Gyurkity Péter

AMD: következik a hibridek korszaka

A Fusion kódnéven beharangozott hibrid processzorok eljöveteléről évek óta olvashattunk az AMD tervei kapcsán, és bár a cég már tavaly bemutatta prototípusát, idén pedig az Intel fejlesztésével csaknem egy időben elrajtoltak az első példányok, az igazi harc most indul csak el, a középkategóriás asztali és mobil számítógépekbe szánt változatok megjelenésével. A szegmens Dávidja idén erős, jövőre pedig még erősebb felállást ígér, amelyekkel valóban beköszönt az új korszak, kellő teljesítményt és ezzel egy időben hosszabb üzemidőt biztosítva. Maga a piac is átalakulóban van, egyre nagyobb igény mutatkozik a táblák iránt, ami viszont a PC-k forgalmának csökkenését eredményezi.

A hibrid chipek bemutatkozásáról tavaly szeptemberben mi is beszámoltunk, akkor még csak ígéreteket olvashattunk, néhány érdekes bemutatóval körítve. Az AMD igyekezett minél korábban piacra dobni saját fejlesztéseit, viszont eredetileg is nyári bemutatkozást emlegettek, ami kellő időt adott az Intel számára ahhoz, hogy gyorsan lerántsák a leplet a Sandy Bridge család első tagjairól. Az AMD mindezt a beágyazott és kisebb mobil eszközökbe szánt változatokkal igyekezett ellensúlyozni, és bár már áprilisban leszállították az első (A-sorozatú) Llano chipeket, ezek a mainstream példányok csak most rajtoltak el hivatalosan.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A hivatalos bejelentésben több részletet is kiemeltek, elsősorban az új jövevények teljesítményével, fogyasztásával, valamint versenyképességével kapcsolatban, nagy hangsúlyt helyezve a grafikus erőre. Ezek az APU-k (Accelerated Processing Unit) a cég állítása szerint egyes esetekben a különálló grafikus kártyák teljesítményét nyújtják kedvező áron és kisebb méretben, miközben az alacsony étvágy lehetővé teszi, hogy akár 10,5 órán keresztül bírja az akkumulátor. A Llano sorozatba tartozó példányok asztali PC-kben és noteszgépekben egyaránt helyet kapnak majd, mégpedig számos gyártó és szoftverfejlesztő támogatása mellett - az AMD 150 hardveres partnerről beszélt, amihez a szoftveres oldalon hasonló érdeklődés tárul, ennek eredményeként pedig egyre több alkalmazás használja majd ki a párhuzamos és hibrid felépítésben rejlő előnyöket.

Nem mulasztották el szembeállítani saját fejlesztésüket az Intel termékeivel, nyilván előbbiek fölényét vázolva fel. Ahogy az Apple a PowerPC Mac számítógépek kapcsán annak idején szuperszámítógépekről beszélt, úgy most az AMD is kiemelte, hogy az asztali vonalon 500, a mobil szegmensben pedig 400 gigaflops körül járnak, ez pedig 10 év múlva elérheti majd a 10 teraflopsot is. Fontos különbségként említették a Sandy Bridge-hez képest, hogy a támogatott technológiák listáján szerepel a DirectX 11, az Open GL 4.1 és az OpenCL, a chip méretének mintegy 40 százalékát teszi ki az integrált grafikus vezérlő, amely jóval nagyobb teljesítményt is nyújt, ráadásul ezt ötvözhetjük egy különálló grafikus kártya erejével, közös munkára ösztökélve azokat, ami az Intel fejlesztéseinél nincs jelen, ott ugyanis egy diszkrét kártya jelenléte az integrált vezérlő hanyagolását eredményezi. A HD felbontás, valamint a HTML5 fontos szerepét szintén szem előtt tartják, ez a következő generációnál is így lesz.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A jelenleg helyzet tehát a következő: az AMD több eltérő sorozatot kínál az új hibrid chipekből, a G-jelzésű példányok beágyazott megoldásokban kapnak helyet, a C-sorozat tagjai ultravékony noteszgépekhez és táblákhoz, a Z-sorozat kifejezetten táblákhoz készül, míg az E-sorozatot ultravékony laptopokba és small form factor PC-kbe szánják, a most bemutatott A-sorozat processzorai pedig a már említett mainstream asztali és mobil PC-kbe kerülnek, kiegészítve az all-in-one PC-kel.

A cég ezzel egy időben rögtön jelezte, hogy már készülnek a 2012-ben elrajtoló Trinity sorozattal, amely ezen A-sorozat Llano chipjeit váltja majd fel a mainstream vonalon. A Bulldozer architektúrára épülő fejlesztés újgenerációs Radeon vezérlőkkel társul majd, még mindig 32 nanométeren (ahogy a mostani generáció tagjai is, ellentétben az Intel szintén jövőre tervezett Ivy Bridge sorozatával), nagyjából 50 százalékos gyorsulást eredményezve a Llanóhoz képest, tovább javított, mérsékelt fogyasztással. Az új 28 nanométeres gyártástechnológiát a szintén jövőre bemutatkozó Krishna sorozat esetében alkalmazzák majd először, ezek a chipek viszont beágyazott és hordozható eszközökbe kerülnek, nem mainstream megoldásokba.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az Intel a maga részéről (saját hibrid chipjei, a Sandy Bridge és Ivy Bridge mellett) egy új dizájnnal készül, ugyanis a mostanában egyre szaporodó hírek ellenére sem adják fel a reményt a netbook készülékek további sikereivel kapcsolatban. Május utolsó napjaiban, a Computex kiállítás során egy új kategória elrajtolását körvonalazták, amelyet ők Ultrabook névre kereszteltek, ez pedig méretével és teljesítményével jobb pozícióból veheti fel a versenyt az új táblákkal és okostelefonokkal.

A vékony és könnyű (mindössze 20 mm vastag) noteszgépek 1000 dollár alatti áron lesznek kaphatók, amit azért is fontos kihangsúlyozni, mert például a Samsung Series 9 beleillene a kategóriába, csakhogy ez utóbbi megoldás 1300 dollárt kóstál. Az első ilyen változat az Asus UX21 lesz, amely az ünnepi szezon felé bukkanhat majd fel a boltokban, természetesen az Intel saját processzoraira támaszkodva. Ebben a szegmensben egyébként a gyártó a Cedar Trail kódnevű következő generációt fényezi, amely 32 nanométeren, hűtés nélkül, 10 órás üzemidőt biztosít majd a hordozható készülékeknél, Chrome OS, MeeGo, valamint Windows alatt, miközben a szintén 32 nanométeres Medfield elsősorban táblákon és okostelefonokon hódíthat majd, 2012-től.

Érdemes megfigyelni azonban a piaci trend alakulását, amire a Gartner is rávilágít legutóbbi felmérésében. Eszerint a PC-piac forgalma negyedévről negyedévre szűkül, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a korábban gyorsan bővülő noteszgépek szegmense most gyengélkedik. Ez eddig ellensúlyozta az asztali PC-k egyértelmű visszaesését, jelentőségük csökkenését, a táblák előretörése és slágertermékként való megjelenése azonban minden mást elhomályosít a jelenlegi helyzetben.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Itt ugyan egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy ezek a táblák (és még szebb, jobb utódaik) vajon végleg leváltják-e a megszokott eszközöket, avagy csak tovább színesítik majd az összképet, a felhasználók pedig megosztják majd idejüket a különböző kütyük között, az AdMob és a Nielsen egymástól függetlenül azt mérte, hogy a táblák új tulajdonosainak mintegy harmada használja új készülékét elsődleges PC-ként, illetve kevesebb időt tölt a már korábban beszerzett masinákon.

Ami a vállalatokat illeti, a válság alaposan visszavett az öregedő PC-k leváltásának üteméből, ez most kezd magára találni, viszont az is komoly lehetőségként merül fel, hogy a PC-piac már soha nem tér vissza a régi kerékvágásba. A Gartner jóslata szerint jövőre a korábban jelzettnél kevesebb PC talál majd gazdára, miközben az IDC 2015-re már egymilliárd új okostelefont vár, ami nagyobb lenne a teljes PC-piacnál. A hibrid chipek elterjedése még jobban elmoshatja a különböző kategóriák közötti választóvonalakat, ám azt még nem tudjuk, hogy ebből ki jön majd ki jobban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #12
    Az AMD ezzel a hybrid procival learatja a notebook segmens alsó felét.
    Csak olyan notebook-ok lesznek a jövőben, amiben minimum egy ilyen hybrid lesz.

    A közép és csúcs kategória marad az intel-é, de az alsó szegmensből kiszorul, mert ég és föld lesz egy olcsó intel és egy hybrid teljesítménye között.

    Persze minden kisebb külyübe is ezt teszik majd, pl. mkv lejátszó hw.

    Nagy dobás ez az AMD-nek, már kezdtem aggódni érte.
    Már 2 generációval vannak lemaradva az intel mögött CPU fronton, ami senkinek sem jó...
  • Sir Cryalot #11
    épp azt is olvastam hogy ezek az olcsó kínai telefonok járultak hozzá az arab forradalmakhoz, a blockberry, meg a knockia
  • Sir Cryalot #10


    ez szeirntem is sokkal menőbb mint a tablet , számítógép meg esetleg lehet a táskában , lol
  • Komolytalan #9
    Tudod a várakozás olyan, mint amikor a politikus azt mondja, hogy ezt meg azt szeretnénk. Várhatja, de nem lesz annyi. A hagyományos telefonokra is van igény. Én is jobban szeretnék egy 10eFt-s butatelefon gazdája lenni - ahogy vagyok is - mint egy 200eFt-s okostelefoné. Holott tudom kezelni, fejlesztek ilyen sz.rokra, stb. Viszont abszolúte nem szeretem őket.
  • Sir Cryalot #8

    At present, there are thought to be no viable recovery techniques or fully safe disposal options for such materials.
  • Sir Cryalot #7
    Scientists at the University of York in the UK are studying efficient means of managing and recycling waste liquid crystal displays (LCDs) commonly found in wide screen televisions, mobile phones and calculators, according to an article in the UK magazine Materials Recycling Week. At present, there are thought to be no viable recovery techniques or fully safe disposal options for such materials.
  • Sir Cryalot #6
    itt van pl SQJ, mindjárt jön , és ráfogja a DELL akármijére hogy már már analóg monitoros. Persze ez már már hazugság is :lol:
  • Sir Cryalot #5
    LCD a numero uno E-waste , 60hz, rakás szar
  • fergusonpapa #4
    megeszik a disznók
  • liberty2 #3
    egy milliárd okostelefon? Egyre inkább kezdem reálisnak érezni a Wall-E című animációs filmet. Csak termeljük a szemetet, de az újrafelhasználás elég távol van még a nagy cégek gondolkodásától. Termelj, termelj, vágd zsebre a profitor, terlmelj újat, megint újat, azt is vág zsebre ... és a régivel mi lesz?