Berta Sándor

Bill Gates állította le a Microsoft táblagép-projektjét

Az amerikai vállalat tavaly leállította tábla PC programját, azonban ennek okairól eddig nem sokat lehetett tudni. Most azonban a Cnet kiderítette, hogy mi húzódott meg a döntés hátterében.

Tavaly áprilisban vált ismertté, hogy a Microsoft mégsem fejleszti tovább a sokak által csak iPad-riválisként emlegetett Courier kódnevű táblagépet. A Courier egy kisméretű füzetre hasonlító, könyvként összecsukható, két képernyős készülék lett volna, amit speciális ceruzával (stylus) vagy kézzel lehetett volna vezérelni. Az akkori hivatalos bejelentés szerint a 7 collos képátlójú érintőképernyőkkel szerelt prototípusból biztosan nem lesz tényleges termék, a Microsoft azonban nem zárta ki, hogy a jövőben ők is megjelennek valamilyen iPadhoz hasonló táblagéppel.

A Cnet most kiderítette, hogy a projekt befejezésével kapcsolatban a végső szót Bill Gates mondta ki. A Couriert egy tapasztalt szakemberekből álló csoport fejlesztette ki, méghozzá J. Allard vezetésével. Allard többek között részt vett az Xbox megalkotásában is. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a prototípuson egy módosított Windows-verzió futott, ez pedig közel sem tetszett Steven Sinofskynak, a Microsoft Windows-fejlesztésért felelős vezetőjének. Ezzel úgy tűnt, hogy eldőlt a Courier jövője, azonban még senki sem ismerte Steve Ballmer álláspontját az ügyben.


Ballmer azonban képtelen volt dönteni; ennek oka az volt, hogy mind Allard, mind Sinofsky fontos pozícióban voltak a társaságnál és Ballmer egyikkel sem akart összeveszni. Így úgy döntött, kikéri Bill Gates véleményét, a találkozón azonban nem csak a két szakember vett részt, hanem Allard és Sinofsky is. Bill Gates megkeresése döntőnek bizonyult. A Microsoft társalapítója cseppet sem volt lenyűgözve a Courier prototípusától, a készülék ugyanis nem egy PC-helyettesítő terméknek készült és a szoftveres felszereltsége is hagyott némi kívánnivalót maga után, nem volt például működő levelezőkliense sem.

Allard azonban nem hagyta annyiban a dolgot és közölte, hogy a Courier célja elsősorban tartalmak létrehozása. "Ez volt az a pillanat, amikor Bill allergiás reakciót kapott" - idézte a Cnet a Courier fejlesztőcsapatának egyik tagját. A találkozó után a Microsoft leállította a projektet. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy Allard és Robbie Bach, a Microsoft szórakoztatóipari és eszközfejlesztő részlegének elnöke néhány hónappal később otthagyta a céget. Frank Shaw, a vállalat szóvivője később azt hangsúlyozta, hogy az ilyen projektek egyáltalán nem számítanak szokatlannak, hiszen a redmondi társaságnak fontos, hogy új ötleteket és technológiákat fejlesszen ki, a Courier egyes részeit, illetve ötleteit pedig más termékekben fogják felhasználni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jebela #16
    Kár érte, az eddigi táblacuccok tényleg szinte csak tertalomzabálásra jók, jó lenne egy olyan szegmens is, ami kicsit "számítógépszerűbé" teszi az egészet, vagyis akár komoly munkára is alkalmas a táblagépek előnyeit kihasználva...
    De bili gyerek ügyes gyerek, vannak remek húzásai, remélem ez nem olyan volt, mint amikor fel akarta robbantani az internetet (lehet mert nem fért bele a böngésző 640kb-ba xD)
  • csimmasz #15
    Az igaz hogy az ára elég erős lett volna, de szerintem ahova szánták megálta volna a helyét.
    Nyilván nem tömegtermék, bár ezek a kacatok előállítási és kiskereskedelmi árai közt egy galaxisnyi távolság van.
  • Crane #14
    Nekem is tetszik az ötlet. Szerintem is praktikus elképzelés. Remélem az AMOLED kijelzők gyártásának fellendülésével együtt újragondolják, és akkor kap egy rendes "vasat" az ugyan egyrészes, de összecsukható képernyő alá. OP rendszernek meg rá kell tolni a win8-at, aztán csókolom.
    Ha lenne ilyen, én tuti ilyet vennék laptop helyett.
  • asgh #13
    Kérdés, hogy a tartalomfejlesztésre specializált, dupla tábla dupla áron (értsd: 250-300e forint körül) mennyire lett volna bombasiker. Ráadásul csak ehhez a konfighoz külön kellett volna fejleszteni gyakorlatilag mindent, mert az egész gui, érzékelő felület, stb. teljesen más, mint a mobiltelefonoknál és a többi táblánál. Azaz adott egy eleve rétegigényt kiszolgáló, alapvetően drága tábla, amihez minden szoftvert újra kell írni. Szvsz nem volt hülyeség, hogy leállították.
    Amúgy az apple is teli van hasonló módon elvérzett fejlesztésekkel, csak mindezt teljes titokban, házon belül oldják meg és a nagyközönség elé csak a kiforrott koncepciókat tárják.
  • lapaleves #12
    az apple már kitalálta ezt. olyan néven lehet kapni, hogy 2 ipad egymás mellett.

    jééé. és akkor azon is el lehet filozofálni mekkorát villantana a dupla (azaz dupla árú) hardverrel.

    nem.
  • csimmasz #11
    Pedig szerintem bombasiker lett volna, nyilván kicsit bővíteni kellett volna a funkciókat a tartalom fogyasztás irányába is.

    Meglátjátok nemsokára az apple kidobja iNotePad néven vagy ilyesmi és kaszál vele, az idióta MS meg csak pislog megint.
  • mousee #10
    Én nem kedvelem különösképp az MS-t, de ez baromi jó koncepció. Az egész olyan mint egy notesz, becsukod, elrakod, örülsz. A két kijelző alá 20 órányi akssit lazán be lehetett volna pakolni, a szoftvert meg összedobni rá. Végre valami, ami nem a "sima" trendi táblát majmolja.
  • attes #9
    A cikkből is az derül ki, hogy a "Bill Gates állította le" cím eléggé túlzó.
    Ő már nem vesz részt a MS operatív munkájában.

    Mivel cégen belül nem tudtak dönteni, ezért kérdezték meg őt, és ezzel billent ugyan a mérleg nyelve, de a véleménye nem volt kötelező érvényű.
  • Sir Quno Jedi #8
    Melóra sokkal jobb ez a megoldás, mint médiabuzulásra ez igaz.
  • Sir Quno Jedi #7
    Pedik nekem is bejönne. Hiszen nem kell hozzá tok, mert maga egy tok, csak becsukod és mehetsz. AMúgymeg egyiken féimlet nézel, másikon böngészel/jegyzetelgetsz/gépelsz, nagyon jó a két képernyő.