Gyurkity Péter

AMD: DirectX 11 grafikus chipek

A Microsoft bejelentette a Windows 7 megjelenési dátumát, az AMD pedig erre alapozva jelezte, hogy már októberben elérhetők lesznek az első DirectX 11-et támogató, 40 nanométeres grafikus chipek.

Míg az nVidia az olyan technológiákra fókuszál, mint az ION chipkészletek, valamint a Tegra-chipek, addig az AMD előreszalad, és meglehetősen korán elkészíti a DirectX legújabb verzióját hardveresen támogató vezérlőket, amivel ígéretük szerint elsőként használják majd ki az abban rejlő előnyöket és új funkciókat. Magukról a kártyákról nem esett szó, a bemutatón ugyanis elsősorban a technológia előnyeit, valamint a korai megjelenés fontosságát hangsúlyozták ki.

A cég illetékesei egészen pontosan arról beszéltek, hogy az új hardverek az API megjelenésének időpontjában készen állnak majd a rajtra. Mivel a Microsoft néhány órával a bemutató előtt jelentette be hivatalosan, hogy a Windows 7 október 22-én debütál, így most már azt is tudjuk, hogy a fenti grafikus chipek érkezésére is ekkor számíthatunk. A 300 milliméteres ostyák felhasználásával készített grafikus vezérlők fizikai mérete 15,38 mm x 11,76 mm, a mag így 180 négyzetmilliméter, ami jóval kisebb, mint az 55 nanométeren gyártott RV770, így (legalábbis az AnandTech szerint) jelentősen csökkenhetnek a gyártási költségek és a piaci árak, legalábbis a mostani csúcskategóriás példányokhoz képest.


A főszerep természetesen a különböző illusztrációknak, videóknak jutott, amelyekből immár a YouTube oldalán is válogathatunk, szemügyre véve a DirectX 11 által kínált funkciókat. Az Evergreen kódnéven készülő új grafikus chipek támogatják a Tessalation és Transcoding technológiákat, valamint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatok compute shader-en keresztül történő kezelését. A korai megjelenés persze azt is jelenti, hogy a fejlesztők időben elkezdhetik a munkát saját játékaikon és egyéb alkalmazásaikon, vagyis a Windows 7 esetében valószínűleg gyorsabban megy majd végbe a váltás, az új generáció megjelenése, mint ahogy azt a Vista és a DirectX 10 esetében láthattuk.

Az még kérdés, hogy az új chipek mely grafikus kártyák részeként látnak majd napvilágot és hogy erre pontosan mikor kerül majd sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #71
    Ja és az ilyen dx10/10.1-re kihegyezett játékoknál, bizony 2 gpu-val kijön a közel 100%-os gyorsulás.
  • Sanyix #70
    battleforge, és stormrise.
    utóbbiról néztem tesztet, ott pl 20-30%-os különbségek voltak a gf és ati kártyák között, persze mind2-n a maximum dx verziót használva, és a különbségek mindig az ati javára szóltak. Kb egy hd4870 (nem x2) rommávert minden nv kártyát, még a 2 gpusakat is.
    Lehet hogy szar játék, de techdemonak jó... krájsziz is szar játék, egy techdemo, és az is ottvan minden tesztnél.

    Az ingyen aa, az az alfa tesztelt aa-t jelenti, ami dx10.1-től elérhető, és jóval kevesebb erőforrást használ(5-10%-os teljesítménycsökkenés mondjuk egy 4x-es aa-val, más m), mint a normál aa mivel kevesebbszer kell a memóriába írni, egyszerűbb shadereket lehet használni erre. Mellesleg dx9-ben egy bizonyos módban, amit az újabb játékok gyakran használnak, nem is működött normális aa- max valami kamu aa.
  • Molnibalage #69
    Ez mit jelent?
  • Molnibalage #68
    Melyik az a kettő?
  • Sanyix #67
    Hát ebből mondjuk igaz az i7 és a sata. i7-re akárhogy programoznak, otthoni programok nem igazán lesznek gyorsabbak tőle. Sata 600-tól se lesz gyorsabb a 100 mega/sec sebességet is keservesen elérő ősrégi technológia (vinyó), max az ssd-k.
  • Sanyix #66
    De még az 1 dx10.1-es effektet használó dx9-es játékokban is kivillan egy hatalmas előny: "ingyen" antialiasing.
  • Sanyix #65
    Ezek közűl kettő azaz kettő dx10/10.1-es, a többi ilyen kamuszar 1 effektet hasznánlak a 10-ből de amúgy full 9-es témák... Viszont az a 2 megmutatta miért is sokkal fejlettebb a dx10... és mekkora hülye faszság az hogy jaaaj alig van előnye...
  • Benedekco #64
    742 Evergreen Terrace, hehe Nekem ez jutott eszembe...
  • mamo33 #63
    Ne keverd össze a nem tudnak illetve a nem akarnak fogalmakat!
  • Molnibalage #62
    Alig értek belőle valamit. :)