Gyurkity Péter

Megjelent Európában az LG Zero

A fém külsővel érkező készülék visszafogott belsőt kapott, az ár sem túl kedvező.

Még szeptember második felében írtunk arról, hogy az LG Class néven dobná piacra új okostelefonját, amely újragondolt külsővel futna be. Erre Dél-Koreában akkor valóban sor is került, most pedig Európa van a terítéken, ám kontinensünkön egy ettől eltérő nevet választottak.

A gyártó olasz oldalán ugyanis LG Zero néven szerepel az új fejlesztés, amely a külső tekintetében valóban a szokásostól eltérő felállást kínál, hiszen fém burkolattal futott be. Sajnos mintha ennyiben ki is merülne az újítások listája, hiszen a hardver terén már semmi különlegesre nem számíthatunk, mi több, itt egy kifejezetten visszafogott konfigurációt kapunk, amely a középkategóriában is csak félig-meddig fogja megállni a helyét. Jó példa erre a 720p felbontást támogató, kereken 5 hüvelykes kijelző, de a négymagos Snapdragon 410 chip sem nevezhető erőműnek.


Az alumínium burkolat alatt emellett 1,5 GB RAM található, ami azért is érdekes, mert a gyártó számára hazai piacon a Class még 2 GB memóriával jelent meg. A felsorolásban mindenesetre egy 16 GB-os, microSD révén tovább bővíthető belső tároló, egy 13 megapixeles hátoldali és egy 8 megapixeles előlapi kamera, LTE-elérés, egy 2050 mAh-s akkumulátor, a szoftveres oldalon pedig az Android 5.1.1 Lollipop szerepel. A készülék egyelőre Olaszországban kapható, de rövid időn belül további államok is sorra kerülhetnek.

Az ár 299 euró, ami ugyan elmarad a csúcskategóriás megoldások árszintjétől, de kedvezőnek szintén nem mondható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!