Berta Sándor

Együttműködhet a Yandex és a Facebook

Az orosz és az amerikai platform képviselői egy lehetséges kooperációról tárgyalnak.

A Vedomosztyi orosz újság a Yandexhez közeli forrásra hivatkozva azt írta, hogy a felmerült elképzelések között van, hogy az olyan szolgáltatásokat, mint a Yandex.Taxi vagy Yandex.Market integrálják a Facebookba, így például a közösségi oldal tagjai közvetlenül taxit rendelhetnének maguknak. A két fél elosztaná a különböző tranzakciókból keletkező bevételeket. Felmerült az is, hogy a Facebook regisztrált tagjai szabadon hozzáférhetnének a Yandex.Music platformhoz és kedvezményeket kapnának a Yandex.Taxi használata esetén. Szóba került az is, hogy a két társaság megosztaná egymással a birtokába jutó reklám-, felhasználói és egyéb információkat.

Az együttműködés a Yandex számára lehetőséget jelentene az eddiginél több mobil felhasználó, köztük a WhatsApp- és Instagram-tagok elérésére. Ezen a területen az orosz cég nagy hátrányban van a Google mögött, ami nem csoda, hiszen utóbbi komolyan profitál az Android sikeréből. A kooperációnak köszönhetően a Facebook növelheti oroszországi táborát; jelenleg a Yandex 20,4 milliós, míg a Facebook 12,6 milliós felhasználói táborral rendelkezik. A Google szolgáltatásait havonta 20,5 millióan, míg a Yandexét 20,4 millióan használják Oroszországban. A napi felhasználói tábor a Yandex esetében 12,3 milliós, míg a Google esetében 11 milliós.

A Vedomosztyinak nyilatkozó másik forrás szerint a tárgyalások még korai szakaszban vannak. Az egyeztetésekről szóló híreket eddig sem a Yandex, sem a Facebook nem erősítette meg, az orosz cég csupán annyit közölt, hogy mindig nyitott a más vállalatokkal való megbeszélésekre. Érdekesség, hogy a Yandex tavaly kartellvádakkal illette a Google-t és ezzel kapcsolatban panaszt nyújtott be az orosz versenyhivatalhoz. A társaság egy formális vizsgálat lefolytatását kérte, mert úgy érezte, hogy hátrányos helyzetbe került azáltal, hogy a Google a saját szolgáltatásait integrálta az Androidba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!