Berta Sándor

Április elsejétől új vezető lesz a Sony élén

A japán elektronikai óriáscég nehéz éveket tudhat maga mögött. A társaság most úgy döntött, hogy egy új vezető segítségével próbál megfelelni a legújabb kihívásoknak.

Eldőlt, hogy április elsejétől Kazuo Hirai, a Sony 51 éves menedzsere lesz az új elnök-vezérigazgató és így ő váltja az eddigi vezetőt, Sir Howard Stringert. Stringer hét évet töltött ebben a pozícióban, azonban áprilisban sem távozik, hanem új feladatot kap, ő lesz a Sony igazgatótanácsának első embere.

Kazuo Hirai azzal szerzett hírnevet magának, hogy nyereségessé tette a Sony videójáték-részlegét, majd átvette a televíziókat, Vaio számítógépeket, Walkman mobil eszközöket, játékkonzolokat, fényképezőgépeket, videólejátszók- és felvevőket, továbbá a filmek, zenék és játékok online terjesztését magában foglaló végfelhasználói részleg irányítását. A feladat közel sem egyszerű, hiszen az idei üzleti évben a Sony várható vesztesége 90 milliárd jen (900 millió euró) lesz. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a vállalat nem tud lépést tartani sem a Samsunggal, sem az Apple-lel. Ez a két cég számít legnagyobb konkurenseinek, ráadásul az erős jen és a tavalyi földrengés következményei is nehezítik a helyzetét.


Kazuo Hirai és Howard Stringer

Stringer maga javasolta utódjának Kazuo Hirait, aki elsősorban a digitális fotózás, a mobil eszközök és a számítógép játékok területén számít előrelépésre. Tervei szerint megerősítené a fejlesztést és nagyobb hangsúlyt szánna az online szolgáltatásoknak. A gyártó képviselői már a CES-en hangsúlyozták, hogy a jövőben majdnem minden készüléknek hozzá kell férnie a cég online szolgáltatásaihoz. Ez kényelmes lesz a felhasználók számára, valamint egyúttal elősegítheti a videók és a zenék internetes terjesztését. A cél a kínálatban megtalálható számítógépek, televíziók, táblagépek és okostelefonok összekötése egymással.

Kazuo Hirai 1984 óta dolgozik a Sonynál és eleinte a nemzetközi zenéhez kapcsolódó marketingtevékenységével foglalkozott. A szakember sokáig az Egyesült Államokban élt és az 1990-es években komoly szerepe volt a PlayStation márka felépítésében. 2006 végén kinevezték a Sony Computer Entertainment élére, majd a végfelhasználói részleget vezette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #65
    Pedig ez nem a standard kategória ez már nagyon réteg zene, nem egyenlő a discós tuctuccal :)
  • zola2000 #64
    hogy ki milyen nyelvet tud elviselni megint más, én még jrpgben is ps2 emulátorra manapság inkább olyanokat keresek, amihez van undub patch (ami visszaállítja az eredeti japán hangot ha esetleg nem lenne rajta a pal kiadáson), az angolt annyira nem bírom, max feliratban...
  • usersg #63
    "Ám ilyeneket is hallgatok :)
    http://www.youtube.com/watch?v=kKDO8Rxw3vs"

    No ez már nekem a borzalom kategória... :D Van egy kollégám, aki állandóan ilyeneket hallgat. "deep dance, deep dance... tuctuc" meg megy hozzá valami sípolás, vagy nyekergés. Hát... valakinek ez kell.
  • narumon #62
    "Esetleg azt várod a japán zenéktől*, hogy megváltsák a világot és teljesen másmilyenek legyenek, mint a nyugati zenék ? "

    Én nem de ezért nem is helyezem a "nyugati" zenék fölé.

    "De ettől függetlenül még hallgatom őket, mert tetszik a szám. Ha mutatsz nyugatról is ilyeneket és tetszik, akkor azt is hallgatni fogom. "

    Azt mondom, hogy ezek zeneileg jók, csak engem zavar hogy japánul énekelnek. Lehet, hogy zenében "maradi" vagyok, de ott szinte csak az angolt tudom elviselni.

    Néhány EU zene amit én hallgatok (most ami hirtelen eszembe jutott)

    http://www.youtube.com/watch?v=qNxOuquQfzk
    http://www.youtube.com/watch?v=X_bFO1SNRZg
    http://www.youtube.com/watch?v=iM7xDalFz_E&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=ciLjqjlPfu4

    No ezek tök populárisak, egyébként meg marha sok elektronikus zenét hallgatok aminek nagy része német vagy skandináv, meg a nálam soha ki nem fogyó Diana Krall, James Taylor, Dire Straits, Pink Floyd, stb.

    Ám ilyeneket is hallgatok :)
    http://www.youtube.com/watch?v=kKDO8Rxw3vs


    "(mondjuk inkább a Perfumehöz és Sakamoto Miuhoz hasonló számokat mutass légyszíves, mert azok jobban érdekelnek) "

    Áh az nem az én műfajom :)

    "Igaz, az amerikai ribancoktól én is a falnak megyek, de néha-néha én is találok olyan számokat, tetszenek, és/vagy amelyeket inkább amerikaiaktól hallgatok szívesebben."

    Hát ha azt nézed, hogy USA-ban naponta több nagy lemez jelenik meg akkor biztos van miből válogatni, csak nem azt játszák a listák. A rádió meg a slágerlista azért félrevezetés, mert az egy nagyon nagyon pici szelete bármilyen zenevilágnak.
  • narumon #61
    "Jó lenne nekem más hely is. Mondj egy jót."

    Ha konkrétan egy országot kell ajánlanom akkor Malájziát ajánlanám kezdetnek, mert;

    1, Kellően fejlett ahhoz hogy európaiként ne kapj frászt, de nem fejlett annyira hogy semmi köze ne legyen ázsiához.
    2, Rengeteg a szép hely, elég nagy ország, van gyönyörű tengerpartja, tradicionális halászfaluja, nyüzsgő metropolisza és fantasztikus hegyei.
    3, A repülőjegy viszonylag drága oda, de ott lenni már olcsóbb mint itthon
    4, Belső saját repülőjárata beszarsz olyan olcsó és minőségi, a távolsági buszok kényelmesek
    5, A távolságok gyorsan leküzdhetők repülővel vagy autópályán busszal.
    6, Körben rengeteg olyan ország van ahova át tudsz ruccani; Thailföld, Szingapúr, Vietnám, Kambodzsa.
    7, Malájzia déli része Borneó, ha van vér a pucádba akkor oda is le lehet merészkedni de az már egy teljesen más világ.
    8, Mindenféle szállás van, az ablaktalan klíma mentes matracos szobától elkezdve a 4-5 csillagos luxus szállodákik, mindegyik töredék áron mint itthon.
    9, Mindenféle kaját találsz, nagyon nagy kínai is indiai kolónia van, nagyon jókat lehet enni. (szemben pl Japánnal).
    10, Rengeteg a látnivaló, a modern dolgoktól elkezdve a tradicionális épületekig minden van.

    "De majd egyszer berágok, eladom a lakásom, és a pénzből elutazok... "

    Én még Malájziában úgy voltam, hogy nem is nagyon engedhettem volna meg magamnak, de én is "berágtam". Nem bántam meg. Aki nem szeret utazni annak ezt hiába mondod, de ezek az élmények már életem végéig velem maradnak akármi is történik. Én úgy vagyok vele, hogy egy újabb kocsiba kifizetett upgrade helyett (vagy ki mire költi a pénzét) inkább ilyen helyekre kell eljutni.

    "Ja, és minden bank robbanjon fel. :D"

    :D
  • FoodLFG #60
    Biztos a Shop Stop 2ben látta a film elemzését:
    http://youtu.be/-5BxrjOpxXM

    :P
  • narumon #59
    hát nyilván mást jelent a gyűrűk ura valakinek aki gyerekkorába olvasta, meg mást annak aki idegenkedik még a műfajtól is. Egyébként elég sekélyesen írták le barátaid, kimondottal jó film :)
  • FoodLFG #58
    Esetleg azt várod a japán zenéktől*, hogy megváltsák a világot és teljesen másmilyenek legyenek, mint a nyugati zenék ?

    Ezek popzenék többségében és Japánt is ugyanazok a hatások érik, mint más országokat, szóval nem lesznek nagy különbségek. De az a kevés ami van, az pont elég ahhoz, hogy inkább a japán zenék érdekeljenek.

    Most nem elsősorban a Superfly-ra vagy Snowra kell gondolni, mert ezekben tényleg nem sok "japánosság" van. De ettől függetlenül még hallgatom őket, mert tetszik a szám. Ha mutatsz nyugatról is ilyeneket és tetszik, akkor azt is hallgatni fogom.

    De remélem ez fordítva is működik sokaknál. Szóval attól még, hogy sok zenei stílus nyugatról terjedt át ázsiai országokra, attól még nem lesznek a nyugatiak felsőbbrendűek.

    (mondjuk inkább a Perfumehöz és Sakamoto Miuhoz hasonló számokat mutass légyszíves, mert azok jobban érdekelnek)


    Mivel Japánra koncentrálok, sok időm nincs amerikai cuccokkal foglalkozni, de én nem mondtam, hogy ott nem csinálnának hallgatható zenéket. Igaz, az amerikai ribancoktól én is a falnak megyek, de néha-néha én is találok olyan számokat, tetszenek, és/vagy amelyeket inkább amerikaiaktól hallgatok szívesebben.

    (európaiakról nem tudok sok mindent, de ami itt magyarországon megy az egy nagy nulla)

    mostanában ilyeneket toltam nyugatról:
    http://youtu.be/JnX2BoZE9w4
    http://youtu.be/8peBUdlUNmM
    http://youtu.be/A3F2pr2FbfQ
    http://youtu.be/MC8chB4yUxE
    http://youtu.be/rikj0WMGbDU
  • usersg #57
    "Dél-Kelet Ázsiában és az lényegesen olcsóbb! Én mindenkinek azt ajánlom egyébként."

    Jó lenne nekem más hely is. Mondj egy jót. Szívesen körülnéznék arra, csak sajnos ez a "majd egyszer ha nem kell másra a pénz" kategóriába szokott lecsúszni. De majd egyszer berágok, eladom a lakásom, és a pénzből elutazok... Ja, és minden bank robbanjon fel. :D
  • usersg #56
    A felsorolásból a Szárnyas fejvadászt ismerem, az tényleg jó, de ugye az is régi. A Gyűrűk ura láz viszont nem hatott meg. Az is valami félelmetesen unalmas volt, a kis b*zi hobbitok az agyamra mentek. Nem is néztem meg csak az első részt. De elmondták nekem hogy a másik két részben bedobják a gyűrűt a lávába, meg hogy a rendezői változatban még tovább tart mire bedobják.. :)

    A chihiro az jó... egy szép, és tanulságos mese. Ilyen idehaza sem ártana a kölyköknek.