Gyurkity Péter

Erős, de sokat fogyaszt a Tegra K1

A 64 bites Tegra K1 minden más chipnél gyorsabb, de a becslések szerint fogyasztása is kiemelkedő.

Az nVidia még tavaly rántotta le a leplet az új generációt képviselő Tegra K1 mobil chipről, amely szerintük jól tükrözi a vállalat új célkitűzését - a mobil szegmensre való koncentrálást. Januárban már írtunk arról, hogy egy közelebbről be nem azonosított példány igencsak jó eredményt ért el egyes tesztekben, most pedig újabb benchmark bizonyítja a fejlesztés elsőségét.

Az AnTuTu csapata ezúttal a 64 bites változat eredményeit vesézte ki, amelyek mindenféleképpen kiemelkedők. Amennyiben hihetünk a számoknak, a K1 minden ma kapható mobil chipet magasan ver, az új példány pedig - ellentétben az előzőekben látottakkal - már ikermagos felépítéssel bír. Jóllehet a hivatalos megjelenés csak az év második felében esedékes, nem kis izgalmat keltett a hír, hiszen ezzel az nVidia egycsapásra maga mögé utasítaná a teljes mezőny (ezzel kapcsolatban elég csak a 44 ezres adatot említeni), a teljes kép azonban nem ilyen egyszerű, néhány apró részlet beárnyékolja azt.

Példaként említhető, hogy a chip nem a hivatalosan megadott, legfeljebb 2,5 GHz-es órajelen, hanem kereken 3 GHz-en futott, ami nyilván alaposan megdobja a végeredményt. Nem egészen világos, hogy miért hajtották magasabb frekvencián a tesztben kivesézett példányt, de ez csak az egyik részlet, hiszen a SemiAccurate munkatársai a korábbi demonstrációkat megvizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az ott látott masina nemcsak nagy méretű volt, de aktív hűtést is biztosított.

A tápegységből és az egyéb komponensekből kiindulva úgy vélik, hogy a konfiguráció 60 wattot fogyaszthatott, ez a legtöbb esetben 35-40 watt körül alakult, ennek jó része pedig nyilván a K1 étvágyából adódik - kétséges, hogy mi lesz ebből a végleges változat esetében, amely nyilván nem támaszkodhat majd ilyen jellemzőkre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #4
    Az sem relevansabb, az is csak egy velemeny. Az en velemenyem pedig az, hogy most persze jol meghajtotta az nV a K1-et, hogy rola cikkezzen mindenki, de ha eljon az ido, akkor nagyon vissza fogjak venni, es rogton ugrik az antutu elso hely is. Es raadasul addigra befutnak igazi nagyagyuk is a qualcommtol, samsungtol, ugyanugy fog jarni ez is, mint a tobbi nV chip. Papiron jol mutat, de mire kaphato lenne, mar nem versenykepes.
  • Zoli007 #3
    Hogy legyen releváns infó is
  • flashpointer2 #2
    Hát ez még laptopba is sok lenne nem hogy még kisebb kütyükbe.
  • grebber #1
    Szerintem ez csak erőfitogtatás volt hogy még ezt is tudja ez a cucc.
    Nagyon jól tudják,hogy tabletbe mobilba ennél jóval kisebb étvágyú chip kell,mert különben már a kiadás előtt elbukta a piacot.