Gyurkity Péter

Újabb finomítások a Google keresőjén

A cég nem hanyagolja el továbbra is kétségkívül legnépszerűbb szolgáltatását, hiszen a külső némi újrafaragását követően most a találatok menet közbeni, a gépelés alatt történő megjelenítésével újítanának azon.

Számos kritika érte az elmúlt időszakban a Google illetékeseit, amiért már lassan szinte mindenbe beleártják az orrukat, igyekeznek megjelenni minden elképzelhető területen, eközben pedig magára hagyják az eredeti nagy sikert elérő internetes keresőt és nem foglalkoznak annak szinten tartásával. Erre némileg rácáfoltak a cégnél, hiszen nemrég a külső ment át némi ráncfelvarráson (amely letisztult, némileg egyszerűbb felületet eredményezett a GMail oldalán is), most pedig maga a kereső frissült.

A Google mérnökei ugyanis valami hasonlót hoztak össze, mint amit a megboldogult Wave esetében már láthattunk, ezt azonban természetesen a keresőre szabták át. Ennek eredményeként az internetes keresést kezdeményezők már menet közben, a megadni kívánt szó begépelése közben megtekinthetik a részleges eredményeket, mindenféle kézi ráhatás nélkül. A kereső új változata ezeket automatikusan megjeleníti és menet közben frissíti, aszerint, hogy miként folytatjuk a gépelést. Az újítás mindenképpen érdekes, a hivatalos megerősítés szerint azonban még nem elérhető széles körben.

A megoldást külsős szakértők vették észre a cég oldalán, erre válaszul érkezett a megerősítés, amelyből azonban megtudhattuk, hogy korlátozott tesztelési fázisban járnak, illetve hogy az újítás tulajdonképpen az 50-200, folyamatban lévő projekt egyike, ezért nem is kapott különösebb hírverést a Google részéről. Meg is jegyezték rögtön, hogy a funkció gondokat okozhat a hirdetéseket megjelenítő AdWords rendszerében, ám ezt éppen azzal védik ki, hogy szélesebb körben még nem elérhető a fejlesztés. Mindenesetre mindez jól jelzi, hogy a Bing által beindított nagyobb verseny nem marad válasz nélkül, a keresőcég igyekszik tartani a lépést.

A funkció megtekinthető futás közben a YouTube oldalára feltett videónak köszönhetően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #20
    Van egy olyan kis alkalmazás, amely egyszerre több keresőmotorral keres: IntelliWebSearch by Michael Farrell.
  • leone92s #19
    ennek tényleg csak a reklám (és a pénz) az értelme.... mellesleg n3whous3-nak írnám, hogy ha nem vagy tisztában a technikai háttérrel akkor ne szidd azokat akik kapizsgálhatnak valamit a témában... itt gyakolratilag csak azt érik el, hogy 1 keresés helyett (keresett_szo_hossza) keresést kapunk, ami mondjuk egy 20-25 karakternél már fincsi...de ők tudják, tény, hogy így több hírdetést meg tudnak jeleníteni.
  • willcox #18
    Nálam ilyen szerencsére nem jelentkezik. Van egy induló html file, amit én csináltam, és az összes fontos info és keresési mező abban van. Így nem is csoda, hogy nálam ez nem látszik. De még akkor sem látszik, ha a gugli oldalán írok be a keresőbe, tekintettel arra, hogy az összes scriptjük tiltva van. A megjelenítés így meglehetősen puritán (egy darab reklám sem látszik), és csak a tényleges találatok jelennek meg, amire egyébként is kíváncsi voltam.
  • semmikozod #17
    Nekem tetszik.
  • raingun #16
    Értelmetlen funkció óriási erőforrás pazarlással.
    Egy 15 karakteres kereső szó beírásakor 14 felesleges keresés történik.
    A linkek alapján sok esetben amúgy sem tudod hogy releváns-e a találat addig amíg rá nem kattintasz.
  • Penge4 #15
    Az Adwords-ösök mehetnek lefoglalni az új kulcsszavakat olcsón: "do" "dow" "downl" downlo" "downloa" valamint "wa", "ware" és társai, amik nem kerülnek annyira sokba és a PageRank-et is nyomják felfelé.

    Amúgy ahogy a videót elnéztem van 1-2 másodperces késleltetési idő, szóval gépelés közben nem tölt be semmit, csak ha megállsz és vársz 2 másodpercet (mondjuk igaz, ez a userek többségénél, akik két másodpercenként ütnek le egy billentyűt, nem számít).
  • geronemo #14
    Lehet a Google betör arra piacra is :D
  • asdasdasd #13
    Mobilnetről fasza lesz. Keresek egy kicsit, azt már mehetek is kártyát tölteni.
  • geronemo #12
    Hát szerintem ennek így nincs sok értelme, hogy behozza a szóra listát is, nekem bőven elég volt a keresési javaslat. Az jó, mert ugye nem vagyok nagy angol bajnok de ha elkezdtem gépelni valamit akkor rögtön kidobta amit kerestem.
  • Kara kán #11
    A legjobb a Chrome. A címsorba kezded írni a keresendőt, és már jelennek is meg a keresési javaslatok.