Berta Sándor

Megőriznék az utókornak a mai játékokat

A digitális másolásvédelmek és a szerzői jogi problémák gátolják, hogy a számítógépes és videojátékokat a világ művészeti formaként is elismerje. Szakemberek ugyanakkor szeretnék megőrizni a mai programokat.

Az Electronic Arts által nemrég bejelentett Spore nevű játéka óriási vitát váltott ki, miután kiderült, hogy másolásvédelme miatt az azt legálisan megvásárlók kellemetlen helyzetbe kerülhetnek a harmadik telepítés után. Mindez csak egy újabb fejezete a játékfejlesztők és a szórakoztatóipar, illetve a kalózok közötti háborúnak. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezek a csatározások akadályozzák a kutatókat és az archívumokat abban, hogy napjaink számítógépes játékait összegyűjthessék és az utókor számára eltárolhassák.

Andreas Lange a Berlini Számítógépes Játékmúzeum vezetője 1997 óta feladatának tekinti a PC-n vagy videokonzolokon megjelent programok megőrzését. Lange és a Francia, a Német és a Holland Nemzeti Könyvtárban dolgozó kollégái létrehozták a Keeping Emulation Environments Portable (KEEP) projektet, amelynek keretében azt vizsgálják, hogy miként lehet egy olyan virtuális gépet készíteni, amelyen minden rendszer (Commodore C64, Sinclair Spectrum, Atari 2600 stb.) emulátorai futtathatók. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson egy a különböző adatformátumokkal kompatibilis platformot kell alkotniuk, ki kell fejleszteniük új átviteli eszközöket, valamint egy keresőt is.


Az adatbázis megalkotásában technikai segítséget nyújt a Portsmouthi Egyetem, a Nucleus Systems Ltd., a Francia Számítógép-történeti Társaság (ACONIT), a Joguin SARL francia és a Tessella brit informatikai cég. A német kutató kiállításokat szervez, rendszeresen publikál és a digitális szórakoztatókultúra docenseként tartják számon. Emellett rendszeresen tart előadásokat a Potsdami Egyetemen és a Berlini Játékakadémián, valamint 2002-ben társalapítója volt a The Digital Game Archive (DiGA) egyesületnek. A szakember részt vesz a német tudományos minisztérium által támogatott nestor projektben is, amelynek célja a német kultúrtörténeti tárgyak digitális archiválása.

"Az aktuális játékoknak is van kulturális hatásuk, azonban egyre több tudós keres fel bennünket azért, hogy tanulmányozhassák a régi programokat. Gyűjteményünk minden darabja legális forrásból származik. Ennek biztosítása meglehetősen komoly feladata, ugyanis a piac állandóan változik és néha nehéz nyomon követni, hogy éppen melyik cég birtokolja egy szoftver tulajdonjogait. A számítógépes játékokra 70 éves szerzői jogvédelem vonatkozik és sajnos nincs olyan központi hely, ahol megkérdezhetnénk, hogy kinél vannak a tulajdon- vagy hasznosítási jogok. A fúziók és átszervezések után gyakran ezt maguk a vállalatok sem tudják."


"A problémák ellenére gyorsan kell dolgoznunk, hiszen a mágneses adathordozók (pl. a kazetták) gyorsan rongálódhatnak és akár már 8 év után is bekövetkezhet az adatvesztés. Amennyiben egy egér megrágja egy könyv lapjának egyik sarkát, az nem olyan vészes, de ha egy játékban megsérül egy bit, akkor az egész alkotás elveszhet" - jelentette ki Andreas Lange.

"Reméljük, hogy a KEEP keretében már jövőre megkezdhetjük a munkát. Az ehhez szükséges dokumentációt már az idén áprilisban benyújtottuk az Európai Unióhoz. A szórakoztatóipar most kezdi felismerni az emulátorokban rejlő lehetőségeket. Amennyiben még könnyebbé tennék az archiválást, azzal nem csak a saját pozícióit védhetnék meg, de jelentősen kiterjeszthetnék a piacot. Komoly problémát jelent, hogy az online játékokat, például a World of Warcraftot jelenleg gyakorlatilag lehetetlen megőrizni az utókor számára" - tette hozzá a német szakember. Jelenleg 40 különböző emulátorfejlesztő program folyik világszerte. Ezek többsége ugyan nyílt projekt, azonban Lange szerint félő, hogy egy idő múlva létrehozóik elveszíthetik a kitartásukat és felhagynak a munkával. Éppen ezért lenne nagy szükség egy digitális játékarchívumra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aramir #15
    Adventure Island néven keresd, olyan, hogy Mario 9 nincs, csak az A.I. van meghekkelve :D
  • n3whous3 #14
    Hogy a spore témához visszatérjek a másik hír kapcsán: lehet, hogy valaki nem fogha 3x felrakni a játékot, de az tuti, hogy esetleg lenne kedve eladni, ha megunta. Emiatt meg nem lehet, de nem is a másolásvédelem miatt, a szerződés se teszi lehetővé. Milyen tulajdon az, ami nem is a tied, meg az is, meg kötelezően csak a tied lehet? Olyan mintha vennék egy kocsit, ami 30000 km után tönkremegy, és nem szabad eladnod.
  • tar86 #13
    Az ms pac man és a pole position megmarad.
  • torcipepe #12
    jó, hogy a warez szervereken fent vannak a játékok ezerszám, de én még egyiken sem találtam pl Mario 9-et, mivel azt sega nintendóra adták ki sárga kazettán.
    a másolásvédelmet meg eleve a gyártóknak kellene kivenniük a múzeumi példányokból.

    magyarországon két könyvtárnak kötelező leadni bizonyos példányt minden könyvből, az egyik budapesten az országos széchenyi könyvtár, a másik a debreceni egyetem könyvtára (volt Kossuth)
  • Narxis #11
    Jaja. Egyezik az ízlésünk.
  • Gamecube86 #10
    Szinte látom magam előtt amint mutatom az unokáimnak a múzeumban: Nézzétek nagypapa ebben a játékban írtotta ki a zerg fajt :D

    "és hát nyilván nekik is fontos, hogy megmaradjon az utókornak a művük."
    Nekik a pénz fontos, megannyi példa mutatja hogy jó reklámmal egy vödör sz@rt is el lehet adni.Persze akadnak kivételek és előfordul hogy az ember kap is valamit a befektetett összegért...
    Az én polcomon többek közt ilyen a Star Craft az Imperium Galactica 2 és a Half Life sorozat...
  • feamatar #9
    PSXre
  • feamatar #8
    PSXre
  • feamatar #7
    szvsz PCnél kicsit rosszabb a helyzet, DosBox az relatíve OK, de (néha) kicsit körülményes a használata, Win98 emulálás még körülményesebb. Még szerencsére XPt nem kell emulálni. Leginkább a hely jelentene gondot minden platform számára. De ez is csak a DVDs játékok esetén. Egy NES USA fullset van valahol fél-1 giga közt. Míg mondjuk egy PSX USA fullset már jóval körülményesebb. De ha próbálunk minőségileg is szortírozni akkor azért ezt már egy elfogadható számra le lehet hozni(talán 200GB elég is rá).
    Mondjuk emulálás még PSXel sem tökéletes, a régebbi rendszereknél már közelíti a 100%ot...
  • EroSennin #6
    A warezes tarsadalom is jo hatasfokkal dolgozik ezen, PC jatekoknal jobb eredmenyekkel mint ezek az egyetemek es tarsaik. Raadasul csak a tenyleges jatekot orzi meg, az idiota masolasvedelmektol eleve megszabadit. A warezes spore 100 ev mulva is futni fog valami emulatoron ami a WC ulokebe elpitett hardveren fut mert nem kell neki mindenfele aktivalas meg internetes csatlakozas autentikacios szerverekhez hogy fusson.