Berta Sándor

A drónok iránt is érdeklődik az Intel

A társaság egyre inkább nyit a fő profiljától távol eső ágazatok felé, mert követni akarja az új trendeket.

Az Intel néhány nappal ezelőtt vásárolta fel az Ascending Technologies nevű dróngyártó céget, de csak az egyike volt a társaság által az elmúlt években az ágazatban végrehajtott tranzakcióknak, ami tökéletesen jelzi, hogy az Intel nyitott az új piac iránt. A Consumer Electronics Show keretében tartott előadás közben az Intel egy robotrepülőgépet irányított a színpad fölé. Szerkezetük képes automatikusan kikerülni az útjába kerülő akadályokat. Brian Krzanich, a társaság vezetője kiemelte, hogy ezek a járművek teljesen lenyűgözik őket.


Bár az Intel továbbra is elsősorban processzorgyártóként ismert és ez egy darabig biztosan így is marad, de fokozatosan nyit az új területek felé. Jó példa volt erre a most bemutatott intelligens napszemüveg és az internettel összekötött védősisak. Bejelentették a New Balance nevű sportcipő-gyártóval kötött együttműködési megállapodásukat is, amelynek részeként a két fél közösen fejleszt majd ki egy okosórát.

Az üzenet egyértelmű: az Intel ezúttal nem akar lemaradni a különböző trendekről, mint tette azt korábban, az okostelefonok megjelenésekor. Ezt támasztotta alá az Altera tavaly júniusi, 17 milliárd dollárt felemésztő felvásárlása is. A vállalat emellett átvette a Recon Instruments kanadai vállalkozást, amely elsősorban a sportolóknak készít viselhető termékeket, köztük különleges szemüvegeket, illetve jelezte, hogy a flashmemóriák fejlesztésére koncentrál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!