Gyurkity Péter

Már a Cisco is tábla PC-n dolgozik

Megannyi cég után az elsősorban hálózati eszközeiről és a közös munkát segítő szoftvereiről ismert Cisco is tábla PC kidolgozására adta a fejét, ők azonban továbbra is a vállalati szférára koncentrálnak.

A cég Cius névre keresztelte saját megoldását, amelyet éves konferenciájuk során ismertettek. A Las Vegasban megtartott találkozón elmondták, hogy a megoldás az Android operációs rendszer köré épül (ami egy újabb kis győzelmet jelent a Google számára), ám emellett fontos, a vállalati szegmensben jelentős segítséget nyújtó saját alkalmazások is helyet kapnak a készüléken.

A Cius a hivatalos információk szerint alig fél kilót nyom, kijelzőjének mérete 7 hüvelyk, a hátoldalon található kamera 5 megapixeles, az előlapon beépített példánnyal pedig akár 720p HD-minőségben is rögzíthetünk mozgóképet - ez utóbbinak a virtuális alkalmazások integrálásában, valamint a videokonferencia funkció támogatásában lesz szerepe. A készülék támogatja a 802.11 a/b/g/n WiFi eléréseket, a Bluetooth, valamint a 3G/4G technológiát, microUSB csatlakozóval érkezik, emellett pedig accelerométer, valamint egy eltávolítható akkumulátor is helyet kap a megoldáson belül. Utóbbi a vállalat illetékesei szerint 8 óra üzemidőt biztosít majd.


A fejlesztők nem fukarkodnak a szoftveres kínálattal sem, itt a listán szerepel a Cisco Quad, a Cisco Show and Share, a mostanában oly gyakran reklámozott Cisco WebEx Connect és Cisco WebEx Meeting Center, valamint a Cisco Presence. Ezen alkalmazások elsődleges feladata a munkahelyi feladatok megfelelő elvégzése lesz, hiszen a Cius elsősorban az alkalmazottak számára készül, itt nem feltétlenül az otthoni végfelhasználók igényeinek kiszolgálása az elsődleges cél.

Az ár ennek megfelelően jóval magasabb lesz a megszokottnál - bár erről hivatalos információ egyelőre nem hangzott el, annyit ezért megígértek, hogy 1000 dollár alatt maradnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krajcsovszkig #3
    :D

    Egyébként jó cuccnak tűnik ez, de szerintem lehetne kicsit nagyobb a kijelzője, az 5 MP-s hátsó kamera meg ilyenre fölösleges.
  • sanyicks #2
    épp ezért nem értem miért nem kezd el az apple elektromos autókat gyártani? :D sok hülyét legalább arra lehetne használni, hogy azt hiszik ők jól jártak, de mindenki más tényleg jól jár :D
  • trabiubi #1
    Annyira várható volt, hogy amint az iPad meg fog jelenni egyből midnenki erre a piacra fog koncentrálni. Évek óta elérhetők táblapécék és mégsem használta őket senki. Ennyit arról, hogy mi az a generált igény....