SG.hu·

Szélkerekekkel látják el energiával a Google szerverközpontjait

A webes óriáscég hosszútávú együttműködési megoldást kötött a NextEra Energy áramszolgáltatóval.

A szerződés értelmében az FPL Group leányvállalatának számító NextEra Energy július 30-tól szállít 20 éven keresztül évi 114 megawatt villamos teljesítményt a tavaly decemberben alapított Google Energy cégnek. Az áramot a 150 megawattos teljesítményű iowai Story County II szélkerékparkban termelik, és Urs Hölzle, a konszern alelnöke szerint a kapott energiamennyiség elegendő több szerverközpont ellátására. A megkötött megállapodás ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy a vállalat a kapott árammal maga gazdálkodjon.

A Google és a NextEra Energy már korábban is üzleti kapcsolatban álltak egymással. A szélkerékfarm-üzemeltető májusban 40 millió dolláros tőkeinjekciót kapott az internetes társaságtól, amely már 2007-ben azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából úgynevezett semleges vállalkozássá alakul át. Ehhez hozzátartozik, hogy jelentős mértékben lecsökkentik a felhasznált energiamennyiséget, az áramot pedig megújuló vagy tiszta forrásokból szerzik be. A keresőt működtető cégnek nem ez az első megújuló energiás projektje, hiszen már 3 éve üzemeltet egy saját napenergiás erőművet.

A Story County II által termelt további 26 megawatt áramot egy iowai város kapja meg. A NextEra Energy összesen 77 szélerőműparkot, ezekben pedig több mint 9000 szélkereket működtet az Egyesült Államokban és Kanadában. A Google Energynek ez az első üzlete és céljai közé tartozik, hogy aktív szereplője legyen az amerikai árampiacnak és, hogy nagy mennyiségben vásároljon megújuló energiaforrásokból származó áramot. A vállalat egyébként számos energiaprogramba fektetett be az elmúlt hónapokban, támogatja többek között a Powermeter árammegtakarítási szoftver fejlesztését, a Brightsource Energy céget és két észak-dakotai szélerőmű-parkot is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tntmax2010. 07. 25.. 17:53||#11
The Google Funding Bill is passed. The system goes on-line August 4th, 1997. Human decisions are removed from strategic defense. Google begins to learn at a geometric rate. It becomes self-aware at 2:14 a.m. Eastern time, August 29th. In a panic, they try to pull the plug.
© duke2010. 07. 25.. 17:16||#10
Azert jot rohognek, ha par honap mulva nagy buszken mutatna a goggle a szerverszobait, hogy ime megcsinaltuk mindengyikbe tettunk egy szelkereket csak azert is. 😊) Es mindegyik szoba sarkaban, ott volna egy osszevissza hajlitgatott lapatu szelkerek, mert csak ugy fert el. 😊)
© duke2010. 07. 25.. 17:07||#9
"Kedves Berta Sándor: Te olvastad a cikket vagy csak írtad? 😊

Tipp 1: Szélkerekekkel látják el a Google szerverközpontjait
Tipp 2: Szélkerekek látják el energiával a Google szerverközpontjait"

De jo hogy irtad, tegnap ota azon gondolkodom, hogy fognak elferni a gyakran 50-60 meteres lapatok, egy par meter magasagu teremben.
De mostmar ertem, hogy nem a szerver szobaban fognak forogni a lapatok, csak a aram megy oda.
© zeli2010. 07. 25.. 16:24||#8
"Story County II által termelt további 26 megawatt áramot egy iowai város kapja meg."
Nem 36 marad meg ?
© Cefet2010. 07. 25.. 09:56||#7
Kicsit kukacoskodók vagytok, de teljesen igazatok van. <#eljen>
© Admiral2010. 07. 24.. 10:46||#6
"Tipp 1: Szélkerekekkel látják el a Google szerverközpontjait" -> Tehát minden egyes szerverközpontba telepítenek szélkerekeket? A második tipp az már jobb.
© Crane2010. 07. 23.. 02:36||#5
"Szélkerekekkel látják el energiával a Google szerverközpontjait"

Kedves Berta Sándor: Te olvastad a cikket vagy csak írtad? 😊

Tipp 1: Szélkerekekkel látják el a Google szerverközpontjait
Tipp 2: Szélkerekek látják el energiával a Google szerverközpontjait
© duke2010. 07. 22.. 17:59||#4
Lassan, de azert fejlodik a vilag hajra.
© Szefmester2010. 07. 22.. 16:59||#3
Legalább ezzel kompenzálják mindezt amikrõl nem nagyon tudunk, és nem éppen tisztességes. 😊
© n3whous32010. 07. 22.. 16:31||#2
Nem ezért tartanak ott,ahol.