Hunter

Észlelhető a fekete lyukak keletkezése?

Egy új típusú kozmikus villanás olyasvalamit fedhet fel, amit még soha nem láttunk, egy fekete lyuk születését.

Amikor egy nagy tömegű csillag üzemanyaga elfogy, összeomlik saját gravitációja alatt, egy olyan sűrű objektumot hozva létre, amiből még a fény sem képes kiszökni, ezt nevezzük fekete lyuknak. A Caltech egyik asztrofizikusának új elemzése szerint a fekete lyukak kialakulása előtt a haldokló csillag egy jól kivehető fénykitörést produkál, ami lehetővé teszi a csillagászok számára, hogy szemtanúi legyenek egy új fekete lyuk születésének.

Bár több fekete lyukká alakuló csillag gammasugár kitöréssel robban fel, ami a világegyetem egyik legnagyobb energia-felszabadulással járó jelensége, ezek igen ritka események, melyekhez egzotikus körülményekre van szükség. "Nem hisszük, hogy a legtöbb átlagos fekete lyuk így keletkezik" - magyarázta az Astorphysical Journal Letters-ben megjelent tanulmány szerzője, Tony Piro.

Egy elmélet szerint a legtöbb esetben a haldokló csillag robbanás vagy villanás nélkül hozza létre a fekete lyukat, látszólag eltűnve az égboltról, ezt nevezik "un-nóvának". "Nem látható kitörés, csupán az eltűnése észlelhető, azonban talán mégsem annyira unalmasak, mint eddig gondoltuk" - tette hozzá Piro.

Egy jól megalapozott elmélet szerint, amikor a nagy tömegű csillagok életük végéhez érkeznek, magjuk saját súlyuk alatt összeomlik. Az összeomláskor a magot alkotó protonok és elektronok összeolvadnak és neutronokat hoznak létre. Néhány másodpercig - mielőtt végleg egy fekete lyukba omlanának össze - a mag egy elképesztően sűrű, mindössze 10 kilométer sugarú gömbbé válik, amibe megközelítőleg egy Nap-tömeg van bezsúfolódva, ezt nevezik neutron csillagnak. Az összeomlás folyamatában neutrínók is keletkeznek, melyek szinte bármilyen anyagon képesek közel fénysebességgel áthatolni. A neutrínók kiáramlásával a magból rengeteg energia, nagyjából egy Nap-tömeg tizede távozik.

Egy kevésbé ismert tanulmány szerint, amit 1980-ban írt Dimitrij Nagyezsin, az oroszországi Alikhanov Elméleti és Kísérleti Fizikai Intézet munkatársa, ez a gyors tömegvesztés azt jelenti, hogy a haldokló csillag magjának gravitációs ereje hirtelen csökkenni kezd. Amikor ez bekövetkezik, a külső gázhalmazállapotú - főként hidrogénből álló rétegek, melyek még mindig körül veszik a magot, kifelé mozdulnak, létrehozva egy lökés hullámot, ami másodpercenként 1000 kilométeres sebességgel átverekszi magát a külső rétegeken.

Számítógépes szimulációk alkalmazásával a Santa Cruz-i Kalifornia Egyetem csillagászai, Elizabeth Lovegrove és Stan Woosley megállapították, hogy amikor a lökéshullám nekicsapódik a gázrétegek külső felszínének, felhevíthetve azt ragyogást idéz elő, ami megközelítőleg egy éven át fennmarad, egy új fekete lyuk születését jelezve. Bár ez a ragyogás egymilliószor fényesebb a Napnál, a többi csillaghoz képest viszonylag halvány marad, amit "még a hozzánk közel eső galaxisokban is nehéz lenne észlelni" - mondta Piro, aki elvileg egy ennél is ígéretesebb jelet talált.

Új tanulmányában részletesen leírja, mi történhet abban a pillanatban, amikor a lökéshullám eléri a csillag felszínét és számításai szerint ez a becsapódás önmagában létrehoz egy a Lovegrove-Woosley páros által megjósoltnál 10-100-szor fényesebb villanást. "Ez a villanás nagyon fényes lesz, minden másnál jobb esélyt adva az esemény kialakulásának észlelésére. Ezt kell keresnünk" - magyarázta.

A Piro által leírt villanás így is halovány lesz a szupernóva robbanások fényéhez képest, de már elég világos ahhoz, hogy a közeli galaxisok esetében észlelhetővé váljon. A 3-10 napon át fennmaradó villanás optikai hullámhosszokon is elég erős lehet, a legnagyobb fényessége azonban az ultraibolya hullámhosszokon észlelhető. Piro becslése szerint a csillagászok átlagosan évente találkozhatnának a jelenséggel. A szupernóvák fényvillanásait figyelő égbolt letapogatások teljes mértékben alkalmasak lennének ezeknek az egyedi eseményeknek a felfedezésére is, véli Piro, aki szerint csupán némi finomra hangolásra lenne szükség a fekete lyuk születések jövőbeni észleléséhez. Meglátjuk, vajon az elméletet igazolja-e a gyakorlat, a Caltech ugyanis rendelkezik egy ilyen felméréssel a PTF (Palomar Transient Factory) képében, ami ideális lenne a feladatra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #9
    Ez erdekes es meghiheto is lenne de energiat az univerzum egesze kap gerjesztett fotonok mindenfele sugarzasok formajaban.
    Nem beszelve az allitolagos osdurranasrol.
    Nem?
  • pasi29uk #8
    Olvasatomban a tér egy anyaggal még ki nem töltött pontjában addig nincs anyag amíg az nem kap energiát. Sőt visszafelé is igaz lehet a következtetés
  • Irasidus #7
    Egyrészt azt írtad, hogy "Abban az esetben a húrelmélet szerinti teret alkotó anyag-antianyag párok az eseményhorizont (a határvonal, ahonnan a fény már nem tud megszökni) közelében ketté szakadnak, és az antianyag belepottyan a lyukba, meg az anyag is, agy nem történik semmi, viszont nagyon néha egy anyagi részecske megússza a belepottyanást." - és nem azt, hogy a virtuális részecskék húrok lennének, amiben megint csak tévedsz. A virtuális részecskék nem valódi részecskék, nincs se húrjuk, se semmijük, a név akárcsak - Big Bang - megtévesztő, a virtuális részecskék mint írtam potenciális energiaként vannak jelen, vagy tér energiájaként is szoktak hivatkozni rá. A Húr elmélet a SM részecskeire van kitalálva, a virtuális RÉSZECSKE elnevezésnek történelmi okai vannak. Szerintem erre mondják, hogy ha hallgattál volna... Na mindegy, te tudod.
  • Vol Jin #6
    Ha a virtuális részecskepárokat tekinted a húroknak, akkor mindjárt lesz köze a húrelmélethez.
  • Irasidus #5
    Nagyjából. Az első bekezdésed jól összefoglalja a cikket, csak hozzátenném, hogy ez egy hipotézis, ami más hipotézisre (is) támaszkodik (vagy igaz vagy nem).

    A második gondolat viszont nem jó. A jelenlegi fizikai ismerteink szerint(!) a tér virtuális részecskékkel van tele. Ezek a részecskék két összetevőből állnak amik - az anyag-antianyaghoz hasonlóan - egymás "ellentettjei", így találkozásukkor megsemmisítik egymást, vagy mégsem!: Ugyanis a két részecske összenergiája nulla, és nem marad energiájuk a párkeltésre (vagy szebben írva a kisugárzásra). Ha minden értékük nulla akkor ugye csak elméletileg léteznek, mint potenciális energia (most a vákuumenrgiát hagyjuk, nem működik). Gyakorlatban viszont, ha rendszerhez energiát adunk - lőn világosság- a semmiből részecskék keletkeznek, és tényleg! Ehhez nem kell húr elmélet...

    Fekete lyuk közelében ezek a virtuális részecskék vagy elnyelődnek, vagy szétsugárzóhadtatnak; 1. a fekete lyuk energiájának segítségével, vagy kvantumfulkutáció vagy alagúteffektus segítségével (most az alternatív lehetőségeket kihagynám a felsorolásból...). Az igazán érdekes, hogy mi történik ezekkel a részecskékkel az eseményhorizont közelében. A virtuális részekék egyik párja az úgynevezett NEGATÍV-anyag (és nem antianyag, semmi köze hozzá!), ez ha belekerül a fekete lyukba csökkenti a fekete lyuk súlyát mivel a tömege negatív, bármit is jelentsen ez. A másik tagja viszont kilökődhet a szétsugárzás után, feltéve ha az eseményhorizontot nem lépte át (ha elég sok van, már pedig van, akkor lesz ilyen is). Ez érzékelhetnék gyenge termikus (hő) sugárzásként, csak egyenlőre nincs olyan nagy és érzékeny műszer amivel ezt mérni lehetne. Szintén semmi köze a húr elmélethez...
  • Zulu12 #4
    Nagyon szépen köszön a válaszod :)
  • Vol Jin #3
    A neutrínók nem jutnak ki a feketelyuk belsejéből. Jelen esetben egy összeomló csillagról van szó, ahol a mag omlik össze, de mielőtt feketelyuká válik, egy darabig még neutroncsillag lesz. Na ez ontja magából a neutrínókat a napunk tömegének 10%-a válik neutrínóvá. A magon kívüli csillagrétegeken fénysebességgel keresztül halad a neutrínók özöne. Ez azért lehetséges, mert a neutrínó nagyon semleges, nem nagyon lép kölcsönhatásba a többi anyaggal. Elméletileg egy fényév vastagságú ólomlemezen (van értelme lemeznek nevezni?) 50%-os eséllyel átjut. Tehát 100 neutrínóból 50-nek sikerül. Párszázezer kilométernyi plazma a fényévnyi ólomhoz képest semmiség.

    Szerintem a feketelyuk párolgását keverted a feketelyukká összeomló csillagmag neutroncsillagi fázisában kivocsátott neutrinóözönnel.

    Abban az esetben a húrelmélet szerinti teret alkotó anyag-antianyag párok az eseményhorizont (a határvonal, ahonnan a fény már nem tud megszökni) közelében ketté szakadnak, és az antianyag belepottyan a lyukba, meg az anyag is, agy nem történik semmi, viszont nagyon néha egy anyagi részecske megússza a belepottyanást. A nagyon néha azt jelenti, hogy nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az adott részecskének ez sikerül, de mivel nagyon sok az ilyen részecske, némelyiknek mégis sikerül.
  • Zulu12 #2
    Halhó! Valaki aki a témában otthon van az le tudná nekem írni, hogy a neutrínók azok miért képesek egy fekete lyuk belsejéből kilyutni. Mindig is érdekelt csak mindig is lusta voltam utána olvasni... :D
  • Fresh Duke #1
    Pedig menő lett volna még egy Nap az égen. (Még ha csak egy évre is.)