Berta Sándor

Figyelne az öngyilkos hajlamú bejegyzésekre a Facebook

A közösségi portál igyekszik jobban figyelni azokra, akiknél felmerülhet, hogy önkezükkel vetnek véget az életüknek.

A Facebook az elmúlt napokban világszerte kiterjesztette az öngyilkosságra hajlamos személyek számára nyújtott segítségét. A projekt részleteit Berlinben ismertették. A platform egyik szóvivője kijelentette, hogy ha tudomást szereznek egy ilyen tartalmú bejegyzésről, akkor a legfontosabb dolog, hogy minél gyorsabban reagáljanak. Ugyanakkor az oldal nem tervezi, hogy erre a célra szoftvert alkalmazna. A szóvivő ezt azzal indokolta, hogy sokkal fontosabb az összefüggések felismerése, és nagyon fontos, hogy az illető ismerősei is figyeljenek a lehetséges jelekre.

Jelenleg viszonylag nehéz jelezni az üzemeltetőknek az ilyen jellegű bejegyzéseket. A felhasználók jelenthetik ugyan az adott bejegyzést vagy jelezhetik azt is, hogy az adott véleménynek szerintük nincs helye a Facebookon. Emellett most már van egy olyan lehetőség, ahol a veszélyes, erőszakos vagy öngyilkosságra hajlamos személyek jelenthetők. A Facebook szóvivője rámutatott: attól is függ, hogy melyik lehetőség jelenik meg, hogy az adott üzenet milyen struktúrájú, milyen hosszú és az adott bejegyzés tartalmaz-e fotót vagy hivatkozást.

A Facebook több lehetőséget is kínál a felhasználóknak: javasolja például, hogy lépjenek kapcsolatba az egyik barátjukkal vagy forduljanak telefonos segélyszolgálathoz. Szintén segíthet, ha az illető elmegy egy parkba, múzeumba vagy kávézóba vagy leír egy rövid történetet. A legfontosabb azonban, hogy az emberek ne csupán magukra, hanem egymásra is figyeljenek.

2013 májusában egy olasz államügyész nyomozást kezdeményezett annak ügyében, hogy a Facebook miként engedhette olyan sértő és zaklató bejegyzések megjelentetését, amelyek miatt egy 14 esztendős olasz lány öngyilkosságot követett el. 2014-ben a Microsoft kutatói kiderítették, hogy bizonyos esetekben a közösségi oldalakon tett bejegyzésekből következtetni lehet arra, hogy egy adott személynél kialakulhat-e depresszió vagy sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!