MTI

Őrizetben egy osztrák neonáci honlap vezetői

Két férfit őrizetbe vettek, valamint adathordozókat, fegyvereket és náci emléktárgyakat foglaltak le egy osztrák neonáci honlap üzemeltetői utáni nyomozás keretében - erősítette meg az osztrák ügyészség az erről szóló sajtóértesüléseket.

Grazban és Bécsben összesen hat lakást kutattak át az ügyészség és az alkotmányvédelmi hivatal (belső elhárítás) munkatársai hétfőn este - közölte Thomas Vecsey ügyészségi szóvivő. Az őrizetbe vettek egyike Gottfried Küssel, az 1990-es években betiltott Néphű Parlamenten Kívüli Ellenzék (VAPO) párt volt vezetője, akit központi szereplőnek tartanak az ügyben. A férfit korábban tíz év börtönre ítélték nemzetiszocialista eszmék terjesztése miatt. A hatóságokat korábban sok bírálat érte amiatt, hogy elhúzódik az uszító tartalmú alpen-donau.info című holnappal szembeni fellépés.

Ausztriában törvény tiltja a nemzetiszocialista eszmék terjesztését, a náci ideológiát képviselő jelképek használatát és a holokauszt tagadását. A nyomozást megnehezítette, hogy az internetes oldalt az Egyesült Államokban lévő szerverről működtették, és ott a honlap tartalma nem számított törvénysértőnek. A 2009-ben alapított honlap idén március végén nem teljesen tisztázott okokból - az üzemeltetők utolsó üzenete szerint átmenetileg - eltűnt a világhálóról.

A szóvivő a nyomozással kapcsolatos bírálatokra válaszul nehezményezte, hogy "nem teljesen tájékozott személyek" korábban információkat szivárogtattak ki a honlappal kapcsolatos nyomozásról. A honlap nemrég bekövetkezett lekapcsolása ellentétben állt a nyomozás érdekeivel - jelentette ki. Claudia Bandion-Ortner igazságügyi miniszter nem sokkal a razziák előtt, hétfőn eredményt sürgetett az ügyészségtől két, közérdeklődésre számot tartó nyomozásban, s ezek egyike az Alpen-Donau honlap ügye volt. A szóvivő cáfolta, hogy a házkutatásoknak közük lett volna a miniszter felszólításához. Küssel után már hónapok óta nyomoztak - állította. A honlapot hónapokon át figyelték, és amerikai kollégáikkal közösen végül megszerezték a szerver hozzáférési kódját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GalgaTomas #1
    Én megtaláltam a "lekapcsolt" szerver egyik tükörhosztját.

    bosz.nazi-babymakers.operaunite.com/webserver/content