Berta Sándor

Nem jogerős - kiadható Svédországnak Julian Assange

A dél-londoni Belmarsh magisztrátusi bírósága úgy döntött, hogy a Wikileaks alapítója és vezetője kiadható a skandináv állam igazságügyi szerveinek. Mindez azt jelenti, hogy a férfi amerikai felelősségre vonásának esélyei jelentős mértékben megnőttek.

A hírről többek között a BBC és a The Guardian is beszámolt. A rendkívüli nemzetközi sajtóérdeklődéssel kísért kiadatási eljárás a magas biztonsági fokú, hírhedt délkelet-londoni börtön, a Belmarsh mellett működő, szintén szigorúan őrzött magisztrátusi bíróságon kezdődött e hónap elején. Assange ügyvédei az eljárás során több fronton támadták a kiadatási kérést: egyrészt azzal érveltek, hogy Assange ellen még Svédországban sem emeltek vádat, csak gyanúsítják egy olyan bűncselekmény ügyében, amelynek elkövetését védencük tagadja. Az ügyvédek szerint emellett fennáll annak a kockázata is, hogy a svéd hatóságok kiadják Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.

Geoffrey Robertson, az ügyvédi csapat vezetője még azzal is megpróbált érvelni, hogy Assange akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak. Robertson a bíróságon kijelentette: prominens amerikai közéleti személyiségek tettek egyenes utalásokat arra, hogy a WikiLeaks alapítóját ki kellene végezni. Az ügyvéd szerint Sarah Palin, a republikánusok egykori alelnökjelöltje egy ízben azt mondta, hogy Assange-t "úgy kell levadászni, mint az al-Kaida (terrorhálózat) tagjait". Assange védői megkérdőjelezték azt a svéd hatósági álláspontot, hogy a kiadatási kérelemnek semmi köze a WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz.

A londoni bíróság eljáró bírája azonban a végzés indoklásában "eljárásjogilag korrektnek" nevezte a svéd kiadatási kérelmet, és elvetette azokat az érveket, hogy Assange nem számíthatna méltányos bírósági eljárásra kiadatása esetén. Assange máris jelezte, hogy fellebbez az ítélet ellen. A The Guardian szerint amennyiben az ausztrál állampolgár és védője valóban élnek ezzel a lehetőséggel, úgy a svédországi kiadatása nyáron valósulhat meg, feltéve, hogy a fellebbviteli testület a beadványt elutasítja. A fellebbviteli fórumnak negyven nap alatt kell elbírálnia a fellebbezést.

Assange mindent elkövet azért, hogy megakadályozza a Svédországba szállítását, még Ausztráliától is segítséget kért, kevés sikerrel. A határozat egyben azt jelenti, hogy teljesen új fejezet kezdődhet az ügyben, hiszen fennáll annak a lehetősége, hogy a skandináv állam kiadja az Egyesült Államoknak a férfit, igaz ehhez még a védőügyvédnek is lesz néhány szava.


Assange-t azzal gyanúsítják, hogy szexuálisan erőszakoskodott a 31 éves szállásadónőjével, és egy másik, 27 esztendős lánnyal. A brit bíróság Howard Riddle vezette tanácsa úgy ítélte meg a svéd hatóságok által benyújtott dokumentumok alapján, hogy Assange valóban elkövethette a terhére rótt bűncselekményeket és mivel a Wikileaks alapítója ellen érvényes nemzetközi elfogatóparancs volt kiadva, így meghozta a döntését, amivel gyakorlatilag helyt adott a svéd kérésnek. Riddle hangsúlyozta, hogy az ügyben mindenképpen egy svéd bíróságnak kell ítéletet hoznia.

A göteborgi ügyészség egyelőre nem akar vádat emelni Assange ellen, hanem csak ki akarja hallgatni. A férfi tagadta, hogy szexuális bűncselekményeket követett volna el. A védőügyvédnek a hatályos brit törvények alapján 7 napja van a fellebbezés benyújtására és a fellebbviteli testületnek 40 napon belül kell meghoznia az ítéletét.

Alan Dershowitz, Assange jogi tanácsadója úgy ítélte meg, hogy az ausztrál állampolgár meglehetősen egykedvűen fogadta a döntést, illetve annak a lehetőségét, hogy később akár az USA-nak is kiadhatják. A jogász ugyanakkor élesen támadta az Egyesült Államokat, mondván az az internet tekintetében kettős mércét alkalmaz. "Amennyiben megpróbálják a tengerentúli hatóságok titkos dokumentumok megjelentetésére miatt felelősségre vonni, akkor kiváló ellenérveink lesznek. A 40 évvel ezelőtti Pentagon Papers-ügyben, amelyben én is részt vettem, ugyanis a bíró arra hivatkozott, hogy az ilyen iratok nyilvánosságra hozatalára a vádlottaknak minden joguk megvolt" - jelentette ki Dershowitz.

A svéd ügyészség tavaly novemberben - nemi erőszak, szexuális zaklatás és kényszerítés miatt - kért bírósági végzést Julian Assange ellen. Ezután hamarosan kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot. A brit rendőrség december elején vette őrizetbe az ausztrál férfit, miután az egy londoni rendőrőrsön feladta magát. Kilenc napig a dél-londoni Wandsworth kerület hírhedt börtönében tartották fogva, ügyvédjei szerint "dickensi körülmények között". Itt raboskodott annak idején más kemény bűnözőkkel együtt Ronald "Ronnie" Biggs, minden idők leghíresebb vonatrablója is, akinek harminc évet kellett volna ülnie, ha nem szökik meg nem egészen harminc hónap után.

Assange ügyvédei mindazonáltal elérték védencük szabadlábra helyezését, iga z, komoly áron: a WikiLeaks-alapítónak 200 ezer font készpénzóvadékot és további 40 ezer font biztosítékot - vagyis összesen csaknem 80 millió forintnak megfelelő összeget - kellett letétbe helyeznie annak fejében, hogy szabadlábon védekezhessen.

Assange félelmei megalapozottak, hiszen a védelmét ellátó jogászok szerint valós veszélye van annak, hogy védencük a svédországi kiadatási kérelem jóváhagyása esetén az Egyesült Államokban találná magát, ahol akár halálbüntetésre is számíthatna. Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök nem zárta ki a kiadatás lehetőségét. Washington gőzerővel keresi a Wikileaks-alapító felelősségre vonásának módját. Assange úgy nyilatkozott: jó esélye van annak, hogy egy amerikai börtönben megölnék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #36
    Most hogy jobban megnézem, nem stimmel az a sál nevezetű öltözet kiegészítő! Normális? Hopp!
  • hangulati #35
    hozzateve az egyik elottem szolo velemenyehez, hiteles hirforras nem letezik. minden iro hozzatesz valamit. mert megbiztak vele, vagy, mert ugy gondolja. csak ne vegyen el abbol, ami tortent. pl: 15 gepfegyveres megolt haromn turistat, itt es itt. ez a hir ( a szo, ami szent). aztan lehet boncolgatni. az a velemeny, ami ugyebar szabad...olyan sebessegre gyorsultunk, ami szuksegszeruve teszi, hogy ilyen dolgokat adjanak el nekunk. maskeppen holnap reggel a szomszedaim lincselnenek meg egy falat kenyerert. ez van, akkor is, ha magam sem szeretem. keso van mar, vacsora.
  • hangulati #34
    itt marpedig a kep a lenyeg. fekete ruhas no a targy mogott. szinhaz az egesz. majd megirjak, hogy felakasztottak, vagy injekciot kapott, aztan noveszt egy szakallat, es o lesz maga bem apo. mi vagyunk a hulyek, mert esszuk ezt a maszlagot. egy kerdesem volna? miert teszik ezt? nem lehet, hogy azert, mert az ember csak ilyenekbol hajlando tanulni? hiszen konnyeden kikuszobolheto az tunet. nem is fordulhat(-na) elo. de hagyjak, hogy eloforduljon. en varom a masodik felidot, annak is az utolso perceit. senki nem akar itt rosszat. megoldast akarnak, es fognak is talalni. legalabbis remelem. itt nem penzrol es hatalomrol van szo mar regota. ez a kerdes regen eldolt mar. itt rolunk van szo.
    ha tetszik, ha nem. igy van ez... az erosebb kutya. de, ha az erosebb kutya nem birja, jut a gyengebbnek is. a lenyeg: kutya legyen! mas allat nem jo. jelenleg ez zajlik koroluttunk. vagy elunk ezzel, es tevekenyen segitunk az elnyomoknak, vagy kipusztulunk mind egy szalig. csak azt nem ertem, hogy miert kell az egesz vilagot teljesen hulyenek nezni? mert az?
  • z99999 #33
    öltönyre sál, undorító ez az ember
  • morden #32
    Lehet nem leszek népszerű a kijelentésemmel, de szerintem a kuruczinfo az index de még az mti magyarországi híreinek valóságtartalma kb ugyan annyi ( erőteljesen a 0 felé tendálódik) főleg ha úgy kezdődnek a cikkek, hogy " a jövőben .... " akkor már azt lehetet tudni biztosra, mi nem lesz :D
  • vato loco #31
    Budaházy hazarárulót akasszák fel!
  • sanyicks #30
    Pont erről beszéltem, a régóta fennálló üldözési mániád. Ha valaki nem hisz abban amiben te, akkor már rögtön náczy rászistááá kurucinfo jobbik. Amúgy fail, mert kuruc infot kb havonta olvasok ha kicsit kuncogni akarok, a barikádot nem látogatom... de kb olyan objektív hírforrások mint a te kedvenceid amikben feltétlenül hiszel.
    Én úgy tájékozódom hogy elkerülöm a mainstream tv-k és újságokat, mivel nagyon egyszerű utána keresni, és rájönni hogy hazudnak, elhallgatnak, szépítenek/rondítanak a valóságon.
    Emellett gondolkozom, figyelem az összefüggéseket, és a dolgoknak utána nézek mennyi lehet a valóságalapja, van e rá konkrét bizonyíték, és nem annyi hogy xy azt mondta hogy...
    Neked annyit kéne tenned hogy rájösz hogy a liberalizmustól olyan távol állsz mint makó jeruzsálemtől. Persze nevezheted magad "liberálisnak" csak az ilyen szdsz szerű fröcsögő, mindenki kussoljon és hülye aki nem ért velünk egyet,bár alátámasztani nem tudunk semmit, ha valaki nincs velünk az ellenünk van és náczy rászistááá kurucos jobbikos szélsőséges, kettősmércézős gondolkodás közelebb áll hitler és sztálin bácsi gondolkodásához, mint az igazi liberalizmushoz, amihez neked közöd nincs.
  • Ferrer #29
    Gondolom ezzel arra céloztál, hogy kurucinfót meg barikádot kellene olvasnom, mert azok az objektív hírforrások, mi? Láma :D
  • sanyicks #28
    Üldözési mánia max nálad van, te látsz minden cikknél még aminek köze nincs a témához. Náczykokat, gonosz tenorpistákat, meg szemét jobbikosokat, meg rááászistákat :D
    Én csak a valóságot látom, te meg a zertéelt és a népszabit :)
  • Ferrer #27
    Budaházy bizonyítékok nélkül :)