Gyurkity Péter

AMD: új mobil platformok készülőben

Külső források szerint az AMD dobja eddig használt szlogenjét, amelyet a Vision márkanév vált majd fel a noteszgépes platformoknál. Saját, alacsony fogyasztás chipeket párosítanak majd erősebb grafikus vezérlőkkel.

A kínai HKEPC számolt be elsőként a nemhivatalos hírről, miszerint az AMD a Vision név alatt mutatná be következő generációs mobil platformjait, amelyek kizárólag saját központi processzorait és grafikus chipjeit tartalmazzák majd. Ezen fejlesztések legalább három különböző kategória tagjaiként mutatkoznak be, ám abban mindegyik változat megegyezik, hogy a teljesítményre, illetve a kellemes fogyasztási mutatókra helyezik a hangsúlyt.

Az értesülés szerint (amelyet az AMD eddig nem erősített meg, de nem is cáfolt) a cég Vision, Vision Premium, illetve Vision Ultimate néven mutatja majd be új mobil platformjait. Az első családban Athlon Neo X2 processzorok, valamint integrált Radeon HD 3200/4200 grafikus mag és Wi-Fi vezérlő kap majd helyet. A második kategóriában közelebbről meg nem határozott AMD processzorok és különálló Radeon HD 4330 grafikus vezérlő, a harmadikban pedig Turion X2 processzorok és dedikált Radeon HD 4870 grafikus chipek teljesítenek majd szolgálatot. Egyetlen változat sem tartalmaz nVidia chipeket.

A fenti platformok komponensei a Tigris család keretében látnak majd napvilágot, amely eddigi ismereteink szerint az ikermagos, 45 nanométeres csíkszélességgel készülő Caspian központi processzorokat és RS880M+SB710 chipkészletet tartalmaz majd. A chipek a harmadik generációs S1 foglalatba illeszkednek, így valószínű, hogy a 2010-ben érkező négymagos Champlain processzorok is gond nélkül megbirkóznak majd ezen konfigurációkkal. Az ATI Mobility grafikus chipek 40 nanométeren készülnek, ezeket a külső partnerek rakják majd tetszés szerint az egyes termékekbe.

A céghez kapcsolódó hír, hogy a japán üzletekben már felbukkantak a hatmagos Opteron szerverchipek. A kétutas szerverekbe szánt Opteron 2427 és 2431 modellek 2,2, illetve 2,4 GHz-en futnak, áruk pedig 630 és 970 dollár körül mozog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • waterman #2
    semmi gond, ha nem érted:) a cikkből kimaradt az ominózus szlogen: "better by design". intelnek volt egy jól csengő centrino platformja, erre amd-ék csinálnak egy vision-t, mert hát ha bemegy valaki a boltba, mennyivel jobban hangzik, hogy kérek egy centrino alapú kütyüt, mint hogy kérek egy better by design alapú kütyüt..
  • Sir Ny #1
    "Külső források szerint az AMD dobja eddig használt szlogenjét, amelyet a Vision márkanév vált majd fel a noteszgépes platformoknál."
    mivan?