Berta Sándor

Egyetlen PC-hez kötődik az Office 2013 licence

Újabb olyan megoldást alkalmaz a Microsoft, amely erősen megoszthatja a felhasználókat és amit a közelmúltban a Windows operációs rendszerek esetében megszokhattunk.

A végfelhasználók által megszerzett új Office 2013-licencek kizárólag egyetlen számítógépen használhatók és ahhoz a hardverhez köthetők. Amennyiben a konfiguráció elromlik, akkor új licencet kell szerezni. Daryl Ullman, az Emerson Consulting Group tanácsadó cég szoftverlicencelési szakértője szerint az újítás alapvető változást jelent az eddigi végfelhasználói licencszerződésekkel (EULA) szemben. Mindez természetesen plusz költségeket jelent a vásárlóknak, hiszen a licenc nem vihető tovább az egyik PC-ről a másikra, s hiába törli le valaki a régi számítógépéről, attól még az új konfiguráción nem tudja majd használni, feltéve, ha a szoftverhez már megadta a termékkulcsot és aktiválta azt.

A szakember úgy vélte: ez a változtatás is azt vetíti előre, hogy a Microsoft a szoftverbérlés felé akarja terelni az embereket. A társaság ez utóbbi konstrukciót alkalmazza az Office 365 irodai programcsomag esetében is és ennél csak annyi időre kell licencdíjat fizetni a program után, ameddig valaki használja az alkalmazást. A népszerű Office 2010 Home & Student Edition esetében az EULA viszont lehetővé tette, hogy az illető akár más számítógépen is használja az irodai programcsomagot, de ilyen váltásra csak 90 naponként egyetlen alkalommal kerülhetett sor. Az Office 2013 végfelhasználói licencszerződéséből azonban eltűnt ez a pont.

Egyelőre még semmit sem lehet tudni arról, hogy a termékaktiválást, illetve a hardverek esetleges cseréjét miként ellenőrzi a vállalat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KopaszIsten #47
    Jó, akkor nem mindent, hanem szinte mindent. A mondandóm lényege ezzel nem változik.

    És ide tartoznak a direkt nem szerelhetőre (nem szétszedhetőre) gyártott elektromos eszközök, szerszámok. (pl. ahelyett hogy vmi csavar fogná, ami logikus hogy szétszedhető, bepattintják vagy beforrasztják, nehogy már megjavíts mondjuk egy kábelszakadást, kontakt hibát. Ok, aki nem ért hozzá, ne babrálja, de van aki apró hibákat tudna orvosolni, cserélni, de csak a burkolat rongálása útján tudja így...)

    Egy szó, mint száz, a "vedd meg, használd, dobd el és vegyél újat" korszakot éljük. Ez tartja fenn a gazdaságot jelenleg. :( Mondhatnánk hogy ebben mi is ludasak vagyunk, hisz mégis megvesszük, na de mit csináljon, akinek csak az olcsóra telik és nincs pénze a drága jó minőségre, vagy ha esetleg nincs is minőségbeli termék választék.

    Uff, én beszéltem. :P
  • end3 #46
    Mind addig amíg, ennyire nincs pénz a gazdaságban, nem fognak a kisvállalkozások szoftver licenceket cserélni. Az életben maradásra kell a pénz. És nem az újabb koncepciók szerint eladott szoftverekre. Valljuk be őszintén, ami sikeres fejlesztés mostanában, - de már évek óta is, - megvalósult a cégeknél, az általában nem a megtermelt hasznokból és jövedelmekből van, hanem pályazati pénzekből és hitelből. Magyarországon a kisvállalkozásoknál, - a termelés és az eladás világában, - gyakorlatban nincs költségként szerepeltetve a szoftver licence. Egyszerűen nem fér bele a kalkulált eladási árba. (Azaz senki nem fizeti meg vevői oldalról a mondjuk, évenkénti szoftvercserét.) De vajon miért is ésszerű, újabb és újabb szoftvercseréket, komoly költségekért végrehajtani? Nem ugyanazon dokumentumokat írják az újabb Office-okon mint az esetleg már megvásárolt 2003-as szoftvereken? Magyarországon csak akkor lenne ésszerű az évenkénti, esetleg kétévenkénti verzió csere, ha kifejezetten alacsony lenne a frissítés ára. Ráadásul, valóban egy csomó új és hasznos funkcióval bővülne az újabb verzió, figyelembe véve a felhasználói visszajeélzéseket. (De pl. METRO? - Egy nehezebben kezelhető rendszert ráerőlteni a felhasználókra, ráadásul drágán?)

    Az MS ezzel azt éri el, hogy folyamatosan tovább fog csökkeni az újabb termékeiből érkező bevétele. (Ne legyen igazam, de előbb-utóbb rákényszerülhet az "erőszakosabb" licenc-zárásokra is. Amelyek még egyértelműbbé teszik a felhasználók számára, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a további, még újabb licenc vásárlásokkal is.)

    Az ember alapvető tulajdonsága, hogy amiért pénzt ad, azt a sajátjának tekinti. Főleg, ha sok pénzt ad valamiért. Ez a szoftver-licenc szerződések által egyoldalúan kikényszerített "bérleti" konstrukció, átlagosan gondolkodó ember számára nem elfogadható. "Ha egy könyvet megvásároltam, annyiszor olvasom el, ahányszor akarom, ha megvettem egy Blu-Ray lemezt, - hozzáteszem, jó drágán, - akkor, azt is annyiszor nézem meg, ahányszor akarom. Sőt kölcsön is adom a felnőt gyerekeimnek megtekintésre, ha ezt kérik."

    Ez a filozófia még évtizedekig meghatározhatja, milyen üzleti modelben érdemes gondolkoni. Az alapvető emberi gondolkodástól idegen konstrukciók, nem lehetnek hosszútávon alapjai semilyen jó üzletnek. Az emberi tulajdonlási és birtoklási vágy örök. És a diktátumokat senki sem szereti. (Azaz még a kifejezett, szerződésben elfogadott, mondjuk "Apple Store"-ból megvásárolt, korlátozott használatú zenéket, szoftvereket sem használják mindíg a szerződések betűje szerint. (Átmásolják, átadják v. készülékkel együtt eladják másnak, stb.)

    Sokszor 100 milliók használnak napi rendszereséggel valamilyen operációs rendszert számítógépen vagy mobil eszközön. Ha valaki megszokta a gépét, a szoftvereit tényleg csak végszükség esetén cseréli egy újabb, még ismeretlenre. Visszaestek a számítógép és vele együtt a Windows eladások. Talán az MS Office sem fogy úgy, mint korábban? Ez hozta el a Win 8-at és az új üzlet modelt. Ez működhetne egy gazdag, folyamatosan fejlődő világban. De az emberiség már nem ilyen világban él. És ezt nem képesek felfogni. Minden 100 ezer forint bevételért nagy harc folyik Magyarországon, piacos körülmények között , de szerintem ugyan így a világ nagyobbik részén is. A multik lehet, hogy a beruházási terveknek megfelelően továbbra is le fogják cserélni 3-5 évenként a hardvert-szoftvert. - Magas árak mellett nem évenként az biztos. Még a gazdag Amerikából sem az "jön le", hogy marhára igyekeznének a váltásokkal. (Ha a megélhetés és a szoftverek között kell választani, nem kérdés, mi kap zöld utat az egész világon.)

    Ebből a szempontból a korábban még pazarlóan gazdag pénzügyi és kormányzati szektor pénzei is fogyóban vannak. Nem többen, de egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy 100-150 ezer forintos MS Office-ra költsenek pénzt. Ésszerű az alternatív olcsóbb vagy ingyenes megoldások alkalmazása. A történelem során azok a pénzkereső koncepciók működtek hosszabb távon is, amelyek a kis haszon, de nagy tömegben eladott termékekre helyezték a hangsúlyt. Hála az MS üzletpolitikájának, lassan is, de folyamatosan emelkedik a Libre Office és az ingyenes szoftvereket felhasználók száma. Jobb "marketinget" saját tönkre tételéhez el sem tudnék képzelni. De az Adobe üzletpolítikája sem sokkal sikeresebb, ahogy a híradásokból és felhasználók hallomásaiból tudni lehet. Meg kellene érteni nekik végre, sok emberhez eljuttatni dolgokat csak olcsón, esetleg ingyenesen lehet. És akkor van lehetőség, - különböző modellek szerint, - hasznokat realizálni.

    Különben a végén még marad a Google és az Android. És akkor ők már tényleg azt tehetnek a felhasználókkal, amit csak akarnak. (Mivel a mobilokat folyamatosam cserélik az emberek nem kérdés, hogy arra a platformra megéri folyamatosan fejleszteni és a felhasználási szabályok folyamatos "gyúrását" is értelemszerűen jobban "elfogadják". - Azaz, inkább ez utóbbival, ki törődik egyáltalán?)

    Sokat eladni és olcsón. Az online értékesíthető, szállítást nem igénylő szoftver-termékeknél még inkább ezerszer bejöhet. De az sem véletlen, hogy az egyetlen, nem eladósodott része a világnak Kína. (De most tényleg, - csak a hasamra ütök, - mondjuk 1 milliárd felhasználó esetén 50 dollár, online megvásárolható Windows-onként kevés pénz lenne? - És akkor megfelelően következetes védelem mellett a "warezolás" is csökkenne és be lehet célozni a következő +1 milliárd felhasználót - Még az is lehet, hogy hasonló ár mellett akár évenként is próbálkozhatnának. A termék már régen ki van fejlesztve, akkor miért a többszörös ár?)
  • mortep #45
    Számtalanszor elhangzott, hogy a végfelhasználóktól aprópénz jön, a vállaltok jelentik a nagyobb bevételi forrást a MS-nak.
    Meglehet. Viszont vállalatoknál mezei felhasználók dolgoznak... és ha egy adott ponton ezek a felhasználók nagy része áttér vmilyen más irodai programcsomagra, azzal meg is szívta a MS.

    Szerintem épp elég ha globális szinten a kis és középvállalkozások szintjén áll be ez a változás.
  • Kheller #44
    A kisvállalatok eddig is oem-et vettek, ezután is azt fognak. Milyen komolyan vehető fizetős office alternativára gondolsz?
  • Kheller #43
    "A dobozos, tehát NEM OEM-et eddig és ezután sem érinti ez a marhaság"

    CSAK AZT ÉRINTI.

    "Pont a nagyobb mennyiségben eladott, OEM-et érinti, mert az teszi ki az eladások zömét."

    Az oem-et, hogy a fenébe érintené már? Az oem eddig is gépfüggő volt.

    " A mennyiségi licensz nem valami nagy biznisz, ha nem adsz el belőle kiba sokat. Nehéz ellenőrizni, etc"

    Nyugododj bele, abból van a legtöbb pénze a MS-nak, a végfelhasználóknak eladott dolgok aprópénz neki. Az oem még csak-csak, de a dobozos szoftverek elhanyagolható bevételi források számára.
  • DontKillMe #42
    Az MS eddig is jobbára leszarta a single usert, ezután meg még jobban le fogja. Abban a hitben él, ami eddig működött, (a céges eladások tartották életben) az ezután is fog. Sokan migrálni fognak másra is. Itt nem az ingyenes szarokra gondolok, hanem a fizetős, de lényegesen olcsóbb megoldásokra. Az is sokat dob a dolgon, hogy eddig azért egy rakás cég (még most is) használ - nem ritkán - full illegális szoftvereket. Ez gyakorlatilag mostantól (nagyjából), hogy a NAV ezt is felvette a hatáskörébe, elég rizikóssá válik. Bármikor megbukhat. Ha nem költ egy valag pénzt HW és SW fejlesztésre, megvágják még nagyobb valag pénzre. Inkább migrál majd olcsóbbra. Eddig leszarták, most majd nem fogják. Ők a kisvállalkozások, akik nem vezsnek mennyiségi licenszet, de a dobozost sem engedhetik meg maguknak. Velük kibabrálás ez a hozzáállás. A magán user eddig sem vett jogtiszta szoftvert, ha nem volt muszáj, vagy nem OEM-ben kapta.
  • DontKillMe #41
    A dobozos, tehát NEM OEM-et eddig és ezután sem érinti ez a marhaság. Pont a nagyobb mennyiségben eladott, OEM-et érinti, mert az teszi ki az eladások zömét. (Nem céges környezetben). A mennyiségi licensz nem valami nagy biznisz, ha nem adsz el belőle kiba sokat. Nehéz ellenőrizni, etc. Nagyon komoly cégek is vannak, aki nem frissítettek 5+ éve újabb MS offra.
  • Kheller #40
    Vihar a biliben. Ez a 100+ ezres dobozos terméket boltban megvevő, VÉGFELHASZNÁLÓKAT érinti. Namost ilyen hülye nem sok volt eddig sem, tippem szerint 0.5% alatt.
    A vállalatokat egyáltalán nem érinti, mivel ők volume license-ben veszik, az pedig továbbra sem gépfüggő, annyit cserélgeted amennyit akarod.
    Szóval a szokásos hőzöngés helyett nem ártott volna utánaolvasni.
  • mad mind #39
    De kell, pont ez a változás.
  • mad mind #38
    Eddig megvettem eredetiben, most majd lopni fogom. Bekaphatja a microsoft. Bár az is igaz, hogy egyre kevésbé használjuk, szóval lehet lelopni sem lesz már érdemes.