Berta Sándor

Androidra veszélyes szabadalom a Microsoft birtokában

A Microsoft szabadalmi jogsértés miatt kezdeményezett jogi eljárást a Barnes & Noble könyvkereskedő, illetve a Foxconn és az Inventec ellen. Bármely Androidos eszköz célpont lehet.

Horacio Gutierrez, az amerikai óriáscég jogi alelnöke blogbejegyzésében azt írta, hogy a Barnes & Noble azzal, hogy a Nook Color nevű elektronikus könyvolvasóján az Androidot használja a Microsoft öt szabadalmát sérti meg. Ezek az 5,778,372-es, a 6,339780-as, az 5,889,522-es, a 6,891.551-es és a 6,957,233-as számot viselik. Az egyik szabadalom a HTML-oldalak felépítését védi, míg egy másik egy olyan eljárásra vonatkozik, amelynek köszönhetően a jegyzetekből nem módosítható dokumentumokat lehet kialakítani.

A társaság a szabadalmi jogsértés miatt azt követeli a három piaci szereplőtől, hogy haladéktalanul fizessenek licencdíjakat a számára. A Microsoft egyébként hasonló díjfizetésről szóló licencmegállapodást kötött tavaly a szintén Androidot használó tajvani HTC-vel, azaz ők már elismerték, hogy az amerikai cég jogi álláspontja helyes.

A redmondi társaság azt az álláspontot képviseli, hogy a szabadalmi jogsértésekért az Android a felelős. Éppen ezért a cég minden olyan piaci szereplőtől licencdíjakat követel, amelyek Androidos eszközöket készítenek vagy forgalmaznak. Horacio Gutierrez szerint e célra egy külön licencprogramot kínálnak, ennek ellenére vannak olyan vállalatok, amelyek hallani sem akarnak a jogdíjfizetésről. Ezek közé tartozik a Motorola is, amit a Microsoft tavaly októberben perelt be szabadalmi jogsértések miatt. Az indok ugyanaz volt, mint most: a társaságnak nem volt más választása, mivel fejlesztéseit és kutatási innovációit meg kell védenie.

Florian Müller szakértő a blogjában rámutatott, hogy a most megemlített öt szabadalom közül az egyik a Motorola elleni ügyben is feltűnt. Az eljárás komoly hatással lehet az egész piacra, hiszen a Microsoft kezdeményezheti egy importblokád elrendelését is, és ha ezt a bíróság jóváhagyja, akkor számos piaci szereplő (Acer, Asus, dell, Samsung, SonyEricsson) nehéz helyzetbe kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mardel #30
    Ehehehe, ennyi:
    Linus Torvalds szerint a felvetés teljesen hamisnak látszik. Nem érti, hogy mire ez az egész felhajtás. Tippet is adott azoknak, akik ilyen dolgokkal ütik el az idejüket. Azt javasolta, hogy ha ez nem más, mint egy kétségbeesett kiáltás a figyelemért, akkor ezek az emberek inkább publikálják a saját szexvideójukat, vagy akármit, ahelyett, hogy a Linux kernelt rángatják bele a mocskos világukba.
  • Troppauer #29
    A szabadalmi mizéria _csak_ az amerikai piacra igaz.
    Az "csak" 300 millió ember a több mint 6 milliárdból. Úgy tűnik megéri lopni.
  • sathinel #28
    htc wilfire, htc hd, samsung galaxy s van a haveroméknak. Nekem samsung galaxy europa és még semmiért sem fizettünk, tele van mindenféle progikkal, netezünk, játszunk, stb rajtuk. Elég szépen megcsinálták és úgy alakítod ahogy csak akarod.

    Itt UK úgy vettem észre jóval elterjedtebb az android mint bármi más. Elég csak végigmenni egy városon és megnézni hány google reklám van és mennyi apple, vagy win7. Inkább a többinek kéne erősödnie ha valamit akarnak még kezdeni és hogy legyen verseny.
  • sathinel #27
    Szabadalmi perek azokat segítik akik nem tudnak vele mit kezdeni és ha valaki jól használja fel akkor azt megszopatják hogy azt ők találták ki.

    Az ms meg sokszor pl directx és mások kapcsán hiába ígért akármit szépen kiirtották a konkurenciát erővel. Aztán meg jönnek a szabadalmi perek...


    A gond hogy itt ha tényleg keresztbe tesz ezen cégeknek akkor a win7 mobilok még annyira sem lesznek elterjedtek mint eddig. Az Apple is azt hitte hogy lenézheti az androidot, meg szórakozott a sony-val, stb blueray-más termékek miatt. Meg lehet nézni hogy minden cég inkább androidra fejleszt, és inkább letettek a saját fejlesztésű progikról az android javára. Ez nagyrészt annak is köszönhető hogy az apple szopatta őket. MS is szépen erre a sorsra fog jutni. Valsz táblapc szegmensben el fog veszíteni mindent és lessznek androidos, apple termékek, meg talán mutatóba 1-2 win-es. Telefonoknál még szarabb lessz a részesedése.
  • roliika #26
    Jó ebben tényleg van valami, de ha szabadalmaztatom, elvárom, hogy amiért fizettem az adjon is valami védelmet. Nem?
  • zboszor #25
    A szabadalmak nagy része annyira egyszerű dologról szól, hogy csak álmélkodni lehet azon, hogy a szabadalmi hivatal a trivialitás okán miért nem dobta vissza?

    Ha feltalálom a hópehely számláló algoritmust, és fizetek érte, hogy ez az enyém, és ne lopják el, de ennek ellenére mégis ellopják, talán számíthatok valami jogsegédletre.


    Mit értesz azon, hogy "ellopják"? A te kódod lemásolását és visszafejtését? Ez szerzői jog megsértés, jogsegédletre számíthatsz.

    Vagy az alapján, amit a te terméked csinál, egy teljesen független fejlesztést is, még akkor is, ha a te termékedet az a másik fejlesztő még életében nem látta, csak az ő fejében is felmerült az ötlet?

    Pont itt az SG-n volt egy cikk tavaly vagy tavalyelőtt, hogy egy kínai bevitte a szerinte teljesen új ötletét a (kínai) szabadalmi hivatalba, hogy az elmaradott vidékeken (ahonnan ő is származik) az egyedi közlekedést meg lehetne vele oldani, a mintadarab fából készült. Egy fából készült kerékpár! Csak mintegy 200 évet késett a francia velocipéd óta.

    És van erre más példa is, a Bézier-görbe feltalálója (Pierre Bézier) egy francia autógyár alkalmazásában fejlesztette ki a tetszőleges másodfokű görbét közelítő algoritmust, csak 4 pont használatával. Ez kezdetben ipari titok volt, majd szabadalmazott algoritmus lett. Emellett volt egy másik, egyetemi, tehát nyílt publikációs környezetben dolgozó matematikus is, akinek a nevét nem tudom, de Bézier-hez képest pár hónap késéssel szintén feltalálta ugyanezt, de az autógyár a gatyát is leperelte róla, mert publikálni mert.

    Vagy ott van a Bolyai-Lobacsevszkij matematika. Mindketten azonos időben, egymástól függetlenül vetették fel az Euklideszi matematika módosítását.

    A híres nyugati taoista filozófus, Micimackó mondja, hogy "eszébe jutottam egy ötletnek". Ne hidd, hogy ugyanaz az ötlet nem talál meg mást.

    Nem szerencsés a "matematikai algoritmusok és üzleti módszerek" szabadalmaztathatósága, Európában elvileg nem is lehet. Gondold el, ha formalizálod mondjuk a piaci alkudozást, és szabadalmaztatod. Ezután minden kofától és vevőtől a piacon sápot akarsz húzni? Alapvetően sok triviális szabadalom erről szól, olyan dolgokat szabadalmaztatnak, amiket gyakorlatilag programozás szakon oktattak, vagy mondjuk Knuth papa algoritmusaiból származnak.
  • Piel #24
    Azért én szurkolok az Androidnak. A piacon ha verseny van, az a felhasználóknak előny. Azért a nyílt forráskódnak is vannak előnyei. Nem mindig egy irányvonalat erőltet, amit egy nagy cég elgondol. Egyébként én is szeretem testre szabni a telefonomat. A testreszabást inkább az Androidban látom.
  • MsUser #23
    Az egész arról szól hogy egy kicsit több tér kell a WP7-nek és egy pár MS jogász szakértő megtalálta a módját, és így mégis elterjed a drágább, a szarabb, nem lesz rugalmas nyílt fogyasztók számára kedvező megoldás, hanem majd kézben tartja a monopól főnők ezt is! Pedig reménykedtem hogy az Android példaértékű, hogy lehet felhasználóbarát megoldásokkal is sikereket elérni és mindezt úgy hogy nekünk jobb.
  • sanyicks #22
    ... mert nem akartak ők is fizetni :D
  • hurkaur #21
    Ó microsoft, jobb veled a világ (K)..