Gyurkity Péter

Telefonhívások a GMail oldaláról

A Google legújabb húzásával gyakorlatilag egyesítette saját levelező és telefonos szolgáltatását, ezzel pedig a felhasználók akár telefonhívásokat is kezdeményezhetnek a GMail felületéről.

A hivatalos bejelentés szerint az integrált megoldás egyelőre az amerikai felhasználók számára érhető el, később azonban tervezik más országok bevonását is. A lépés legnagyobb előnye számukra az olcsó percdíjakkal történő telefonálás, amelyet akár a GMail jól ismert felületén is kezdeményezhetnek. Az USA-ból percenként 2 centért hívható Európa, Kína és Japán. Magyarország is elérhető a rendszeren keresztül, de a kapcsolat egyelőre egyirányú: Észak-Amerikából hívhatók a magyar vezetékes számok, de visszahívásra még nincs lehetőség.

A kimenő hívások a felhasználó Google Voice számáról erednek, a beérkező hívások esetében pedig lehetőség van a GMail oldalán belül fogadni azokat, a saját telefon igénybe vétele nélkül. Mindezt az eddig is meglévő chat ablakban tehetjük meg, amely tehát a telefonos funkciókkal bővült ki a lépés következtében. A megoldást éppen azok számára ajánlják, akik éppen nem tartózkodnak készülékeik közelében, vagy pusztán kedvező díjak mentén szeretnének belföldi, avagy éppenséggel külföldi hívást kezdeményezni. A sikeres rajt és a platform népszerűsítése érdekében az USA-n belüli, valamint a kanadai hívások nagyjából az év végéig teljesen ingyenesek lesznek.


A felhasználók számára az első lépés a beérkező hívások átirányítása a GMail oldalára, ezt a beállításoknál tehetik meg. Ezt követően a Google Voice számra érkező hívások automatikusan ide futnak be, erre pedig egy felugró ablak figyelmeztet - lehetőség van az üzenet rögzítésére is, amelyet később bármikor meghallgathatunk. Hívás kezdeményezése esetén ki kell választanunk a kívánt kapcsolatot a chat ablakából, itt pedig egyetlen gomb megnyomásával elindíthatjuk azt. Minden esetben a Google Voice számot, illetve annak percdíjait használja a szolgáltatás.

Az elkövetkező néhány napban minden amerikai GMail felhasználó megismerkedhet majd a szolgáltatással, feltéve, hogy telepíti a voice and video plugin néven futó kiegészítőt. A VoIP-szolgáltatás abban különbözik vetélytársaitól, hogy gyakorlatilag egy virtuális telefonszámot ad a felhasználónak, ami lehetővé teszi, hogy bármilyen Gmail-kompatibilis eszközzel (számítógép, személyi hívó, telefon) az egész világon kezdeményezzen vagy fogadjon hívást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasztord #17
    A Gmail nagyot lépett előre, ezzel valódi kommunikációs központ lett.
  • outwork #16
    Lehet csak én vagyok szerencsés de nekem már most működik. (Erdélyben élek és fel tudtam hívni a saját Orange-s számom)
  • Tyty #15
    Én angolra állítottam a gmail nyelvét és még most is ott van a híváslehetőség. Amerika, Kanada vezetékest év végéig ingyen hívhatsz, ha jól tudom!
  • djw #14
    csak arra vagyok kíváncsi, hogy hogy fognak a telefonhívások közben reklámokat megjelentetni :)
  • globint #13
    Ady Endre szabadon torzítva:
    Google és Magoogle fia vagyok én.
  • Narxis #12
    Mert vége.
  • passatgt #11
    felraktam de nem látszik
  • FoodLFG #10
    Én ezt nem értem.
    A gmailből tudok vezetékes telefont hívni. Gondolom az interneten utazik egy darabig a jel, aztán kilép a telefonhálózatba a hívott fél közelében, ezért ennyire olcsó.

    Jó. De visszafelé hogy tudnak hívni engem ? Mert ha a mobilszámomat hívják, az nem a gmailben fog jelentkezni. Mi az, hogy virtuális telefonszám ??? A google lefoglalt egy csomó telefonszámot a gmaileseknek oO? :S

    És lehet email cím alapján is hívni, csak interneten keresztül ? Mert az sokkal kényelmesebb, mint pulsz egy virtuális telefonszámot bevezetni és használni.

    Videótelefonálás mikor lesz benne ?
  • lee86 #9
    remélem igazad van, mert akkor ez nekem is kedvezne, de ha minden igaz, akkor azért volt ingyenes a hívás, mert a google 0,10 USD kezdőkreditet mindenkinek jóváírt. gondolom emiatt csörgött ki a telefonod.
  • Dömsödi #8
    A skype-nak miért van vége?
    A telefonársaságok szép lassan, pár éven belül hangszolgáltatóból internetszolgáltatok lesznek.
    Már ma elég használható a 3G-s net.
    10 éven belül megszünik a hagyományos mobiltelefonálás.
    A telefonos cégenek ugyanugy lesz bevételük, hisz internet nélkül nincs telefonálás... :)