SG.hu

Senki nem elégedett a klímacsúccsal

Csupán egy semmilyen konkrétumot nem tartalmazó, jogilag nem kötelező érvényű megállapodásra jutottak az ENSZ tagállamok Koppenhágában.

A december 7-e óta zajló klímacsúcson a legnagyobb szembenállás a fejlett és fejlődő országok között mutatkozott az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésének megosztásával kapcsolatban, ami az energiaköltségek emelkedéséhez növekedéséhez vezethet, kényszerítve a fosszilis tüzelőanyagok leváltását.

A koppenhágai ENSZ-klímakonferencia plenáris ülésének jóváhagyására vár az a megállapodás-tervezet, amelyet pénteken késő este fogadtak el az amerikai, a brazil és a dél-afrikai elnök, valamint a kínai és az indiai miniszterelnök megbeszélésén. Barack Obama pénteken késő este jelentette be, hogy sikerült "jelentős és példa nélküli" áttörést elérni a koppenhágai ENSZ-klímakonferencián. A jogilag nem kötelező érvényű megállapodás-tervezet tartalmáról nem közölt részleteket, de diplomáciai források szerint a szöveg nem határozna meg kibocsátás-csökkentési konkrétumokat az országok számára, hanem a konkrét számokról 2010 januárjáig kellene nyilatkoznia az egyes államoknak.


A dokumentum 2 Celsius-fokban maximálná a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom előtti szinthez képest, és tartalmazná azt is, hogy 2020-tól évente 100 milliárd dollárral támogatnák a fejlődő országok klímavédelmi erőfeszítéseit. Ezenkívül a fejlődő országok összesen 30 milliárd dollár értékű támogatást kapnának 2010-2012 között az iparosodott államoktól. A hírek szerint a megállapodás ugyancsak tartalmazná a klímavédelmi programok ellenőrzését.

Az ötoldalú megállapodást a pénteki "minicsúcstalálkozón" részt vevő 25 ország vezetője is elfogadta, köztük José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Nicolas Sarkozy francia elnök, Angela Merkel német kancellár és Gordon Brown brit kormányfő. A szombat hajnali órákban kezdődött plenáris ülésen számos ország képviselője élesen bírálta az Egyesült Államok és a négy fejlődő ország által előző este elfogadott megállapodás-tervezetet.

Fredrik Reinfeldt, az EU soros elnökségét betöltő Svédország kormányfője azt mondta sajtótájékoztatóján, hogy nem tökéletes a megállapodás-tervezet, amelyről az amerikai elnök bejelentést tett, és nem jelent megoldást az éghajlatot fenyegető veszélyekre. José Manuel Barroso újságírók előtt úgy fogalmazott a szűk körű, jogilag nem kötelező érvényű megállapodással kapcsolatban, hogy az "több, mint a semmi", bár "elmarad az EU korábbi várakozásaitól". Obama, aki nyilatkozata után el is hagyta Koppenhágát, kijelentette: nehéz lesz, és hosszú ideig eltart még, mire létrejöhet a jogilag kötelező érvényű klímavédelmi szerződés a dán fővárosban elért eredmények alapján.


Egy fejlődő országbeli tárgyaló szerint a fejlett államok 2050-ig 80 százalékos kibocsátás-csökkentésre is ígéretet tettek volna, azonban a feltörekvő országok elutasították a javaslatot, mondván: a hosszú távú célkitűzések helyett a középtávot részesítik előnyben. Egy másik fő kérdés az első és negyedik legnagyobb kibocsátó Kína és India rábírása arra, hogy teret adjanak a külső ellenőrzésnek az ígért emisszió-visszafogás kapcsán.

Az előrelátás, az igazságosság, és a nagylelkűség elveinek, valamint a józan észnek kell vezérelniük az ENSZ-klímatárgyalásokat - mondta a plénum előtt tartott beszédében Bajnai Gordon. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta: szilárdan hisz abban, hogy a fenntarthatóság és a fejlődés összeegyeztethető egymással, és hogy a zöld gazdaság növekedése közép- és hosszú távon fellendíti a versenyképességet, és hozzájárul új és jobb munkahelyek létrehozásához. A miniszterelnök szerint a terhek elosztásában egyensúlyt kell találni a felelősség és a fizetőképesség között. Az ENSZ 1992-ben aláírt Éghajlat-változási Keretegyezménye, és az ahhoz csatolt kiotói jegyzőkönyv megfelelő alapot jelent a közös építkezéshez, hiszen azokban sok állam komoly kötelezettségeket vállalt - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #110
    Miért, te normális vagy?
    Ilyen időt érdemelsz, ennyi.
    Apropó: ma néztem az OzoneNetworköt, és aszonták, hogy ma már Kína+India jobban szennyezi a légkört, mint USA.
  • Sir Ny #109
    (Celsius fok)
  • Sir Ny #108
    jégeső esett Szegeden? emlékszem, nálunk tavaly télen is volt egyszer egy jégeső (ilyen borsónyi jegek zuhogtak)
  • Sir Ny #107
    az azért vicces, hogy míg 4 nappal ezelőtt - 15 fok volt, addig most + 23 van.
  • Narxis #106
    Te annyira hülye vagy, hogy nem tudok szó nélkül elmenni mellette. :D

    Legnagyobb CO2 kibocsátást vajon melyik 2 ország végzi? Igen, ráhibáztál, az egyik Kína. Melyik a másik? Várjál, segítek. U.S.A.

    Elmehetsz az elméleteddel a halál faszára.

    Látjátok milyen idő van kint most? Ma Szegeden 19 celsius fok volt, este villámlott, dörgött az ég, volt ahol jégeső esett. De nem csak egy napról van szó, évek óta olyan az időjárás, hogy képes napok vagy órák alatt totálisan megváltozni, rég nincs már tavasz vagy ősz. Kurva hideg vagy kurva meleg van. Ez nem normális dolog.
  • dondore #105
    Az általunk kreált rendszerrel van a gond. A világ profitorientált, az érdek nem a környezetvédelem, hanem a bevétel/nyereség maximalizálása.

    A Földön jelenleg egy érzékeny egyensúly van, amit úgy látszik, hogy kezdünk felborítani.

    [email protected], egyszóval. Sajnálom.
  • szombi #104
    vagy a szeméthegyekből építenének gátat...
  • Epikurosz #103
    Szerintem az emberek szeméttermelő képessége gyorsabb, mint az óceánok vízszintemelkedése.
    Gyakorlatilag a szemetet tegyék maguk alá, és soha nem éri őket utól a víz.
  • szombi #102
    LoL, mi lenne ha téged robbantanának fel mert sír a szád és ez idegesítő?
    Még a jogvédők se szólnának bele...
    Őszintén! Mit szólnál hozzá?

    Amúgy megmérte már valaki, hogy mennyit emelkedett az óceánok vízszintje az elmúlt 200 évben? Erről miért hallgat mindenki?

    Ha majd méterekkel fog emelkedni, akkor gátakat kell építeni holland módra, vagy be kell fogadni a "klímamenekülteket" a szennyező országoknak, főként az USA-nak.

    Mindez sokkal olcsóbb, és a fejlett/fejlődő országok gazdaságára nézve is kifizetődőbb mint az azonnali villanyoltás!
  • Sir Quno Jedi #101
    Valószínűleg már MOST meg kéne kezdeni azoknak a népeknek a progresszív kitelepítését, akik ilyen elsüllyedőben lévő szigeteken élnek. Ez nem az Avatar, a fejlett fajok nem fognak hazarepülni egy ejnyebejnye után, azaz a nyomorultak viszont tutira elsüllyednek, ha maradnak. EZÉRT kéne kitelepíteni őket és a szemetüket is, mivel az utána menne az óceánba, az meg senkinek sem hiányzik. Ha minden ország lakosságának világaránya szerint befogadna párezer-pármillió menekültet, el is lenne intézve örökre a dolog. Ez van. Kénytelenek racionális megoldásokhoz nyúlni, de még időben.

    Persze még akár rakat atomot is lehet rájuk dobni, hogy ne szenvedjenek már olyan sokáig (jobb felrobbanni, mint megfulladni), de az meg nem túl humánus és jönnének a jogvédők...