Hunter

Álmokkal a napi stressz ellen

Az álmok egyfajta éjszakai gyógymódot jelentenek a stresszre, állapították meg a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói, akik felfedezték, hogy az álmodás során stressz kémiánk leáll és miközben agyunk újra feldolgozza az érzelmeket, elveszti a bonyolult emlékek fájdalmas élét.

A felfedezés elsőként enged betekintést az alvási időnk megközelítőleg 20 százalékát kitevő gyors szemmozgás (REM) alvás érzelmi funkcióiba. A Current Biology szaklapban megjelent tanulmány eredményei meggyőző magyarázatot adnak arra is, hogy a poszttraumás stressz zavarral (PTSD) küzdőknek miért annyira nehéz megszabadulniuk fájdalmas élményeiktől, és miért szenvednek a visszatérő rémálmoktól.

A tanulmány szerzője, Matthew Walker idegtudós szerint az álmok gyógyírként szolgálnak, tompítva az előző nap érzelmi viszontagságait, ugyanakkor a PTSD-vel élőknél "ez az éjszakai terápia nem működik hatékonyan, gyakran flashback képződik, vagyis újraélik az egész zsigeri élményt, mert az érzelmeket nem sikerült megfelelően törölni az emlékezetből alvás alatt".

Walker felfedezései több kísérletből származnak, melyekben önként jelentkezőket kértek fel, hogy különböző, érzelmeket kiváltó képeket nézzenek, miközben agytevékenységüket egy MRI letapogatóval figyelték. A résztvevők felének reggel, majd este is megmutatták a képeket, a két esemény között végig ébren voltak. A másik felének este, majd egy éjszakai alvás után reggel mutatták meg a képeket. Azok, akik aludtak a két képnézegetés között jelentős enyhülésről számoltak be a képekkel kapcsolatos érzelmi reakcióikban. Ezen felül az MRI drámai csökkenést mutatott az amigdala, az agy érzelmeket feldolgozó területének reaktivitásában, lehetővé téve az agy "racionális" prefrontális kérgének az érzelmi reakciók feletti uralom visszanyerését. Ezen felül a REM álmok alatt EEG-t (elektroenkefalogram) is készítettek, amik ugyancsak csökkenést jeleztek az agy stressz idegi vegyületeinek szintjében.

"Tudjuk, hogy a REM alvás alatt erős csökkenés következik be a stresszhez köthető norepinefrin szintekben" - magyarázta Walker. "Újra feldolgozva a korábbi érzelmi élményeket ebben az idegi vegyületektől mentes közegben a REM alvás során, következő nap úgy ébredünk fel, hogy az élmények érzelmi ereje lecsillapodott. Jobban viszonyulunk hozzájuk, úgy érezzük, hogy képesek vagyunk feldolgozni"

"A REM alvás alatt az emlékek újra aktiválódnak, azonban már egy olyan környezetben, ahol a stressz el van nyomva" - tette hozzá a tanulmány társszerzője, Els van der Helm. Walker több helyről is hallotta, hogy egy vérnyomáscsökkentő gyógyszer képes meggátolni a PTSD betegeknél a visszatérő rémálmok kialakulását. Feltevése szerint a gyógyszer mellékhatásként elnyomja az agy norepinefrinjét, ezáltal a REM alatt egy stressz-mentesebb környezetben csökkenti a rémálmok kialakulásának esélyét, jobb alvásminőséget biztosítva. "Ez a tanulmány segíthet megmagyarázni, miért segítenek ezek a gyógyszerek a PTSD betegeknek" - összegzett Walker. "Emellett új kezelési útvonalakat jelölhet ki az alvási és mentális zavarokkal kapcsolatban"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shiny Copperpot #9
    +1
  • Zoli007 #8
    És miért fáj? Mert az már nem egyértelmű.
  • Narxis #7
  • qetuol #6
    jól beszélsz
  • MacropusRufus #5
    alap igazság: a madarak tudnak repűlni. Ez tény. De a miértre jó sokáig kellett várni. Viszont megismertük a repülés fizikáját és most már mi is képesek vagyunk repülő eszközöket készíteni. Pedig alap igazság volt amit kutattak. :)

    Az, hogy tudom, pihentető alvás volt ok. De a tudományt az érdekli, hogy ilyenkor mi játszódik le az agyban. Marinénit meg az, hogy kipihenve ébredt.
    Marinéni meglátásából nem lesz tudományos érteklezlet aminek esetleg a következménye egy új v. jobb gyógyszer, míg ennek a kutatásnak ez lesz az eredménye. Egyébként szerintem ez is eléggé ismeretlen, mert eddíg senkinek nem volt foggalma róla, hogy mi is zajlik alvás közben az agyban. Ez a kutatás nagymértékben fog segíteni a rosszalvóknak sztem. Egyébként ez is eléggé ismeretlen víz.

  • mad mind #4
    Csak éppen ezen túl sok vizsgálat nem volt szükséges. Ez olyan mintha valaki kijelentené, hogy megfejtette, ha beütöd a lábujjad, akkor az kurvára fáj, de ha nem ütöd be akkor nem fáj.
    Alapigazságokat kutatni kényelmes meló, mert nem nagyon lehet ismeretlen vizekre tévedni, ahol esetleg gondolkodni is kell.
  • Tomalak #3
    Bazzmeg, erre tök magamtól is rájöttem.
  • 4DSee #2
    A tudomány számára nem felfedezés egy állítás. Az a felfedezés ha valamit meg tud magyarázni, így egy rég ismert állítást ha végre meg tudunk magyarázni az is lehet komoly felfedezés, és ami fontosabb hogy erre aztán lehet építeni és tovább haladni.
  • gforce9 #1
    "Tudjuk, hogy a REM alvás alatt erős csökkenés következik be a stresszhez köthető norepinefrin szintekben"
    Annó ezt úgy mondták: "pihentető alvás", nem? :)

    "Újra feldolgozva a korábbi érzelmi élményeket ebben az idegi vegyületektől mentes közegben a REM alvás során, következő nap úgy ébredünk fel, hogy az élmények érzelmi ereje lecsillapodott. Jobban viszonyulunk hozzájuk, úgy érezzük, hogy képesek vagyunk feldolgozni"
    Ezt pedig úgy mondták, hogy: "Aludtam rá egyet" :)

    Csak nekem nem tűnik korszakalkotó felfedezésnek? Vagy lehet csak a cikk nem elég részletes?