Berta Sándor

Hibázott a Microsoft a Windows 10 kapcsán?

Bírálta a Windows 10 ingyenes frissítési konstrukcióját a Lenovo vezetője, aki azt várta, hogy a szoftver új lendületet adhat a visszaeső PC-iparnak.

A Windows 10 már fél éve elérhető és igencsak megosztja a felhasználókat. Az egyik oldalon az egy éven át elérhető ingyenes frissítési lehetőség áll, míg a másik oldalon az agresszív frissítési és adatgyűjtési gyakorlat.

"A számok ismertek. A Windows 10 nem tudott növekedést kiváltani a PC-piacon. De ne értsenek félre: a Windows 10 tényleg egy jó operációs rendszer, de nem hiszem, hogy a Microsoft frissítési politikája helyes volt. Az új szoftvert ugyanis mindenekelőtt olyan új eszközökkel kellett volna bevezetni, amelyek optimalizálva lettek a Windows 10-re. Ez utóbbi egy olyan élményt jelentett volna az ügyfeleknek, hogy mindenképpen elégedettek lettek volna. De ha valaki az új rendszert régi számítógépekre telepíti, akkor nincs ilyen jó élményben része, ellenkezőleg: gyakran szembesül problémákkal. Az ügyfeleink panaszkodtak is emiatt" - jelentette ki Yang Yuanqing, a Lenovo első embere.

A PC-piac konszolidálódik, több nagy gyártó feladja a küzdelmet. A Lenovo nem túlzottan sajnálja ezt, hiszen amennyiben például a Sony kivonul a piacról, akkor ez számukra új lehetőséget jelent. Piaci részesedést növelni új termékkekel is lehet, hiszen a levehető kijelzős laptopokat táblagépekként is használni lehet. Az ilyen készülékekkel egy olyan piaci szegmensben jelenhetnek meg, amely továbbra is növekszik. A Lenovo ugyanakkor azt is igyekszik tudatosítani a vásárlókban, hogy már nem csupán PC-gyártó, hanem az okostelefonok és a szerverek piacán is sikeres. Az okostelefonoknál a Moto termékcsalád jelenti a prémium kategóriába tartozó, míg a Lenovo Vibe az alap modelleket.

A Lenovo vezetője kitért saját szoftvereikre is. A jövőben kizárólag olyan programokat akarnak szállítani az ügyfeleiknek, amelyek biztonságosak. Elismerte, hogy a múltban a mérnökeik elsősorban arra koncentráltak, hogy ezek a megoldások jó funkciókkal rendelkezzenek, többletértéket kínáljanak és kevésbé azzal, hogy biztonságosak legyenek. Több mint egy évvel ezelőtt azonban világos utasításokat adtak a szoftverfejlesztőiknek, hogy mind a két dolog egyformán fontos.

A Windows 10-re júliusig ingyen frissíthetnek a felhasználók, s a kis és a közepes vállalatok. A frissítési gyakorlat miatt nemrég beperelték a Microsoftot a német fogyasztóvédők. Azt kifogásolták, hogy függetlenül attól, hogy egy felhasználó akar-e váltani az új operációs rendszerre vagy sem, akkor is letöltődik a számítógépére egy akár 6 gigabájt méretű telepítőfájl. Ráadásul mindez az illető tájékoztatása, tudta és beleegyezése nélkül valósul meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #38
    36-os hozzászólás.
  • gforce9 #37
    Nagyon nagyon régóta követem az írásaid. Ehhez képest nagyon nagyon ritkán kritizáltam meg a hozzászólásaid, pedig tehettem volna, ahogy tették többen is. Talán el kéne gondolkodni azon is, hogy miért kapod a kritikákat.
  • tomboy013 #36
    Write only mód aktív? Olvass tovább.
  • gforce9 #35
    "téged viszont még nem nagyon láttalak MS-t kritizálni, ami újfent mondom, igen csak hiteltelenné tesz"

    Na erről van szó ez a kulcs. Nincs olyan cég, ami nem követ el baklövést. De ha valaki csak a jót látja meg és a rosszat nem, na az a fanság.
  • tomboy013 #34
    Ezért a hozzászólásért már megérte ma felkelned meg ostoros barátodnak is ;) Nagyjából itt ki is merülhet az izgalom az életetekben ha már ide jártok trollkodni. :D Lehet, hogy Cairo-t nem bírom a folytonos negatvitása miatt, de neki legalább véleménye van. Ti meg egyszerűen csak bohócok vagytok az ilyen tartalmas megnyilvánulásaitokkal. Én meg MS fanboy tudom már leírtátok ;) Na de mára már többet foglalkoztam veletek mint kellett volna 1 teljes hozzászólással. Viszonnlátásra a következő cikknél ;)
  • slickboy #33
    Nem, a zsugorodás megállítását akartam írni, csak gyorsabban gondolkodtam, mint írtam, mert felbasztam az agyam az aktuális lenovós CEO agymenésen. :D
  • cateran #32
    Nem, mi? Te vagy a wikipedian a MS fanboy szocikk alatt
  • ostoros #31
    Fanboy forevör!
  • tomboy013 #30
    A tapasztalat leírása az aztán nagy hazugság meg szépítés igazad van :D Érdekelne mitől lesz jobb neked ha minden cikknél elindítasz egy negatív fikahullámot? Olvassák a MS-nál? Változtatnak a szerinted hibás dolgokon vagy mégis mit gondolsz? :D Ha ennyire okos vagy miért nem csinálsz konkurenciát azzal, hogy írsz egy új oprendszert? Jah mert fórum huszárkodáson kívül nem megy semmi más. De tudok egy egyszerűbb és jobb ötletet is. Használj mást és költözz át azokhoz a cikkekhez! Ennyi.
    Mit gondolsz majd valakit megtérítesz ezekkel amiket írsz? :D Nem is értem a magadfajtát minek jó folyton folyvást ugyanazt szajkózni. Ha elégedetlen vagyok hagyom a fenébe a dolgot és keresek valamit amivel elégedettebb vagyok. Ha ennyire beakadt nálad a lemez akkor javaslok egy orvost a probléma enyhítésére, mert ott sajnos már tényleg lehetnek problémák. Azért pozitív dologként kiemelem, hogy a stílusod legalább már csiszolódott az idők folyamán. Már közel sem vagy olyan álpári mint régen úgyhogy ehhez azért gratulálok.
    Mellesleg ne hazudtolj meg, sosem mondtam a Win RT-re, hogy a legjobb mert sosem gondoltam így, ha írnak rá alkalmazásokat akkor használható lett volna, de így egy nulla. Csak a tisztán látás kedvéért. Jah igen még annyi, hogy nem védek minden MS terméket, de ha nekem tetszett pl a Win8 is akkor nem fogom az ellenkezőjét állítani még akkor sem ha már a tömeg mást mond. Van egyéni véleményem és ezt tartom is. Ha az MS szerint bukta engem az sem érdekel mert szerintem nagyon eltalálták a csempés felületet. Ennyi. Nem védem a MS-ot csak kiállok a saját véleményem és igényeim mellett. Nem hinném, hogy ez akkora bűn lenne ami miatt már vér fan lennék (na nem mintha probléma lenne a fanság, mert a Földön mindenki valaminek vagy valakinek a fanja), de persze vannak és mindig lesznek nálam butább emberek akik ezt nem látják át. Szórhatod te is a fan jelzőt, nem izgat, te is fan vagy csak nem MS.
  • CairoJack #29
    Költői vagy sem, megmondom mi motivál.
    Az elégedetlenség. Hogy immáron 5+ éve nem képes az MS olyan terméket kiadni, ami maradéktalanul hibátlan, jól használható, user friendly. Sőt akár csak bosszúság nélkül használható.
    A bosszúság, na az motivál engem.
    A kérdés sokkal izgalmasabb fordítva feltéve. Vajon mi motivál téged, aki ugyan ennyi ideje MINDEN létező MS terméket foggal körömmel védesz, még olyasmire is rámondtad, hogy világverő, best ever, ami akkorát bukott, hogy mára már a piacról is kivonták, és ami már az MS szerint is óriási hiba volt.
    Oké, én egy hiperelégedetlen fazon vagyon, nehéz a kedvemre tenni, megtalálom én a hibát minden rendszerben, tudok én fikázni bármi. Te viszont csak az MS-t véded, csak az ő szekerüket tolod, akkorákat hazudsz, szépítesz, amekkorákat nehéz bármilyen fanság számlájára írni.
    Ez azért egy kicsit gyanúsabb, mint amikor én fikkantok bármit is.

    Sőt én pl hajlandó vagyok pozitívan is nyilatkozni az MS-ről. Pl az első Surface-ket szénné fikkantottam, mert hulladékok voltak (leszámítva az anyag, és összeszerelési minőséget, ami már akkor is etalon volt), mostanra mindegyik rengeteget fejlődött. Olyannyira hogy mára számomra a legvágyottabb tabletek, csak az áruk nem tetszik (meg a rajtuk futó Win10)
    Előbbi nyilván nem az MS problémája (többet kéne keresnem), utóbbin még ezen is lehet változtatni, talán egyszer még jó OS lesz.
    A Surfacekkel kapcsolatban mára másba tényleg nem lehet belekötni. Példás, pedáns munkát végzett az MS. Főleg fogy kiírtották az RT szutykot, ami szerinted szintén a valaha volt legjobb IT eszköz volt.

    És ha már itt tartunk, téged viszont még nem nagyon láttalak MS-t kritizálni, ami újfent mondom, igen csak hiteltelenné tesz. Szóval, hogy kit mi motivál, ne menjünk bele, ebben a kérdésben keményen alulmaradsz a hitelességi válságod okán.

    MÁS:

    A Win 10 kémkedéshez csak annyit, technikailag nem értek hozzá, nem tudom, mit, hogy loggolnak a szolgáltatók/reklám cége, csak annyit tudok, hogy ugyan azon routerről az asztali gépemen (Win7 és Firefox privát módban) érdekes módon nem szoktam ilyen furcsa anomáliákat észrevenni. Szóval ez bizony ERŐSEN OS specifikus probléma.
    Az ellenezőjéről akkor fog tudni bárki meggyőzni, ha az említett jelenség megszűnik létezni. Bizony mondom, az összes privacy setting csak egy nagy placebó a Win 10-ben, és/vagy az Edge-ben.