Gyurkity Péter

Felébredt a Rosetta landolóegysége 

A Philae csak rövid időre vette fel a kapcsolatot, de ezzel is jelezte, hogy nincs veszve minden.

A Csurjumov-Geraszimenko üstökösön tavaly novemberben végrehajtott leszállást nem követte a munka folytatása, mivel a helyszín nem bizonyult ideálisnak, a landolóegység pedig hamarosan hibernált állapotba került. Az ESA márciusban megpróbálta felvenni a kapcsolatot, akkor azonban újabb kudarc várt rájuk, és egészen június közepéig kellett várni a kontaktus felvételére.

Vasárnap számoltak be az ESA blogjában arról, hogy a Philae közép-európai idő szerint szombat este végre valóban bejelentkezett, igaz, csak egy nagyon rövid időre, hiszen mindössze 85 másodpercen keresztül zajlott le kommunikáció a két fél között. A németországi irányítóközpont azonban így is több mint 300 adatcsomagot kapott, amelyek arra utalnak, hogy a Philae viszonylag jó állapotban van, a hőmérséklet -35 Celsius-fok körül mozog, a landolónak pedig 24 watt áll rendelkezésére, vagyis hamarosan folytatódhat a munka.

Az üstökös eközben egyre közelebb kerül a Naphoz, a távolság köztük augusztus 13-án lesz a legkisebb, az évszakok változása pedig azt eredményezi, hogy a Philae helyszínén megugrik a napsütötte órák száma, a közeli hegygerinc árnyéka pedig odébb tolódhat, ami jótékony hatással lesz a napelemek működésére - igaz, az intenzitás növekedése még veszélyes is lehet. Amennyiben hosszabb időre sikerül felvenni a kapcsolatot a landolóval, bőven lesz mit elemezni, hiszen a Philae a leszállást követő 60 órában folyamatosan rögzítette az adatokat, ezek azonban (mintegy 8000 adatcsomag) még a saját memóriában vannak, mivel nem volt mód a megfelelő továbbításra - a most beérkezett adatokból egyébként tűnik, hogy a Philae már korábban is felébredt, ám a kapcsolat akkor nem jött létre a földi irányítással.

Az illetékesek azt remélik, hogy belátható időn belül sor kerülhet a következő lépésre, és valóban megindul majd az üstökös helyszíni vizsgálata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2

    es varjuk az adatokat...
  • Archenemy #1
    Jó hír!