Gyurkity Péter

Francia telefonban az első Tegra 4i chip

Egy francia cég dobja piacra elsőként az nVidia új fejlesztésével ellátott okostelefonját.

A Tegra 4i bemutatkozása nagyjából az nVidia menetrendje szerint történt, az első ilyen készülékre pedig nem is kell sokat várnunk, hiszen az - legalábbis az európai piacon - már a jövő hónapban bemutatkozhat. Más kérdés, hogy az egyéb jellemzők, valamint maga a gyártó neve sem vált ki óriási érdeklődést.

Ezúttal ugyanis nem valamelyik jól ismert mobilos óriás jelenik meg elsőként a piacon az újítással, hanem a jóval kevésbé rangos márkának számító francia Wiko cég, amely nemes egyszerűséggel WAX névre keresztelte megoldását. Ez az okostelefon a már említett Tegra 4i chipszetre támaszkodik, amely 1,7 GHz-es órajelen, négymagos kiszerelésben kap helyet a burkolat alatt, kiegészítve egy 4,7 hüvelykes Gorilla Glass 2 kijelzővel, amely viszont 720p felbontást támogat. A grafikus vezérlő 72 feldolgozóegységre épít, nagyon emiatt sem kell majd szégyenkezniük.

A mindössze 4 GB-os belső tároló mérete már komoly kívánnivalót hagy maga után, bár ezt microSD kártyák révén további 32 GB-tal bővíthetjük. A RAM mérete ezzel egy időben 1 GB, miközben az előlapon egy 5 megapixeles, a hátoldalon pedig egy 8 megapixeles kamera kapott helyet. Komoly előny, hogy a 4G-elérés támogatása megoldott, a szoftveres oldalon pedig alapesetben az Android 4.3 dolgozik majd, bár szóba került a 4.4 KitKat későbbi időpontban történő alkalmazása is.

A megjelenésre több európai országban áprilisban kerül majd sor, az ár 200 euró lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!