárban kiderült. A programot egy évvel ezelőtt Tim Cook, az Apple vezérigazgatója indította el és az a Steve Zadesky irányítja, aki részt vett az iPod és az iPhone létrehozásában, s a Ford autógyárnál is dolgozott. Később ismertté vált, hogy az óriáscég már számos beszállítóval, köztük a Magna International leányvállalatával, az osztrák Magna Steyr társasággal is felvette a kapcsolatot és további autóipari szakértőket toborzott.

Az viszont új információnak számít, hogy a társaság nem robotjárművön dolgozik, annak kifejlesztése csak hosszú távú cél. Kérdéses viszont, hogy melyik autógyártó lehet az Apple partnere a projektben. Tim Cook például az elmúlt hónapokban találkozott a BMW, a Mercedes Benz és a Fiat Chrysler képviselőivel is.

Az AppleInsider azt írta, hogy az Apple megkísérelt mérnököket toborozni a Tesla csapatából is, de Elon Musk, a cég vezetője közölte, hogy eddig csak nagyon kevés munkatársuk fordított hátat nekik.

A terv komolyságát mutatja, hogy a vállalat már augusztusban tesztpályákat keresett az új gépkocsijainak. Az Apple munkatársai találkoztak a kaliforniai GoMentum Station üzemeltetőivel és a meglévő pályák lehetséges használatával kapcsolatban érdeklődtek náluk. A GoMentum Station a világ jelenlegi legnagyobb és legbiztonságosabb robotautó-tesztterepének számít. A rendszeres használók között van a Mercedes Benz és Honda.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #15
    Utalom az aplet es az osszes tularazott, inkompatibilis szarjat, de ha hozzajarul az elektromos autok terjedesehez, annak orulni fogok.
  • syn7h37ic #14
    Úgy tudom, hogy már régen kész az Apple autója.
    Az a neve, hogy iFa
  • Sir Cryalot #13
    "minden más készülékgyártó kimondva vagy kimondatlanul ehhez, és általában az Apple telefonjaihoz és tablet-jeihez méri önmagát."

    Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az irigykedés kölcsönös
  • Papichulo #12
    Az Apple egy marketing cég.

    Ahhoz kepest eleg szep teljesitmeny toluk az egyik legjobb mobil CPU hazon beluli megtervezese ;)
  • CairoJack #11
    Az Apple egy marketing cég. Egy középkategóriás hardvert ad csúcs kategóriás áron, sőt kétszer annyiért. Ehhez az kell, hogy beszórják sóval az ostoba emberek szemét. Lényegében tényleg a kezdeti sikereiből él, az andriod már rég meghaladta őket, tudásban, funkcionalitásban, hardverdbe, és az utóbbi időben némely modell már anyaghasználatban és összeszerelési minőségben is. Általában fele annyiért, mint amibe egy iPhone kerül.
    Szefmesterrel értek egyet, ha ez a cég kocsit kezd gyártani, az pont olyan lesz, ahogy ő lefestette. Azzal a különbséggel, hogy lesz majd egy 1000 dollárral olcsóbb modell is (iCar C), ami színes lesz, cserébe műanyagból készül a kasztni.
    Teszem hozzá, amíg a nagy IT cégek nem tudnak egy olyan TELEFONT készíteni, ami nem fagy le, nem lehet feltörni a világ másik feléről egy SMS-el, addig semmi keresnivalójuk az autóiparban, ahol egy hiba miatt nem a pucér képek kerülnek ki a netre, hanem sokak életébe kerülhet.

    A német autóipar minősége is akkor zuhant hatalmasat, amikor elkezdték őket telepakolni szenzorokkal meg elektronikával. Lényegében minden létező dolog képes lett megállni ezekben a guruló számítógépekben, a fedélzeti computer meg néha nevetséges dolgok miatt tilt...
  • Bazsio #10
    Én ezt az autót nem akarom látni egy kommentelő jól írta hogy nem tudja mit és hogyan kell csinálni ebben a szegmensbe.Másképp is hogy néz ez ki és hogy fog még kinézni...inkább egy traktor mint ez.
  • AgentKis #9
    Szép letisztult forma. Mint ez!
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2015.09.23. 14:25:36
  • AgentKis #8
    Legalább lesz mire cserélni a dízel passzátokat az USA-ban. XD
  • karajjj #7
    Cipőt a cipőboltból...
  • Garou #6
    Az Apple jelenleg eleg szepen halaszik a munkaeropiacon, szinte minden jelentosebb cegtol megkiserelnek elhalaszni szakembereket. Ok pedig tudjak, hogyan kell autot tervezni. Tehat meglesz a know-how. Kinaiak ugyanezt csinaljak amugy, csak nem verik nagydobra. Iszonyat penzekert kilora veszik meg a szakembereket Europabol.

    Nem robbanomotorrol beszelunk, hanem elektromosrol, maris joval egyszerubb a keplet. Raadasul nem ok fogjak kifejleszteni a fontosabb dolgokat (meghajtas, akkuk, stb), hanem amit csak lehet olyan beszallitoktol rendelnek, akik mar regota ebben utaznak. Plusz lesz nemi egyuttmukodes egy- vagy akar tobb markaval (pl Merci).
    Innettol penzkerdes, az meg van. Ugyanazt az utat kell bejarniuk, mint a Tesla-nak, es siman megoldjak. Venni meg veszik majd, mint a cukrot. Egy Pagani, Köenigsegg, stb kisebb muhelyek is premium termeket allitanak elo ugy, hogy nem 30 eve leteznek, az Apple meg raadasul nem is szupersportkocsit epit. Az, hogy mondjuk az interior premium szinten legyen pedig megintcsak penzkerdes. Jo designereik vannak, rengeteg tapasztalt mernokot vesznek fel, a terep mar evek ota elokeszites alatt all, ez az auto siman kesz lehet 2019-re. Semmi kapkodas nincs itt, plane nem egy ilyen kaliberu projekt eseteben.