Ötvös Tibor

FIFA Street

A FIFA sorozat jó ideje az EA Sports zászlóshajója, mely évről évre egyre nagyobb sikereket aratott. Ahogy az lenni szokott, a fejlesztők úgy döntöttek, hogy a sikeres logó alatt egy mellékágat is adnak a dolognak.

Ez lett az utcai focik világában játszódó FIFA Street, mely egy nagyon könnyed, kifejezetten az árkád játékmenetre építő alkotás volt. A széria szép sikert aratott és ezért kapott még két folytatást valamint számos más sorozat is megkapta a maga utcai vonalát (NBA, NFL stb.)

A harmadik résznél azonban már érezhető volt a fáradtság és a rajongók sem fogadták olyan lelkesen a programot, mint az előzőket. Ezt megérezte a kiadó is és úgy döntött, leállítja a sorozatot. Majd pár évvel később újra elővette és új alapokra helyezte az egészet. Ennek eredménye a múlt héten megjelent FIFA Street.



A játékmenet sokat változott. Ezúttal nincs olyan egyszerű dolgunk, mint az elődökben volt. Hogy mindent elsajátítsunk, számos Tutorial áll majd a rendelkezésünkre, melyeket bizony érdemes végigvinni. Ha valaki sikerrel abszolválja eme részeket, akkor észreveheti, hogy a verekedős játékokat megszégyenítő kombók találhatók meg a játékban, ami szép teljesítmény.

A legtöbbet valószínűleg a World Tour módban töltjük majd, mely igazából a Street karrierje. Itt már lehetőségünk lesz kicsit edzeni is a csapatunkat és menedzselni is a dolgokat. Megszabhatjuk, ki milyen poszton játsszon és melyik embereket akarjuk beszerezni. Eldönthetjük, hogy melyik versenyeken induljunk - melyek egyébként szinte az egész világot behálózzák.



Természetesen lehetőségünk van online is összecsapni a többiekkel és számos érdekes mód áll majd rendelkezésünkre. Ezúttal ugyanis nem csak sima focit játszhatunk, hanem annál sokkal érdekesebbeket. Ilyen a Last Man Standing, melyben minden egyes általunk szerzett gól után egy embert elveszítünk a csapatunkból.

A FIFA Street kellemes meglepetés, mely sajnos PC-re valószínű nem fog megjelenni. Ennek ellenére, aki otthon rendelkezik konzollal otthon, az tegyen vele egy próbát, hiszen a komolyabb sorozat mellett ez az utcai foci kellemes kikapcsolódást nyújthat minden rajongónak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #2
    már a fifa 97-ben is volt teremfoci, de az irányítás szétkúrta az idegeimet a fifa 98 már sokkal jobb volt csak kiszedték a teremfocit belőle, azóta alig fifáztam, talán a fifa 08-al anno egy kicsit nyomtam, de azóta nem igazán köt le, a focit élőben jó játszani...
  • tomcsa4 #1
    Pedig lehetne PC-re. Nem rossz a Fifa 12, de ez érdekesebbnek tűnik.