Gyurkity Péter

Minden fiatal játszik videójátékokkal

A Pew friss felmérése szerint a tengerentúlon nem találni olyan fiatalt, aki ne játszana valamilyen videójátékkal - ez a szocializációban is rendkívül fontos szerepet játszik.

A Pew Internet & American Life Project a héten tette közzé felmérésének eredményeit, amelyben igyekeztek semleges álláspontot elfoglalni a videójátékokat dicsőítő és az azokat támadó táborok között. Az eredmények összesítésekor ehelyett inkább azt emelték ki, hogy a társas kapcsolatot kiépítése és fenntartása és fontos szerepet kap a játékosok életében, erre pedig még az amúgy véres alkotások is kellő lehetőséget nyújtanak.

Az eredmények azt mutatják, hogy a tengerentúlon 97 százaléknál is magasabb a lefedettség, vagyis a fiúk és a lányok körében is alig találni olyat, aki ne játszana rendszeresen valamilyen videójátékkal. Érdekes, hogy a legtöbben nem egyedül játszanak (márpedig ez gyakori előítélet a műfajjal szemben), a megkérdezettek kétharmada ugyanis közösen élvezi a játékokat a barátokkal vagy családtagokkal. A válaszadók mindössze egynegyede keresi az internetes barátok társaságát, a közös élmény érdekében. A készítők szerint ez arra utal, hogy az email és az sms mellett a játékosok ugyanúgy szocializálódnak, mint a műfajtól távol maradó társaik.

A kiválasztott címek az egyedi ízléstől függőek, azt azonban rögtön kiderítették, hogy a gyerekek gond nélkül ráteszik a kezüket az M besorolású, kizárólag felnőtteknek szánt alkotásokra is. Ez nem feltétlenül rossz, ugyanis a válaszokból kiderült, hogy még az olyan véres játékok, mint például a Halo, számos lehetőséget kínálnak a kooperációra, a közös élményre. A játékosok nem vesznek részt ritkábban a közösségi programokban, adományozásban, valamint a politikai jellegű kezdeményezésekben, ezt tehát nem befolyásolja a szegmens. Fontos azonban, hogy a szülők vegyék a fáradtságot, és hasonló, vagy ugyanazon játékokkal próbálkozzanak, mint csemetéik, lehetőleg közösen - ez mindkét fél számára előnyökkel járhat.

A megkérdezett szülők egyharmada bocsátkozik ilyen interakcióba saját gyermekeivel, igaz, itt főleg a 40 év alatti szülőkről van szó, a fiatalabb generáció tagjairól, akik már maguk is kipróbálhatták a személyi számítógépeket fiatalabb korukban. A többiek számára a felmérés készítői szerint a negatív sztereotípiák megfelelő kezelése a legfontosabb.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #14
    A Halo véres játék? Ki írja ezeket a buta cikkeket?
  • Sanyix #13
    Irónia, nézz utána a fogalomnak :D
  • Mateo87 #12
    Hát te beteg vagy. Még hogy nem a szülők dolga a nevelés... (azért elismerem, h a többi dolog is kiveszi belőle a részét)
  • xizor #11
    Te hol élsz?Persze hogy a tv,játékok és az iskola hibás a gyerek miatt, hiszen nem a szülők dolga a nevelés!
  • tomcsa4 #10
    Bekattanni csak egy elmebajos kattan be.

    A gyerekek régen a horrorfilmekben, most meg a játékokban vezetik le a feszültséget, ez nem feltétlenül baj.
  • Vardar #9
    A Halo egy tényleg szolid, rejtélyes, sci-fi FPS. Ennyi erővel a Counter Strike is az...
  • Cortex #8
    Amúgy sztem nem gond, ha egy gyerek néha játszik "véres" játékkal.
    Csak sokszor az van, hogy ha a gyerek "bekattan", könnyebb a játékot hibáztatni, mint, hogy a szülők bevallják, hogy nem foglalkoztak eléggé a gyerekkel...
  • Cortex #7
    A Halo akkor sem egy tipikus véres játék. Sztem az egyik legszolidabb lövöldözős játék. Nekem itt csak az volt a fura, hogy véres játékra pont a Halot hozta fel a cikk írója példának. Ha azt írta volna, hogy Gears, Jericho, stb. akkor jó, de, hogy a Halo.
    A cikk írója a Halot az M (kizárólag felnőtteknek) kategóriába tette, ami megint nem jó, mert 16+ (Én nem azt mondtam, hogy ez gyerekeknek való, de nem M-es besorolású).
  • Vardar #6
    Ejjjj. Halo 1, 2-ben egyáltalán nem fröcsögnek a testrészek. És a vér se annyira...
  • Fbn Lx #5
    én kábé 10 évesen játszottam először 18+os játékkal. ahogy sok ismerősöm is.
    mára idegbeteg pszichopaták lettünk