MTI

Svédország kiszolgáltatná Assange-t az USA-nak

Julian Assange egyik ügyvédje úgy véli: Svédország azért kéri a WikiLeaks portál alapítójának a kiadatását, hogy azután az Egyesült Államoknak szolgáltassa ki a férfit.

Mark Stephens a Die Zeit című német hetilapnak nyilatkozva kifejtette: amennyiben Assange Svédországba kerülne, a skandináv ország hatóságai lezárnák a szexuális bűntények vádjain alapuló, ellene folyó eljárást, és amerikai kérés esetén kiadnák őt az Egyesült Államoknak. A hetilap csütörtöki számában megjelenő interjúban az ügyvéd washingtoni és stockholmi forrásokra hivatkozik.

Az Assange védelmét ellátó jogászok szerint valós veszélye van annak, hogy védencük a svédországi kiadatási kérelem jóváhagyása esetén az Egyesült Államokban találná magát, ahol akár súlyos büntetésre is számíthatna. A 39 éves ausztrál férfit december 7-én Londonban tartóztatták le svéd kezdeményezésre kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Assange tagadja az ellene felhozott vádakat.

Egy londoni bíróság letartóztatása után 9 nappal óvadék ellenében szabadlábra helyezte a vádlottat, aki jelenleg házi őrizetben van egy vidéki kastélyban. A kiadatása kérdésében döntő bírósági tárgyalást február 7-re és 8-ra tűzték ki. Assange alaposan felbőszítette a washingtoni hatóságokat azzal, hogy hírportálja titkosított amerikai diplomáciai táviratok százezreit szivárogtatta ki, amivel rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta az amerikai külpolitikát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!