Berta Sándor

Kiszáll az LCD-panelek gyártásából a Sony

Bennfentesektől származó információk alapján a Sony kihátrál a Samsunggal 2004-ben közösen alapított LCD-paneleket gyártó cégéből, az S-LCD-ből, mivel a japán konszern az okostelefonokra akar összpontosítani.

Úgy tűnik, hogy komoly stratégiaváltás zajlik a Sonynál, a vállalat ugyanis kiszállhat az LCD-panelek gyártásából - erről írt bennfentesekre hivatkozva a Nikkei japán gazdasági lap és a Reuters gazdasági hírügynökség. A társaság a jövőben minden erejével az okostelefonok fejlesztésére akar koncentrálni és ezért hozta meg ezt a döntést. Ezt támasztja alá, hogy az a néhány nappal ezelőtt megjelent hír, miszerint a Sony kivásárolja részesedéséből az Ericssont, így a japán kézbe került a Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó cég. A hírt mind a két vállalat illetékesei megerősítették. A japán konszern 1,05 milliárd euró készpénzt fizet a 2001-ben létrehozott közös vállalat 50 százalékáért, amiért birtokába kerülnek a mobilgyártáshoz szükséges szabadalmak. A felek ezenfelül kötnek egy kölcsönös licenchasználati szerződést is. A Sony így egyesítheti tévé-, laptop-, táblagép- és videojáték-üzletágát a mobiltelefonokkal, ezáltal összefüggő, az eszközök közt átjárást biztosító kínálattal jelenhet meg a fogyasztók előtt.

A mostani döntés értelmében a Sony eladná az S-LCD-ben meglévő 50 százalékos tulajdonrészét a Samsungnak. Miután az LCD-kijelzőkbe beépített panelek ára folyamatosan csökken, az LCD-kijelzőkből globális túlkínálat van és a Sony csökkenteni akarja a költségeit, így a döntés kézenfekvőnek tűnik. A cég részvényei nemrég 24 éve nem látott mélységbe zuhantak.

Elemezők úgy vélték, hogy a Sony minél előbb meg akar szabadulni az S-LCD-től és a folyamatot az idei év végéig le akarja zárni, hogy utána teljesen az okostelefonokra összpontosíthasson. A hírt egyébként egyelőre sem a Sony, sem a Samsung illetékesei nem kommentálták. Az együttműködés végéről már júliusban írt a Chosun Ilbo nevű dél-koreai lap, akkor azonban a japán konszern cáfolta az információt. Az S-LCD gyártási kapacitásának bővítését a japán vállalat 2004 és 2009 között 130 milliárd jennel (1,21 milliárd euróval) támogatta. A Sony a jövőben ugyanakkor továbbra is piacra dob majd LCD-televíziókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cloud.strife #7
    Nem a tévégyártásból szállnak ki, csak az S-LCD panel gyárból, mi nem érthető ezen?
  • Tetsuo #6
    Nem ertem az ilyet sose. Miert szallnak ki? Miert nem utemezik at, miert nem kezdik alapjaitol ujra?
    Hatalmas know-how es markaertekuk van. Ilyenkor szerintem mindig a vezetessel van a gond.

    Persze, penzugyi gondok stb, de ez lathato volt elore.
  • kvp #5
    A lenyeg az, hogy a sony kiszall az lcd tv gyartasbol, a jovoben pedig a mobiltelefonokra koncentral. Nem tudom mennyire nyero az otlet, viszont a panelokat elvileg az uj japan allami lcd gyarbol szerzik majd be, amibe csak technologival es szaktudassal szalltak be, de a penzt az allam adja. Meglatjuk mennyire nyero a dolog, de ha a pc uzletagbol is kilepnek, akkor szerintem bajban lesznek.
  • cloud.strife #4
    A főcím is elég bulváros......

    Dehogy száll ki az LCD gyártásból.... LCD panel gyártásból esetleg.
  • hungi #3
    Na meg a mondat is értelmetlen, jó lenne nem vakon fordítani mindent...
  • hungi #2
    "a Sony hátat fordít a Samsunggal 2004-ben közösen alapított LCD-gyártó cégéből, az S-LCD-ből"
    Vagyis a cég neve S-LCD, nem annak amit gyártanak...

    Szövegértelmezésből 1-es?
  • mrlujoak #1
    Ha jól tudom, a közös vállalat (50%+1részvény a Samsungnál, 50%-1 részvény a Sony-nál) által előállított S-LCD nem is került Sony Ericsson mobilokba...
    HTC, Samsung igen, de töbrről hirtelen nem tudok...
    Vagy ha van Sony Ericsson modell S-LCD-vel, homályosítson fel valaki melyik is lenne az!