Gyurkity Péter

Bemutatkozott az nVidia Tegra 5

Az nVidia bemutatta következő generációs mobil processzorát, amely az ígéretek szerint az asztali gépekhez fogható teljesítményt biztosít, igencsak kedvező fogyasztással.

Az eredetileg Logan kódnévre hallgató új Tegra chip sorrendben az ötödik generációt képviseli a családon belül. Ennek megjelenése 2014-ben esedékes, mivel addig még az egyelőre késlekedő Tegra 4i debütálására is sort kell keríteniük, ám az első bemutatók szerint megéri majd a jövő évig várni.

A Tegra 5 system-on-chipen az elmúlt hetekben sokat dolgoztak a mérnökök, jól jellemzi a feszített munkatempót, hogy a SIGGRAPH konferencia előtt alig néhány nappal végezték el az utolsó simításokat az ott bemutatandó példányon. A hivatalos blogban olvashatunk a találkozó alatt ismertetett anyagok elkészítéséről, amelyekben egyértelmű módon a teljesítményt emelték ki, mint legfontosabb tényezőt. A támogatott technológiák listáján többek között a Direct3D, az OpenGL 4.4, az OpenGL ES 3.0, valamint az OpenCL is szerepel, ennek révén pedig több, eddig inkább az asztali szegmensben használt eljárás, így például a Tesselation is szóhoz jut a mobil chipen.


A cég igazi áttörést ígér mind az általános, mind pedig a grafikai teljesítmény terén. Az új magokat egy Kepler architektúrára épülő grafikus vezérlővel vegyítik, ez utóbbi szerintük több mint hétéves ugrást jelent majd a hordozható termékek kategóriájában, hiszen alig 2 wattos fogyasztás mellett gyakorlatilag a GeForce 8800 GTX erejét biztosítja majd, magasan túlszárnyalva a riválisok (így például az iPad 4-ben helyet kapó Apple A6X SoC) számait. A bemutatón két demót használtak fel ennek érzékeltetésére, mindkettő megtekinthető a hivatalos oldalon.

Ahogy azt említettük, a Tegra 5 a tervek szerint a jövő évben jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Robbantó1 #2
    Lassan kb 4 év múlva talán már olyan telefonok lesznek,amik elfuttatják azokat a játéokat amiket ma egy 300.000Ft-os gép tud :D
    Egyébként érdekes hogy míg a PC-nél nem nagyon vannak újítások addig a mobilos cuccok nagy fejlődésen esnek átt.
  • KopaszIsten #1
    Hm. Elgondolkodtatott a videó. Ilyen kidolgozott (és élethű) arcmozgást még PC-s játékoknál sem láttam, nemhogy egy telefonon. Persze más egy játék, ahol mozgunk, vannak tereptárgyak, NPC-k, mint egy demó ahol esetleg csak az arc van, és semmi más -tehát sokkal kevesebb dolga van a GPU-nak, stb.- ,de akkor is tetszett.