Berta Sándor

Értékesítési stratégiát váltana az Apple

A vezetésnek nem tetszik, hogy az iPhone tulajdonosok többsége nem Apple márkaboltban vette meg készülékét, és így a többi termékükkel nem is találkozott. Becserélési lehetőséget vezetnek be.

A 9to5mac bennfentesekre hivatkozva számolt be az értékesítési stratégiaváltásról. A programot szeptemberben indítanák el, hiszen akkor érkezhet az új iPhone 5, illetve az iPhone 5S. Tim Cook vezérigazgatója azzal indokolta a döntést, hogy jelenleg az iPhone készülékek 80 százalékát nem az Apple márkaboltjaiban vásárolják meg a felhasználók. Ezért sok vevő nem is látja az iPad táblagépeket vagy a MacBook számítógépeket, így meg sem vásárolják azokat.

Az új termék vásárlása mellett az emberek egyúttal megszabadulhatnának a régi eszközüktől is, ami fontos környezetvédelmi marketingeszköz lehet. Tim Cook ugyan kiemelte még azt is, hogy számára elsősorban emiatt érdekes a csereprogram, de az nem világos, hogy mi lesz az emberek által beváltott régi készülékekkel. Valószínűnek tűnik, hogy a drága alapanyagok kinyerése helyett inkább megpróbálják újra a fejlődő országokban és régiókban értékesíteni a régi okostelefonokat. Az Apple már a héten kiképezi az Apple Store boltokban dolgozó eladókat, ehhez személyenként legalább 2 órára lesz szükség.

Az Apple nem kommentálta a hírt, mint ahogy az iPhone 5S és az iPhone 5C kapcsán az elmúlt hetekben kiszivárgott információkat sem. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a régebbi iPhone modellek után mennyi pénzt számítana be a társaság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #19
    15-ért csinálja már a T szerintem. Legalábbis év elején még annyi volt amikor bementem a T-hez, hogy függetlenítsék. És semmit nem kértek csak egy személyit. (Persze az igaz, hogy a saját telefonomat függetlenítettem - mi mást kellett volna).
  • narumon #18
    "Nah ez Mo-n így néz ki: Fizetsz 40 ezret a telefonért (T-Mobile i5 16gb) majd 2 éven keresztül 21 ezer forintot pluszba. Azaz 540 ezret adsz ki mert te iPhone-t akartál."

    Valahogy az ilyen számításoknál mindig kimarad a telefonszámla (vagyis azt is a telefon árába kalkuláljátok valamiért). Amikor megjelent még annó a 3GS, ott havi 20-at fizettem gyakorlatilag fixen (nem lehetett szinte fölé menni), és vertem a seggem örömömben a földhöz mert előtte nem ritkán volt 40-50e forintos telefonszámlám. Szóval kevesebbet fizettem és még új telefonom is lett. Az már más kérdés, hogy pl Iphone5 anélkül, hogy most csomagot váltanék a T 145e forintért adja. Szóval inkább attól függ ki- milyen ügyfél, hidd el nem mindenki hülye aki nem úgy működik mint te.
  • narumon #17
    Azért jelentem nálunk tökéletesen működik a 3G amit apósom "örökölt" és a 3GS is amit egy havernak adtam oda. Egyik sem mutatja a széthullás jeleit és hozzájuk sem kellett még nyúlni. (eztán sem kell szerintem). Ingyenes szoftver is rengeteg van appstore-ban (sőt szerintem egyre több és nem egyre kevesebb), szóval végeredményben azt sem tudom miről beszélsz - valószínűleg csak trollkodás.
  • Mark1989 #16
    M2 :
    Hehe 10-ér ki függetleníteted a magyat T-s iphone 4-4s-5-öt?
    Hozok neked havonta 50db-ot, csináltasd meg.
    Tudod mit 15 ezret adok érte!

    Valóban a külföldi függőket általában el lehet intézni.
    A magyar szolgáltatók letiltatták az Apple-nél ezt a lehetőséget.

    Csak a szolgáltatón keresztül lehet ha lejárt a két év hűség kifizettet a többszáz ezres részleteket a telefonér.
    És te magad vásároltad személyesen persze nálad kell legyan még az üknagymamád anyakönyvi kivonata is.
    Akkor 10+ áfa.

    Szóval kösz így nem kell.
  • M2 #15
    Veheted 92 ezer forintért, aztán törlesztesz 2 évig havi 4500 forintot (így kamatmentesen). Olyan díjcsomaggal ami tetszik, vagy plusz 10 ezerért függetleníted.

    Aki 21 ezres csomaghoz veszi, az ki is használja a díjcsomagját, senki nem hülye - és így jó nagy ferdítés amit írsz.
  • cateran #14
    Angliaban senki nem dol el, ha iPhoneod van, kis tulzassal atlagtermek (kozvetlen kornyezetemben van 4s, 5, galaxy s3, s4, htc one es volt 1 bb z10-es is....hugye-szare dobaljak utanad elofizuval.)
  • Magiszter #13
    Nah ez Mo-n így néz ki: Fizetsz 40 ezret a telefonért (T-Mobile i5 16gb) majd 2 éven keresztül 21 ezer forintot pluszba. Azaz 540 ezret adsz ki mert te iPhone-t akartál. Ha kártyásan veszed egy összegben akkor 200 nettóért megkapod. Azaz 340 ezer forint a két évre a telefon díjcsomagja (havi 15k).
    De persze a havi 20 ezres csomagért cserébe garantálják a 0Mb/s letöltési sebességet LINK

    Vodafone-ban még drágább is.

    Szóval inkább megveszem 150-ért egy GSM boltban kártyafüggetlen és olyan tarifával/csomaggal használom amilyennel akarom. Én Lumia okostelefonnal havi 3000-ért korlátlan internetezek és 90 percet lebeszélek. Minek fizessek 22 ezret olyan csomagért amit sose használnék ki? Csak mert iPhone? Minek fizessek 200-at egy függő készülékért, ha megvehetem 50 ezerrel olcsóbban?

    Persze Angliában lehet kedvezőbben a feltételek és a percdíjak (főleg a fizetéshez mérve)

  • G_ArchAngel #12
    az uj iPhone5 185e HUF az Apple-tol kihozva Londonban, az embernek kell bele kartya is, hogy hasznalhassa, ergo szolgaltatonal fogja megvenni, ahonnan elhozza ingyen vagy minimalis kezdoreszletert - miert menne be az Apple Store-ba, amikor a lelkenek jobban esik havi lebontasban kifizetni, mint egyben?
  • G_ArchAngel #11
    "Mikor alig van rá ingyenes aplikáció, mindenér fizetni kell."

    Ma reggeltol van interneted? Csodalatos uj vilag, igaz?
  • Jakuza1 #10
    Pontosan nekik adjak el.
    Mint a hasznalt szamitogepekkel is ez a modi. Osszegyujtik oket es a 10 eves hardvereket elsozzak az afrikai orszagokban es utana ugy alitjak be magukat, mint a nagy jotevok, mikozben azon is milliardokat kaszalnak.