MTI

Németország tudhatott az amerikai adatgyűjtésről

A német hírszerző szolgálat (BND) valószínűleg évek óta ismeri az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) információgyűjtési gyakorlatát, erre utal, hogy több alkalommal kért német állampolgárokra vonatkozó adatokat az amerikai partnerszervezetektől - írta hétfőn a Bild.

Amerikai kormányzati források szerint a német hírszerzés több esetben kért felvilágosítást külföldön - például Afganisztánban és Jemenben - elrabolt németek ügyében az amerikai szolgálatoktól arról, hogy az áldozatok kivel telefonáltak és e-maileztek elrablásuk előtt. Ennek alapján a BND-nél tudták, hogy az amerikai partnerszervezetek rutinszerűen gyűjtenek adatokat német állampolgárok elektronikus kommunikációjáról - mondták a Bild forrásai. Hangsúlyozták: a német hírszerzés azt is tudta, hogy vészhelyzetben támaszkodhat az amerikai gyűjtőmunkával keletkezett információkra, és élt is ezzel a lehetőséggel - tették hozzá.

A legnagyobb példányszámú német lap forrásai elmondták, hogy a PRISM és egy sor további program keretében világszerte gyűjtenek adatokat a nem amerikai állampolgárok Egyesült Államokon kívül folytatott elektronikus kommunikációjáról. Az adatokat rendszerint 3-6 hónapon belül törlik, az úgynevezett metaadatokat viszont archiválják. A metaadatok "az adatok adatai", azt mutatják, hogy ki mikor kivel közölt valamit elektronikus úton. A BND a Bild megkeresésére közölte: a német és az amerikai hírszerző szolgálatok évek óta együttműködnek, a német kormány azonban a közös munka részleteiről csak a szolgálatok tevékenységét felügyelő parlamenti testületnek - a kizárólag zárt ülésen tanácskozó úgynevezett parlamenti ellenőrző bizottságnak - számol be. Ugyanezt mondta Steffen Seibert kormányszóvivő is hétfői tájékoztatóján.

Németországban a náci diktatúra és a keletnémet állampárti belbiztonsági szolgálat, a Stasi nyomasztó emléke miatt rendkívül érzékeny téma a személyes adatok kezelése, így az NSA tevékenységéről Edward Snowden, az ügynökség egykori munkatársa által júniusban kiszivárogtatott részletek nyomán kirobbant botrány a német politikában is fontos üggyé vált. A kormánypártok szerint a Snowden-ügy tanulságai alapján a nemzetközi jog eszközeivel, európai uniós és globális szintű szerződésekkel kell újraszabályozni az adatvédelem területét. Az ellenzéki pártok parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgetik, és mulasztással vádolják a kormányt. Peer Steinbrück, Angela Merkel szociáldemokrata kihívója szerint a kancellár megszegte hivatali esküjét, hiszen a kancellári hivatal felügyelete alatt működő német szolgálatoknak tudniuk kellett arról, hogy az NSA tevékenysége német állampolgárok jogait sérti, és Merkel nem tett meg mindent az állampolgárokat fenyegető veszély elhárításáért, pedig esküje erre kötelezi.

Angela Merkel egy vasárnapi televíziós interjúban az eddiginél határozottabban követelte Washingtontól az ügy feltárását. Hangsúlyozta: a német kormány egyértelmű ígéretet vár az amerikai kormánytól arra, hogy "tiszteletben tartja a német törvényeket a jövőben". A Bild szerint azonban a kormány az amerikai szolgálatokkal folytatott együttműködés folytatását is szorgalmazza. Mindenekelőtt ezért utazott a napokban Washingtonba Hans-Peter Friedrich belügyminiszter, aki biztosította amerikai partnereit arról, hogy Berlin nagyra értékeli az NSA-tól és a CIA-tól kapott információkat - írta a Bild. A lap szerint az NSA-nál az utóbbi hetekben az a mondás kelt szárnyra, hogy munkájuk eredménye olyan, mint a Bangladesben gyártott ruha, vagyis "az egész világ kedveli a terméket, de senki sem akarja tudni, hogy miként gyártják".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #12
    Ezek kozul melyik tortent gazdasagi erdekbol?

    Forrasok? Jol gondolom, hogy az utolso mondatodban Pearl Harbourra gondolsz? Esetleg a 9/11 conspiration theorykban is hiszel? Ez esetben nincs sok ertelme folytatni a diskurzust ;)
  • ugh #11
    Kiloni nem de belevezetni egy nemet hadiflottaba igen.
    Hogy aztan azok faszaul elsullyesszek.
    A hajon meg serultek voltak papiron. Valojaban azonban meg volt pakolva tnt vel-is.
    Ja igaz az sajat volt...
    Vagy rongya bombaztatni a japokkal egy kikotot mert azok az aljas szemetek nem nyeltek le hogy gazdasagilag sarokba szoritsak oket.
    Etc...
  • ugh #10
    Rosszul tudod.
    Ha neztel mar amcsi filmet akkor tisztaban lennel azzal a tennyel hogy a vilag az csak usabol all.
    Sot kiderulhet, hogy az univerzum kozepe.
    A tobbi nem szamit, lenyegtelen vagy nem is letezik.
  • Papichulo #9
    Szoval nem Moszkvaban, hanem Leningradban, nem Mercedeseket, hanem Moszkvicsokat es nem osztogatnak, hanem fosztogatnak :)

    Megallapithatjuk, hogy az USA egyetlen brit hajot sem sulyesztett el gazdasagi erdekbol. Pont. Az azert mar eleg durva lett volna. Mar a Rainbow Warrior esetbol is mekkora botrany lett kesobb - igen, tudom, hogy az a DGSE volt.

    Meg azert egy hideghaborus embargo - igaz, eleg undorito modszerekkel valo - betartatasa, az USA egyik ellenseges szomszedjaval szemben, egy vegtelenul es joggal (kubai rekatavalsag) paranoias idoszakban egy csoppet mas kategoria. Nem latom a koleraciot a ket peldad kozott.
  • sedward #8
    És még ezek is:
    "We know the CIA had a 500 million dollar annual anti-Cuban sabotage budget."
    illetve:
    "1960 Seventy-five people were killed and 200 injured when 76 tonnes of Belgian ordnance exploded in the port area of Havana as the French freighter La Coubre was being unloaded. The cargo had possibly been booby-trapped when loaded in Antwerp.
    1962 the Cuban exile group Alpha 66, funded by the CIA, claimed responsibility for sending a 40-foot launch into a Cuban sugar port and firing over 60 machine-gun rounds into the British freighter Newlane.
    1962 CIA agents poisoned 14,135 bags of Cuban sugar bound for the Soviet Union aboard the British ship Streatham Hill. The attack was discovered when children in Puerto Rico fell ill after tasting pilfered sugar that had been temporarily stored in a US customs warehouse."
  • sedward #7
    Már régen hallottam ezt a hírt magyarul, nem nagyon emlékeztem, valószínűleg hiradóban is félrefordították most rákerestem:
    http://www.guardian.co.uk/world/2008/oct/26/usforeignpolicy-cuba
    Szóval a titkosszolgálat parancsára vezették bele a japán hajót a németbe (némelyek szerint kelet, más dokumentumok szerint nyugat német-német), mert Kubába szállított volna buszokat.
  • Papichulo #6
    Régen is volt, hogy elsüllyesztettek egy szövetséges brit komphajót mert távközlési berendezéseket szállított olyan országnak akiknek nem akarták.

    Mennyire regen? Mi volt ez az incidens?
  • sedward #5
    Az a borzasztó, hogy holnap bárkit félre tudnak állítani vagy megzsarolni ezekkel a titkos információkkal. Egy üzleted sérti egy amerikai cég érdekét? Máris kiszivárogtatnak valamit a magánéletedből vagy megzsarolnak. Régen is volt, hogy elsüllyesztettek egy szövetséges brit komphajót mert távközlési berendezéseket szállított olyan országnak akiknek nem akarták. Most már sokkal kifinomultabb módszerek vannak, és biztos vagyok benne használják is okkal- ok nélkül...
  • Nos #4
    Szoval kiderult az, amit eddig is mindenki tudott. Igazabol a sajto es a civil szervezetek tartjak eletben a dolgot, a kulonbozo kormanyok nem reagaltak tul erosen. Akinek van egy valamire valo titkosszolgalata, az ezt csinalja. Nehezen tudnam elkepzelni a britekrol, vagy a ruszkikrol, hogy nem ezt csinaljak.
  • Papichulo #3
    Amerika egy egesz kontinens, WashinGton pedig egy allam eszaknyugaton, a kanadai hatar mellett... :)