Berta Sándor

Öt évig tárolnák az EU-ban a légiutasok adatait

Az Európai Unió évekkel ezelőtt bírálta az Amerikai Egyesült Államokat, amiért megőrizné a légiutasokkkal kapcsolatos információkat, most azonban ugyanazt az utat követi.

A SPIEGEL birtokába jutott adatok alapján az Európai Unió a kontinensre érkező és onnan induló járatok utasaival kapcsolatos különböző információkat gyűjtené össze. Az Európai Parlament belügyi bizottsága hamarosan tárgyalni fog az ezzel kapcsolatos EU-irányelvről, amelynek értelmében az adatgyűjtést és -ellenőrzést a rendőri szervek végeznék. Az irányelv kötelezné az egyes tagállamokat arra, hogy az összes utas esetében keressenek különleges jellemzőket és az így szerzett információkat öt éven át tárolják el.

Mindenkinek feljegyeznék a nevét, a címét, úti célját, a hitelkártya-adatait, evési szokásait (ez főképp a kokainnyelők szűrését szolgálja), az ülőhelye számát és a telefonszámát, illetve az utazásban közreműködő utazási irodával kapcsolatos információkat. Az adatok a repülőtéren való bejelentkezés után automatikusan és azonnal az illetékes hatósághoz kerülnének. Minden tagországot köteleznének arra, hogy hozzon létre egy külön rendőri központot és az foglalkozzon az információk gyűjtésével, tárolásával, kielemzésével és továbbításával. A cél nem csak a terroristák, hanem a terroristacselekményekben vagy a határokon átnyúló súlyos bűncselekményekben szerepet vállaló személyek kiszűrése. A nyomozás valós időben fut majd és egészen addig fog tartani, amíg az utasok a repülőgépen vannak.

Az elképzelések Cecilia Malmström belügyi biztos nevéhez fűződnek. Az Európai Unió már korábban is előállt hasonló tervekkel. 2007 novemberében kiszivárgott, hogy az EU 13 évig őrizné a légiutasok adatait, míg tavaly februárban az vált ismertté, hogy a szervezet egységes légiutas-nyilvántartást vezet be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #9
    Schengeni határokon belül beülsz a kocsiba és oda mész ahova akarsz, kutya se foglalkozik vele. Ez elég régóta így van ;)

    Ugyan autót írsz, de ha már repüléses a téma...

    Kivéve magyarországon, ebben a kis posztkomcsi porfészekben, ahol az utolsó reptéri alkalmazott is "igazoltatás" fetisiszta.

    Repültem eleget Schengenen belül különféle városokba, de CSAK ferihegyen kérik el az igazolványodat a checkinnél és a beszállításnal MINDKÉT helyen. Máshol vannak repterek, ahol élő emberrel sem találkozol, mégis átjutsz... És valahogy azokon a reptereken mindig nagyobb biztonságban éreztem is magam, mint a ferihegyin (nálunk hányszor is keverték össze a non-schengeni utasokat a schengeniekkel?)
  • AgentKis #8
    Egyszerűbben:
    A nyílvátartási szabályok tanusítványait leíró szabályrendszereket nyílvántartó tanusító korrupt főhivatal az EU.
  • AgentKis #7
    Hát pont ez a lényege az egész EU-nak! Hogy rengeteg (és amúgy teljesen haszontalan) bürökratikus munkahelyeket teremt jó pénzért rengeteg embernek. Ezek jobbára inkább akadályozzák a gazdaságot, mint segítenék a megtisztulását (mindenféle értelemben), ami létrehozásuk általában kommunikált oka(!) Namost ebből is adódik a legális gazdaság sorvadása, az illegális rohamos növekedése.
    Mindent 100 helyen és módon kell nyílvántartani, mindenre létezik előírás, az előírást kitaláló és annak betartását ellenőrző intézmény sokezer (EU szinten sokmillió alkalmazottal), általuk kiállított tanúsítványok, és ezek bonyolult egymásra épülő rendszere, amely egy-egy gazdasági szereplőre óriási adminisztrációs és bérterhet ró.
    Ez egy olyan "álomvilág" amelyről azt lehet hinni, hogy a legális valós világ mintegy "leképezése" nyílvántartás ügyileg. Persze ez nem így van, mert ugyanezen bürokraták rendkívül korruptak is. Így kenőpénzzel szinte minden "elintézhető", bármelyik nyílvántartás meghamisítható, bármelyik tanusítvány "megvehető".
    Amelyik kínai étterem nem fizet eleget a megfelelő embernek, az benne van a hiradóban, de ne gondoljuk már, hogy az összes többi teljesen másképpen működik, vagy hogy ugyenezen hely az előző 30 ellenőrzésen teljesen rendben volt(!)
  • halgatyó #6
    Miért pont 5 évig? Miért nem 2 vagy 10 vagy 20?
    Nyilván van ehhez egy sok oldalas indoklás, vajon mivel indokolták ezt? Teljesen értelmetlen az egész.
    Annál is inkább, mert a levegőben lóg. Hiába tudják valakinek az összes adatát, ha olyan országban tartózkodik, ahonnan NEM adják ki. És az igazi nagyhalak ilyenek! A kis embert meg már akkor megfogják, amikor fel se szállt a repülőgépre.
    Példának hozhatnám fel egy évekkel ezelőtti hír szereplőjét (ez arra is jó példa, hogy a tömegemberek memóriája mennyire rövid!)
    Emlékszik még valaki a Torgyánra? És a pártpénzeket kezelő emberre? Aki a magyar kiadatási kérelem elől egy közel-keleti kis országba ment. Azóta is ott él vígan.
    Ennyit ér ez az egész.
    Annyi előnye viszont van, hogy a sok ökörf...sz hivatalnok addig se velünk foglalkozik, hanem a felesleges adathalmazban dagonyázik. Lesznek majd adatkincstárnokok meg adatfelelősök meg mindenféle pozició jóóó pénzekér...
  • Cat #5
    Schengeni határokon belül beülsz a kocsiba és oda mész ahova akarsz, kutya se foglalkozik vele. Ez elég régóta így van ;)
  • Molnibalage #4
    Mit zavar ez egyeseket? Néha már inkább azt érzem, hogy csak a hardvergyártók miatt akarják ezt, egyébként szinte teljsen értelmetlen, fel nem használható adattömegről van szó.
  • Barkasfarkas #3
    Tudjátok, mi a vicces? A minap úgy utaztam repülőn egy EU-s országból Magyarországra, hogy senki nem kérte el sehol sem a személyimet/útlevelemet. Magyarul a szomszéd Pista bácsi nevén is utazhattam volna. Hát csak tárolgassák, ha szerintük van értelme...
  • Lazarus #2
    rohattak
  • mad mind #1
    Kapják be.