Berta Sándor

3D lakástérképet akar a porszívóiról ismert iRobot

A cég a jövő háztartásának központi elemévé tenné az önállóan működő eszközt, ahol a ház önmagától működik.

A Roomba a világ legismertebb robotporszívója, de mindez közel sem elég a gyártó iRobotnak, amely a jövő háztartás központi elemévé tenné az önállóan működő eszközt - erről Colin Angle, az iRobot vezérigazgatója beszélt. A tőzsdén is jegyzett vállalat ügyvezetője nem tartja sokra a hálózatba kötött otthonokkal kapcsolatban felmerült eddigi ötleteket. Szerinte aki minden készülékhez külön alkalmazást használ az irányításhoz, az a korábbinál sokkal bonyolultabbá teszi az életét. Sokkal jobb lenne, ha a ház saját magától felismerné, hogy egy lakó mit szeretne és ennek megfelelően cselekedne is.

Angle megoldást kínálna a lakások 3D-térképének létrehozására: ki készíthetné el jobban a térképet, mint egy Roomba, amely egyébként is egész nap a szobákat járja? A térképre minden olyan információ felkerülhet, hogy melyik hálózatba kötött eszköz (hűtőszekrény, fűtőtest, televízió stb.) hol van és segíthet a háznak, hogy időben felismerje a lakó szándékait, függetlenül attól, hogy az illető éppen hol tartózkodik.


Angle felvázolt egy szituációt: valaki hazamegy, rövid időre megáll az étkezőasztalnál, majd átmegy a konyhába, megáll a hűtőszekrény előtt, végül leül a kanapéra. A rendszer mindebből arra következtet, hogy az adott személy minden bizonnyal letett valamit (egy csomagot vagy táskát például), amikor hazaért, majd enni- és innivalót vett magához, s alighanem tévét akar nézni. Ezért a hálózat felkapcsolja a lámpákat, valamint bekapcsolja a televíziót és a fűtést. A lakónak semmit sem kell megérintenie és alkalmazást sem kell használnia a tévé irányításához, az otthona ugyanis ki tudja következtetni, hogy mit szeretne.

Ahhoz, hogy mindez megvalósítható legyen, a háznak és a benne lévő berendezéseknek pontosan tudniuk kell, hogy az illető éppen hol tartózkodik és hova tart. Mindezt az okostelefonja és az okosórája is elárulhatja, amelyek meghatározzák egy 3D-térképen a tartózkodási helyét. Emellett a különböző készülékek mozgásszenzorai is hasznos segítséget jelenthetnek.

A térkép létrehozásakor az iRobot eszközére szerelt kamera videofelvételeket készít, majd azokat összehasonlítja a számítási felhőben tárolt képekkel és megpróbálja kitalálni, hogy mi van a fotón. Angle nem erősítette meg, hogy a kamerát a Roombára szerelnék és azt sem, hogy mindig aktiválnák, amikor elindul a porszívó. Ugyanakkor egy ilyen megoldás logikus továbbfejlesztése lenne azoknak a robotoknak, amelyek már ma is képesek felismerni és kikerülni az akadályokat. Fontos lenne viszont, hogy a kamerát úgy helyezzék el, hogy az minden objektumot lásson, akkor is, ha mondjuk az asztalon helyezik el.

Az elképzelés persze komoly aggályokat vet fel a magánélet védelmével kapcsolatban, hiszen egy önállóan működő robot járná a házat, mindenről videofelvételt készítene, majd azokat elemzés céljából feltöltené az iRobot szerverére. Ráadásul nyilvánvalóvá válna, hogy az emberi viselkedés kiszámítható, s mindig bizonyos mintákat és rutinokat követ. A technika csak akkor működne jól, ha egy algoritmus ezeket a viselkedési mintákat felismeri és tanul ebből, ezáltal tudja, hogy mit kell tennie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kamionosjoe #12
    Na megint egy jó hülye cikk. Attól függetlenül biztos lesznek ilyen megoldások, de pèldául a kamerás megoldásnál jobb a robotporszívóra egy olyan ultrahangos rendszert szerelni, mint amilyen például a kocsikban van tolatáshoz. Elèg sok energiába is kerülne most az összes ember minden egyes lépését előre kiszámolni, de az tény hogy van egy bizonyos nap ritmus amit minden ember nagyjából követ, erre lehet építeni valahogy. Azért azt sem szabad túlzásba vinni, mert akkor meg mindenki kövèr disznóvá válik az egész napos lustulás következtében. :D
  • Inquisitor #11
    Ez most az új trendi, a Google ilyen irányú telefonos és tabletes megoldásairól már hallottunk, de most már külön direktbe erre fejleszt nekik a Qualcomm. Beszkenel mindent ami körülötted van 3D-ben és szépen összerakja az adatokból a környezetet.
  • Borg #10
    Én most vettem egy samsungot, 1.5cm-ig bármelyik küszöbön átmegy, meg a szőnyegeken is. Még a hosszúszőrűn is végigküzdi magát becsülettel, bár igaz, szenved rendesen :)
  • MuldR #9
    Pedig jó cucc. Igaz a szokásos alapos porszívózást nem helyettesíti. Arra jó, hogy mielőtt anyósék jönnek berugdosom a szobába, ő meg feltakarít. :)
  • Skylake #8
    Csak az a baj, hogy úgy gondoljuk, hogy életünket egyszerűbbé tevő technikai eszközöket kell létrehoznunk, amelyek az élet más területén járnak nem kívánt mellékhatásokkal. Pedig valójában járnak ilyen mellékhatásokkal - ilyet írtam korábban. E mellékhatások kezelésre újabb eszközöket hozunk létre, amelyek azt kezelik, de újabb kezelendő mellékhatásokat kreálnak. Na, szerintem ez tipikusan ilyen eszköz.
  • Skylake #7
    Igen!!! Helyes a meglátás! Már veszünk is föl corporate evangelistnek!
  • Cat #6
    Van, akinek az a dolga, hogy azt találja ki hogyan lehet kényelmesebb az életünk, van, akinek meg az, hogyan lehet megakadályozni a betöréseket. A lakás belsejének fényképezése miatt 15 másik szolgáltatás is kifogásolható, de egyiktől sem várjuk, hogy miért nem foglalkoznak rácsok szerelésével.
  • barret #5
    Ki mondta hogy elég lesz egy Artu???Minden helységbe venned kell egyet,mert a köszöb is leküzdhetetlen neki :)
  • Skylake #4
    Újabb IoT lózung, kifejezetten a részvényesek boldogítására konfigurált bullshit. Megkérdezném elsőként ezt a CEO macskajancsit, hogy mi van az olyan lakássokkal, ahol emelet van? Amelyet a földszinttel az úgynevezett lépcső nevű műtárgy köt össze? Azon hogy megy föl ez az összepréselt artuditu?

    A videofelvételek készítéséről annyit, hogy aki ennyire, tunya, és ennyire hagyni akarja, hogy a s*ggét gépi technika nyalja körbe, az meg is érdemli, hogy mondjuk robotrobi neten utaztatott felvételeinek MITM-je után, a tolvajok karosszékből választhassák ki, hogy az agyon IoT-olt kérójába érdemes e betörni, és ha igen, akkor hogyan. Upgraded version: tolvajok által irányított robotporszívó a célpont lakásában - nézelődünk ,felmérjük a terepet, a baromarcú tulaj meg nem is sejti, hogy a porszívóját mi irányítjuk! Mint mondana erre egy bűnöző: sok ilyet!
  • Lack #3
    Kösz nem kérem. Szerintem meg fényképezgesse a kitalálója anyukáját.