Gyurkity Péter

Apple: iPhone 5S, béke a HTC-vel

Az Apple és a HTC végre pontot tett a több éve tartó bírósági párbaj végére, és licencszerződést kötöttek az elkövetkező évtizedre. Az almás cég eközben az iPhone 5 új változatával készül, amelyet egy iPad követhet.

A hivatalos sajtóközlemény szerint az eredetileg 2010 márciusában indult pereskedés most lezárult, így a HTC mégsem vétkes az iPhone körüli szabadalmak eltulajdonításában - vagy legalábbis nem látják értelmét a további huzavonának. Ehelyett a felek egy licencmegállapodást kötöttek, amelynek értelmében a jelenleg birtokukban lévő és a jövőben megszerzendő technológiákat szabadon felhasználhatják.

Mindkét cég üdvözölte a megállapodást, kiemelve, hogy ezzel végre az innovációra koncentrálhatnak. Nincs is más választásuk, hiszen az Apple legutóbbi termékei finoman szólva vegyes fogadtatást váltottak ki, mintha a vállalat elvesztette volna korábbi lendületét, a HTC pedig számos veszteséges negyedéven van túl, amelyet a lanyha forgalom miatt nem igazán tudnak maguk mögött hagyni. A verseny egyre szorosabbá válik, a szegmenst pedig egyre inkább a Samsung uralja, amely egyszerre több platformra támaszkodik és igyekszik minden kategóriát kellőképpen lefedni.

Kínai források szerint eközben az Apple az iPhone 5S piacra dobására készül, amelyre valamikor 2013 első negyedévében kerülhet sor. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy pontosan milyen hardveres összetételre és szoftveres újításokra számíthatunk, mindössze annyit szögeztek le, hogy az Apple igyekszik felgyorsítani a szükséges komponensek engedélyeztetését. A próbagyártás már decemberben megindulhat, ez legfeljebb 50-100 ezer példányt jelent.

A cég egy további iPad változatot is bemutathat, amely a legutóbbi példány várakozáson aluli felbontása miatti elégedetlenkedést orvosolhatja. Erre a második negyedévben kerülhet majd sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #122
    "Én meg lehet elszarakodok egy órát, de kapok egy szebb, átgondoltabb UI-t."

    A különbség az, hogy te neked ott ezt MEG KELL tenned. Én meg MEGTEHETEM HA AKAROM! Nagy különbség. Ha van kedved szórakozni akkor iOS alatt sem tart vissza senki - olyan UI-t meg szoftvereket raksz rá amilyen csak akarsz. (Ezt valahogy mindig szeretitek figyelmen kívül hagyni)
  • narumon #121
    "A TELEFONOMRA NINCS HIVATALOS ANDROID 4"

    Na itt kezdődnek a gondok. És kb itt be is zárul a kör. És azt nem értem, hogy az emberek ehhez miért tapsolnak?

    "Ezt akartam kifejezni azzal a hozzászólásommal, csak akkor még nem tudtam, hogy az Apple marketingstratégiájába tartozik a vásárlóik tévhitekbe csalása és elködösítése is a konkurenciával kapcsolatban. Így, hogy már rájöttem erre, igazán sajnálom, hogy emiatt áldozatként, önhibátokon kívül negatív képet festetek magatokról."

    Ezt a hozzászólást miből sikerült összehoznod? Abból, hogy iOS-nél is ugyanazt a supportot kapod? Emberfüggő a support és nem rendszerfüggő. Ha egy jópofa fejlesztővel beszélsz az nem lesz hirtelen faszkalap csak mert iOS kérdést tesztel fel neki. (Erre valahogy nem reagáltál). Sőt úgy általában nem válaszoltál semmire és sajnos a negatív tapasztalatok miatt hajlamos vagyok úgy értelmezni, hogy nem is foglalkoztál vele és legközelebb is előjössz a minden valóság alapot nélkülöző állításoddal. :(
  • Dodo55 #120
    Igen, nyomsz egy gombot és felszántódnak a föld nagyvárosai, városrészek kerülnek víz alá, etc... :) Tudom lerágott csont, de akkor is.

    Én meg lehet elszarakodok egy órát, de kapok egy szebb, átgondoltabb UI-t.

    Meg ha már sznobság, ha szerinted egy 30 ezres telefonra ráerőszakolni egy rendszert amit _elvileg_ nem is lenne képes futattani sznobság, akkor dupla annyi pénzt kiadni a konkurencia azonos tudású telefonjaihoz képest azért, hogy egy gombnyomással frissíthess FW-t, és egyéb luxus-kényelmi funkciókat használhass az mi?
  • M2 #119
    "-Gyári állapotában atomstabilan működik a telefonom
    -Ennek ellenére vagyok akkora barom, hogy nekem Android 4 kell rá, mert az jobban tetszik"


    Látom Te nem érted! Én nyomok egy (azaz egy darab) gombot és a legújabb rendszerrel atomstabil. Te meg szenvedsz és még örülsz is, hogy van aki segít a szenvedésedben. Hát látom van akinek a sznobság bármilyen szenvedést megér!


    "ahogy azt a nagy cégek supportosai teszik."

    Próbálkozhatnál normális cégekkel. Például.
  • Dodo55 #118
    Látom nem érted.

    A TELEFONOMRA NINCS HIVATALOS ANDROID 4

    illetve

    A GYÁRI ANDROID 2.3.6 ATOMSTABILAN MŰKÖDIK RAJTA ÉS FŐBB FUNKCIONALITÁSOK TERÉN SEMMIVEL NEM TUD KEVESEBBET AZ ANDROID 4-NÉL

    Most, hogy már ismeretében vagy ezeknek a tényeknek, illetve jóhiszeműen feltételezem nem szenvedsz semmiféle értelmi fogyatékosságban, beláthatod az alábbiakat:
    -Gyári állapotában atomstabilan működik a telefonom
    -Ennek ellenére vagyok akkora barom, hogy nekem Android 4 kell rá, mert az jobban tetszik
    -Jó fej embereknek köszönhetően kiélhetem ezt a beteges vágyamat, mert a Samsung helyett elkészítették rá
    -Ezek a jó fej emberek hajlandóak közvetlenül szóbaállni mindenféle (képletesen) útszéli csóró senki fasszal akiktől egy fillért sem kaptak ráadásul, mint pl velem és szakmailag korrekt segítséget nyújtani, nem pedig automatikusan és csukott szemmel noobusernek nézni, mint ahogy azt a nagy cégek supportosai teszik.

    Ezt akartam kifejezni azzal a hozzászólásommal, csak akkor még nem tudtam, hogy az Apple marketingstratégiájába tartozik a vásárlóik tévhitekbe csalása és elködösítése is a konkurenciával kapcsolatban. Így, hogy már rájöttem erre, igazán sajnálom, hogy emiatt áldozatként, önhibátokon kívül negatív képet festetek magatokról.
  • M2 #117
    "Számomra ez a típusú support milliószor többet ér, mint akármilyen 0-24 "ellenőzizd, hogy biztos be van -e dugva a konnektorba" típusú telefonos."

    Számomra meg az ér milliószor többet, ha már az első lépésedet sem kell megtennem, hogy legyen egy atomstabilan működő telefonom.
  • Papichulo #116
    Dodo55: "Ezt hallottam, de csak szőrszálhasogatás :)"
    EU : "Google Inc's new privacy policy is in breach of European law"
    Hadd gondolkozzam, hogy melyiknek van nagyobb hangsulya a vilag es az en szememben!

    Plusz:
    "adatvédelmi illetve biztonsági probléma sem volt vele még soha a világon." vs. "EU : "Google Inc's new privacy policy is in breach of European law""

    Dodo55: "előbbiben vitathatatlanul jobb az Android"
    Lifehacker.com: "Forget Android: the iPhone Is a Better Phone for Hacking, Tweaking, and Customization"

    Vatathatatlan? Aligha... :)

    Erdekes ertelmezeseid vannak neked...

    "amikor végre találtam egy stabilnak tűnő Android 4 romot a Gio-mra"

    Mar ugy latom magam elott, ahogy egy TV-reklamban ez a szlogen! "Vegre! Egy stabil ROM!"
    Fel nem tudom fogni, hogy miert nem ertik meg itt emberek, hogy ez az emberek elhanyagolhato reszenek jelent boldogsagot, hogy egy-egy plusz funkcioert FW-t (nem ROM!) kell keresni. A felhasznalok nagyresze nem akar ilyennel foglalkozni! Hasznalni szeretne a telefonjat arra ami valo es nem egy hobbieszkoznek tekinti, amivel folyamatosan foglalkozni kell.

    "Számomra ez a típusú support milliószor többet ér"

    A kiemelessel maris visszatertunk az elozo ponthoz. Te vagy az extrem eset es nem a tobbszaz millio iOS felhasznalo a hulye/birka/whatever mivel o nem kivan ilyesmivel foglalkozni, hanem out-of-the-box egy jol mukodo keszuleket szeretne, hosszutavu termektamogatassal!

    Az meg mar tenyleg teged minosit, hogy olyanrol nyilatkozol, amit bevallottan nem is ismersz (eg. iCloud).
  • narumon #115
    "Testreszabhatóság terén egyébként ami engem a napokban lenyűgözött éppen az Androiddal az az volt, amikor végre találtam egy stabilnak tűnő Android 4 romot"

    Testreszabhatóság alatt nem a romokat értem hanem, hogy mit tudjon a telefonod. (bár gondolom ez androidnál rom kérdés is). Nost iphone esetében ugye marad az iOS ahhoz nem kell nyúlni (szerencsére) azt meg hogy mit akarsz, hogy mit és hogy tudjon az csak programok kérdése. Hidd el nem nagyon tudsz olyat mondani amit nem tudna az android meg igen.

    "Írtam bugreportot, amire a rom fejlesztője órákon belül válaszolt, hogy milyen tweaken állítsak, megtettem, semmi fagyás azóta :) Számomra ez a típusú support milliószor többet ér, mint akármilyen 0-24 "ellenőzizd, hogy biztos be van -e dugva a konnektorba" típusú telefonos."

    Nem teljesen értem. Iphone esetében nem tudsz írni a szoftver fejlesztőjének mert megtiltották? Ott is el tudod ugyanezt játszani, ebben sem látok semmi különbséget.
  • narumon #114
    "iGO van Androidra is :)"

    Nem mondtam, hogy nincs, mint ahogy google maps is van iOS-re (ha minden igaz akkor most friss is lesz), de én maradok iGO-nál.

    "A testreszabhatóságok és a központosítást nem értem, előbbiben vitathatatlanul jobb az Android, ez köztudomású tény, míg központosítás terén is legalább tud annyit, mint az iOS."

    A vitathatatlanon azért vitatkoznék, én úgy fogalmaznék akkor, hogy az iOS is tud annyit mint az android. A központosítást nem igen értem, nekem az összes androidos ismerősöm panaszkodik erre. Én feldugom az iphonet akkor szól, hogy frissités van akarom-e? igen és kész. Androidon ott kezdődik, hogy ha kijön egy új rendszer az lehet, hogy hónapokig nem elérhető arra a telefonra ami neked van - ha beszoptad akkor soha nem lesz rá elérhető csak hekkelgetéssel. Bár a Samsungnak van (egy állítólag nagyon rosszul működő) Kies nevezetű központi szoftvere, de mi van azokkal akiknek mondjuk HTC telefonjuk van, vagy ZTE? A megjelenő szoftvereknél árgus szemekkel kell figyelned, hogy a te hardvereden megy-e rendesen mert olyan mint egy PC - ha nem megy a szoftver vegyél egy erősebb hardvert. Ezek nekem mind mind lórugás szerű negatívumok, valószínűleg egy is elég lenne belőle, hogy ne vegyek olyan telefont. Én elnézem némelyik androidos haver mit szív és hogy szídja a telefonját - hát nekem ez nem kell.

    "szolgáltatásokat meg nem kell senkinek bemutatni, plusz adatvédelmi illetve biztonsági probléma sem volt vele még soha a világon."

    Igen hát adatvédelni nem is lesz soha, hiszen a használatával aláírtad, hogy az adataiddal azt csinálnak amit akarnak! :)
  • Dodo55 #113
    Ezt hallottam, de csak szőrszálhasogatás :)

    Ég és föld a facebookgatekhez vagy az Apple szétsocialengineeringelt telefonos supportjához képest.

    Testreszabhatóság terén egyébként ami engem a napokban lenyűgözött éppen az Androiddal az az volt, amikor végre találtam egy stabilnak tűnő Android 4 romot a Gio-mra, ami egyébként a Samsung hivatalos álláspontja szerint hardware-es okokból képtelen azt futtatni. Valóban sokkal stabilabb a rom, mint eddig bármelyik Android 4 alapú, minden tökéletesen működik vele végre, viszont néha azért fagyott. Írtam bugreportot, amire a rom fejlesztője órákon belül válaszolt, hogy milyen tweaken állítsak, megtettem, semmi fagyás azóta :) Számomra ez a típusú support milliószor többet ér, mint akármilyen 0-24 "ellenőzizd, hogy biztos be van -e dugva a konnektorba" típusú telefonos.