Berta Sándor

Felépítheti új központját az Apple

Cupertino városi tanácsa engedélyezte a társaság számára a létesítmény felépítését. A helyi lakosok korábban leginkább amiatt tiltakoztak, mert úgy vélték, a centrum nagyobb forgalmat fog generálni.

Az Apple Campus 2 nevű új főhadiszállása egy négyemeletes épület lesz, az energiaellátásról egy külön erőmű gondoskodik majd. Áprilisban kiszivárgott, hogy a létesítmény a tervezettnél egy évvel később készül el és többe, hárommilliárd helyett ötmilliárd dollárba fog kerülni, mint az új New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC). A városi tanács döntéséről a San Jose Mercury News számolt be és Tim Cook vezérigazgató is megerősítette Twitter-üzenetében. Az utolsó fellebbezési határidő november 15. Amennyiben senki nem támadja meg a határozatot, akkor Cupertino végérvényesen zöld utat ad a beruházásnak.


A helyi lakosok részéről a legnagyobb aggály azzal kapcsolatban merült fel, hogy az építés idején, illetve a központ átadása után nagyon megnövekedhet a közúti forgalom. Nos, a társaság képviselői közölték, hogy a centrumban dolgozó munkatársai céges buszokkal fognak eljutni a munkahelyükre, illetve onnan az otthonaikba. Emellett körlevelet is küldtek az embereknek és kampányt indítottak a projekt mellett. Felmerült többek között az is, hogy a vállalat javít a környező közlekedési infrastruktúrán. Amennyiben nem fellebbezi meg senki a mostani döntést és az Apple minden engedélyt megkap, úgy a programot november 19-én hivatalosan is bejelentik, s a város és a konszern közötti szerződés hatályba lép. A területen lévő régi épületek lebontását már az idén év végén megkezdik. A Campus 2-t 2016-ban nyitnák meg. Az új létesítményre azért van szükség, mert a jelenlegi régi főhadiszállás már túl kicsi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!