Gyurkity Péter

Kellemes gyorsulást ígér az nVidia Tegra 4

A gyártó következő generációját képviselő Tegra 4 mobil chipekről szivárgott ki egy rövid lista a napokban, amelyen szemügyre vehetjük a fontosabb változásokat - a teljesítmény terén lesz mit megvizsgálni.

Egy kínai portálon felbukkant kép a negyedik generáció fontosabb jellemzőit sorolja fel, ezek alapján összegezhetjük, hogy nagyjából mire is számíthatunk. A Wayne (a'la Batman) kódnévre hallgató fejlesztés eszerint az ARM új architektúrája épül, és bár a processzormagok száma nem változik, a sebességben mégis lesz változás, míg a grafikus vezérlő igencsak komoly gyorsulást ígér.


A Tegra 4 tehát megtartja a harmadik, jelenleg is kapható generáció esetében megismert 4-Plus-1 felállást, vagyis egy négymagos chipet vehetünk majd a kezünkbe, amelyben egy ötödik mag felelős az energiahatékony üzemmódért, amikor a másik négy egység beszünteti a munkát. Ezek azonban már nem Cortex-A9, hanem az új Cortex-A15 magok lesznek, vagyis sebességnövekedésre itt is számíthatunk, bár az igazi meglepetést az új grafikus vezérlő tartogatja. Ez utóbbi a mostani 12 helyett már 72 feldolgozóegységre támaszkodik majd, és bár hatszoros teljesítményre felesleges várnunk, a különbség nyilván azonnal észlelhető lesz.

Az új chip támogatja a 2560 x 1440 pixel felbontást, valamint az USB 3.0 technológiát, ez pedig a kétcsatornás DDR3L memóriával bővül ki. A 4K szintén szerepel a felsorolásban, ám ennek részleteit nem fejtik itt ki. A gyártástechnológia azonos a Qualcomm Snapdragon esetében megismert, 28 nanométeres, energiahatékony eljárással, a pontos felépítést pedig a mellékelt ábra mutatja.

Az első hivatalos bemutatóra valószínűleg a jövő évi, januárban megrendezendő CES alatt kerül majd sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sola #13
    A "hatszoros teljesítmény a Tegra3-hoz képest" egy kamu marketing duma. Talán a GPU részre igaz lesz, de az általános célú feldolgozásra egészen biztosan nem (márpedig összességében inkább az érdekli az embereket, mert ettől fut gyorsabban a Javascript, a szövegszerkesztő és más gyakori alkalmazás). Persze, biztos érdekli az embereket az is, hogy gyorsabb legyen a játékokban a grafikus renderelés, de mobilon és tableten én személy szerint nem akarnám a Crysis-t futtatni, a Fruit Ninja-t pedig a mostani GPU-k is jól megy.

    A Tegra4-ben szereplő Cortex-A15 magok azonos órajel mellett 40-50%-al gyorsabbak a Tegra3-ban szerreplő Cortex-A9-es magoknál. Tekintettel arra, hogy a Tegra3-ból már most is vannak 1.7Ghz-es változatok és a 28nm-es A15-ösöket realisztikusan 2,5 Ghz-ig fogják tudni felhúzni 2013-ban(újabb ~50%-os gyorsulás), maximum 2,25-szörös gyorsulást látok én igazoltnak a Tegra3-hoz képest.

    Egyébként már egy duál Cortex-A15-ös SOC 1,7Ghz-en már egészen tűrhető Ubuntu desktop-ot ad az embernek. Ez a kommentet egy ARM Chromebook-ról írom, amiben az Exynos5 dual teljesít szolgálatot. A cucc teljesen emberi sebességgel megy (5mp-es LibreOffice hidegindítás, 2,5mp-es Chromium hidegindítás), gyorsabb mint a régi Toshiba portege m200-as laptopom.

    Ehhez képest a Tegra4 még ennek is a dupláját adná nyers teljesítményben, ami már egy okostelefonnak és egy tabletnek túl erősnek is hangzik. Azzal már teljesen jól működő ARM-os laptopokat lehet majd gyártani.
  • zola2000 #12
    "ez nem samsung vagy fos htc dzsunka UI-val."

    arra is lehet rakni jobbféle launchert.
  • sanyicks #11
    elég gáz tapasztalataid vannak, bár lehet i eszközön így van, de android 2.3-nál a telefonomban 512mega ram van, de használat közben még a 300 megát sem karcolta meg a teljes ram foglalás.
    jó, persze ez nem samsung vagy fos htc dzsunka UI-val.
  • Vol Jin #10
    Mondjuk azért, mert ugyanazt a memóriát használják, és egy bizonyos párhuzamos egység esetén már lesznek olyanok, amik tétlenül toporognak, hogy mit is kellene csinálniuk.
  • fergusonpapa #9
    Középkategóriánál is 512 ram az átlag. Ami hálistennek kezd változni. De nem is ez a lényeg, az android eszi a vasat még mindig. Bár elég sokat fejlödtek optimizálás terén és a gyors mobil piac fejlődése miatt elég erős vasak vannak már, de láttam én már S3-at beakadni csupán optimizálás miatt. Olcsó telefonokról meg ne is beszéljünk.
  • zola2000 #8
    Szerintem telfonnál elég, az android lelövi a legtöbb háttérappot, ha memória kell, max ha nagyobb játékot / egyéb memória igényes alkalmazást akar az ember indítani előtte kell, ami csak egy érintés az indítás előtte a widgeten, apróság az alacsony árú telefonért cserébe.
  • fergusonpapa #7
    Tapasztalatból tudom hogy 512 ram semmire nem elég, állandó app killer hogy menjen valami más.
  • zola2000 #6
    Miért nem? Xperia mini prom van (1x1ghz, 512mega ram, adreno205gpu), és megfelelően gyorsnak érzem.
  • fergusonpapa #5
    androidnak ez se lesz elég..
  • NPite #4
    elméletben lehet de olyan szoftvert is kell rá írni