Kiadó: Blizzard
Fejlesztő: Blizzard
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium D 2,8 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 4400+ processzor, 1 GB RAM, Nvidia GeForce 7800 GT vagy ATI Radeon X1950 Pro grafikus kártya, 12 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo 2,4 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 5600+ processzor, 2 GB RAM, Nvidia GeForce 260 vagy ATI Radeon HD 4870, 12 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Diablo-sorozat, Sacred-sorozat, Torchlight-sorozat
Kategória: akció-szerepjáték

A Diablo - megjelenésének időpontjában - kétségkívül egy jelenség volt a játékvilágban, hiszen amikor a kilencvenes évek második felében megjelent a Blizzard legújabb remeke, korábban még nem láttunk hozzá hasonlót sem. Habár akkoriban nem is sejtettük, hogy a játékból ilyen maradandó, mi több, stílusteremtő alkotás lesz, de az idő mégis azokat igazolta, akik már a kezdetektől hittek benne, hiszen az ezredfordulón megjelenő folytatást már egy hatalmas és feltüzelt rajongótábor várta.

Mindkét rész közös jellemzője volt, hogy az újszerű szerepjátékos - de inkább felülnézetes akciójátékos - élményt a közösségi lehetőségekre élezte ki, így bár volt ugyan, akiket egyedül varázsolt el a Diablo élménye, de a legtöbben talán úgy emlékeznek rá, mint egy a haverokkal együtt játszható, egész hétvégékre kikapcsolódást nyújtó alkotásra, amelyben az igencsak sötét, már-már sátánista hangulat párosul a klasszikus felső nézetes elemekkel. Amikor 2001 júniusában a Blizzard végérvényesen lezárta a Diablo 2 történetét a sorozat csúcsának számító Lord of Destruction kiegészítővel, nagyon sokan abban reménykedtek, hogy a fejlesztők csakhamar trilógiává bővítik a sorozatot, ám amint az utólag kiderült, a World of Warcraft fontosabbnak bizonyult számukra.


Az sem kizárt ugyanakkor, hogy a fejlesztőkre a szinte tökéletesen sikeredett második felvonás után olyan komoly teher hárult, hogy nem igazán tudták eldönteni milyen irányba folytassák az akkor igencsak népszerű sorozatot. Két lehetséges és járható út létezett, az egyik, hogy alapjaiban megreformálják az egészet, netán elterelik az MMO-k irányába a harmadik részt - ebből valószínűleg óriási felháborodás lett volna -, netán csak belenyúlnak ebbe-abba, egy kicsit megszépítik a küllemet, és ezzel le is tudták a feladatot. Igencsak nagy vonalakban ugyan, de a Blizzard utóbbi mellett döntött, és bár egy évtizedet kellett várnunk rá, az alábbiakból kiderül: megérte.

Hogy a készítők mennyire nem akartak elszakadni az elődtől, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Diablo III egyenesen az elődökben már megismert Sanctuary varázslatos és sötét világába repít minket. A kezdőterület rögtön egy ismerős kis falucska, Új Tristram lesz, az események pedig mintegy két évtizeddel később veszik fel a Lord of Destruction történetének fonalát. Komoly összeesküvés-elméleteket nem kell keresnünk a játékban, az alapkonfliktus ugyanis immáron harmadszorra is ugyanaz: a Pokol seregei ismét fellázadtak, a Gonosz pedig megtámadta a világot, a kétségbeesett emberiség pedig néhány hős után kiált, akik várhatóan megszabadítják majd őket a veszélytől, és ismét elhozzák a fényt az örök sötétség birodalmába.


Hogy ennek a küzdelemnek egyedül, néhány játékbeli segéd, netán hús-vér társak oldalán vágunk bele, az tulajdonképpen szinte teljesen mindegy, hiszen az interneten terjengő hírek - gyakran újságírói vélemények - ellenére a Diablo 3 újfent tökéletesen élvezhető lesz egyjátékos módban is, akárcsak a korábbi epizódok. Tény ugyanakkor, hogy a móka lényegesen magasabb szintre kerül abban az esetben, ha kihasználjuk a kooperatív mód nyújtotta lehetőségeket, ebben az esetben ugyanis néhány barátunk társaságában élhetjük át a helyenként fix, helyenként véletlenszerűen generálódó pályákat, amelyek megannyi veszélyt, legyűrendő ellenfelet és izgalmakat szolgáltatnak majd számunkra.

Fontos, hogy a Diablo III állandó internetkapcsolatot igényel majd ahhoz, hogy játszhassunk vele, ami esetünkben nem csak a másolásvédelmet takarja, hanem a Battle.net nevű Blizzard-rendszerrel történő összeköttetést is. Ennek segítségével egyszerűen elérhetjük barátainkat, könnyedén szerezhetünk magunknak újakat, szabadon beszélgethetünk bárkivel, és bár a barátlista és a chat lehetősége is visszalépésnek tekinthető az elődhöz képest, a szisztéma így is korrektnek nevezhető. A legnagyobb gond vele kapcsolatban csak az, hogy kötelező, a Blizzard ugyanis újfent nem gondolt azokra a játékosokra - igen, sokan vannak ilyenek -, akik szeretik magányos farkasként végigjátszani a Diablo 3-at, annak ellenére is, hogy valódi társakkal ez azért lényegesen nagyobb élményt jelent. Mindettől eltekintve, akár egyedül játszunk, akár néhány barátunk oldalán, a karakterválasztást semmiképpen sem fogjuk elkerülni. A játékban ugyan alaposan át lettek nevezve a különféle kasztok, de alapjaiban azért mégis szinte teljes egészében megegyeznek a Diablo 2-ben megismertekkel. Így például olyan szereplőkkel találkozhatunk, mint például a Witch Doctor, a Barbarian, a Monk, a Wizard és a Demon Hunter. Ezek közül a barbár már közvetlenül helyet kapott az elődben, a Wizard megfelel a Sorceress-nek, a Witch Doctor egyenlő a Necromancerrel, a Demon Hunter az Amazonnal, a Monk pedig a Paladin szerelmesei számára jelenthet alternatívát, annak ellenére is, hogy az első Diablóhoz érkezett Hellfire kiegészítőben már helyet kapott egy ilyen nevet viselő szereplő.


Választott főhőseink küllemét sajnos még mindig nem tudjuk személyre szabni a játékban - ez pedig jó újdonság lehetett volna a készítők részéről -, így szinte csak a nevét és a nemét tudjuk meghatározni, illetve ahogyan haladunk majd előre a pályákon, úgy a különféle páncélok segítségével a ruházatát. Ha már így belekóstoltunk, akkor máris térjünk át a játékmenetre, amelyről nagyon felületesen vizsgálódva megállapítható, hogy szinte teljes egészében a Diablo II-ben megismert szisztémára épül fel, így tehát négy fejezetet élhetünk majd át, mindegyikben több fő- és mellékküldetést végezhetünk el, zárásként pedig minden esetben le kell gyűrnünk egy nehezebb főellenfelet. Ez a sablon szinte ráhúzható a teljes alkotásra, de az alapok - a kezelőfelület, a stílus vagy a háttérben meghúzódó mechanizmus - is ismerősek lesznek majd a korábbi részek szerelmeseinek, ugyanakkor akad azért néhány pont, amelyek merőben megváltoztak, vagy teljes újdonságnak tekinthetők például a második felvonáshoz képest.

Ezek közé az újdonságok közé tartozik többek között a fejlődési rendszer, amelynek köszönhetően karakterünk tulajdonságaira nincsen közvetlen hatásunk, de bizonyos szintenként újabb - aktív és passzív - képességek válnak elérhetővé hozzá, amelyek közül már mi válogathatunk szabadon. Sőt, szintén reformértékű, hogy az egyes képességek - amelyek többsége valamilyen támadás vagy védekezés lesz - immáron megerősíthetők vagy kibővíthetők különféle rúnakövek segítségével is.

Óriásit fejlődött ugyanakkor az elődhöz képest a craft-rendszer - a készítők érezhetően a World of Warcraftból csenték el az alapötletet -, de szinte több száz olyan apróság is a listára írható, amelyek hasznos, ám a keményvonalas rajongók számára talán felesleges újításoknak tekinthetők, ezt többnyire az adott játékos vérmérséklete dönti el. A harmadik részben például egy portálkő segítségével már akár a küldetés kellős közepén is visszamehetünk a közeli városba azért, hogy eladjuk az ellenfelekből és a széttört berendezésekből kipottyant cuccokat, de alkalmazhatjuk az aukciós házat is erre a célra.


A játékban immáron a felszedhető aranytallérokra nem kell egyesével rákattintani, azokat automatikusan felszedhetjük, a tárgyak között azonban továbbra is válogathatunk, míg segítőinket immáron magunk szerelhetjük fel fegyverekkel, és nem kell félnünk attól sem, hogy egy esetleges elhalálozás esetén mindent elveszítünk, ha ugyanis alulmaradunk a harcokban, azt csak felszerelésünk épsége bánja, amelyeket egy kereskedőhöz látogatva néhány aranytallér segítségével könnyedén reparálhatunk. Mindez azonban csak néhány kiragadott apróság a sok közül, amelyek éppen elegendő mennyiségben lesznek megtalálhatók a játékban ahhoz, hogy azonnal levegyék a lábukról a játékosokat.

Hiszen mit is vártunk a Diablo 3-tól? Egy olyan, tulajdonképpen a Diablo 2-n alapuló folytatást, amelyben az illetékesek megvalósítanak ugyan néhány újdonságot, de a jól ismert és már korábban megszeretett momentumokat meghagyják benne. Ebben a tekintetben a játék mondhatni kitűnőre vizsgázott, eltekintve olyan negatívumoktól is, minthogy a közösségi élmény nem fejlődött annyit, mint amennyit elvártunk volna tőle. 2012-ben ugyanis milyen kooperatív játék az, ahol nem tudunk in-game hangos csevegést folytatni a társainkkal, illetve nem tudunk nemzetek szerint barátokat szűrni? Sajnos azonban nem ez a játék legnagyobb negatívuma... Grafika: Tény, hogy egy Diablo soha nem a küllem szépségéről, sokkal inkább az általa közvetített élményről szólt, tény az is továbbá, hogy nem szabad egyetlen Blizzard-játékot sem korunk elsőrangú alkotásaihoz hasonlítani, amennyiben külsőségekről van szó. Ennek fényében is azonban elvártunk volna egy kicsit jobbat és többet a Diablo 3 grafikájától, mert bár továbbra is kiemelnénk, hogy a hangsúly nem ezen van, mégis, ha a játékmenettel kapcsolatban voltak alapvető elvárásaink, akkor ebben a tekintetben is lehetnek.

Az alkotás esetében mindenképpen kiemelendő ugyanakkor, hogy a fizikai motor alkalmazása miatt rendkívül interaktívvá vált minden, lerombolhatunk bármit és összezúzhatunk szinte mindent, a levágott ellenfelek is szépen repkednek erre-arra, habár - akárcsak egyébiránt az újdonságok többségéből -, úgy ebből is többet ki lehetett volna hozni. Az ugyanis, hogy néha ledönthetünk egy-egy falat, netán rászakíthatunk az ellenfelek fejére egy-egy csillárt hosszútávon már egyáltalán nem annyira vicces elem. A grafikához tartozik továbbá, hogy a Blizzard dizájnerei képesek voltak ismét egy olyan sötét és depresszív világot alkotni a Diablo 3-hoz, ami alapjaiban meghatározza azt a jellegzetes sátáni hangulatot, ami miatt már az elődöket is nagyon imádtuk. Hangulat tekintetében a Diablo III továbbra is verhetetlen!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Ahogyan a cikkben több ízben is kitértem már rá, a készítők igencsak szerettek volna hűek maradni a Diablo 3-ban a korábbi részekhez, ennek köszönhetően pedig a kezelőfelületet és az irányíthatóságot tekintve is egy az egyben átemelték nekünk a már jól ismert formulát. Így például szinte teljes egészében a második epizód felülete fogad majd minket, az inventory és egyebek is teljesen hasonló rendszert, illetve küllemet alkalmaznak, de az irányíthatóság tekintetében sem érzékelhető túl sok változás. Ennek megfelelően ismét kattintásaink sebességével tudunk majd a legtöbbször érvényt szerezni akaratunknak, illetve a varázsitalok és a speciális képességek kivételével mindent elintézhetünk az egérrel. Már tíz éve is jól működött ez a rendszer és még mindig megállja a helyét.

Játszhatóság: A Diablo 3 - akár egyedül, akár csapattal játszva - leginkább a második rész hosszúságához hasonlítható, de nagy-nagy alapossággal, minden sarokba bekukkantva, minden vázát és sírt összezúzva akár több időt is beleölhetünk, ami játékstílusunktól függően nagyjából 30-40 órában maximalizálható. Mivel azonban nagy hangsúlyt kap benne az online rész, ami miatt ugyebár barátaink oldalán is kijátszható - akár többször is - a történet, a pályák nagy többsége pedig véletlenszerűen generálódik, ezért a vásárlók biztosak lehetnek benne, hogy megfelelő társaság esetén akár még 3-4 év múlva is ott lesz a gép közelében a Diablo 3 doboza.

Intelligencia, nehézség: Az intelligencia és a nehézség a küllem mellett a játék olyan pontjai, amelyek sajnos hagynak maguk után kívánnivalót. Az intelligencia ugyan még csak-csak eléri az elvárható szintet - egyes ellenfelek viselkedése nem a legjobb, gép irányította társaink tulajdonságai pedig gyakran idegesítőek -, a nehézség azonban mintha lényegesen könnyebb lenne a korábbi részekben tapasztaltakhoz képest. Nyilván a nehézség kérdése egy játékosonként változó szubjektív vélemény, de az olyan újdonságok, mint az ellenfelekből potyogó és életerőt regeneráló italok - felvételük automatikus -, vagy a szabad teleportálás lehetősége mind-mind olyan lehetőségek, amelyek miatt a Diablo 3 egy hajszálnyit könnyebb, de sokkal inkább talán közérthetőbb lett, mint elődei voltak. Olyan változás ez, amit leginkább a Blizzard másik nagy sorozatához, a StarCrafhoz tudnék hasonlítani, ha összevetjük az első részét a másodikkal.

Hangok, zene: A készítők már régebben is gondosan ügyeltek arra, hogy játékaik mindig minőségi szinkronokkal és zenékkel legyenek ellátva, ez pedig maximálisan igaz a Diablo 3-ra is. Még a legeldugottabb könyvecske és szereplő is kiváló kiejtéssel, valamint pazar előadásmóddal örvendeztet meg minket, a zenék pedig továbbra is olyan kitűnőek - már ahol vannak -, illetve képesek kiegészíteni a hangulatot, hogy arra egy percig sem panaszkodhatunk.

Összefoglalás: A Diablo 3 ugyan nem reformálta meg alapjaiban a felső nézetes akciójátékok stílusát - mert azért szerepjátéknak sosem lehetett igazán nevezni a címet -, de nem is rontott a sorozat renoméján. Ha annak idején szerettük a Diablo 2-t - klisé ugyan, de igaz -, biztosan imádni fogjuk a harmadik részt is, hiszen ugyanaz az élmény, ugyanaz a hangulat és alapjaiban ugyanaz a játékmenet vár ránk, mint amit annak idején megszoktunk már a sorozattól, csak megszépült - habár nem elég szép - küllemmel, kissé közérthetőbb formában és néhány hatásos újítással. A legtöbb rajongó éppen ezt várta a harmadik résztől, a Blizzard pedig maradéktalanul teljesítette is ezt a vágyukat.