SG.hu·

Augusztus 12-én tetőzik a meteorzápor

Minden nyáron megcsodálhatjuk a Perszeida meteorraj látványos bemutatóját, így lesz ez idén augusztusban is.

A perszeidák csúcspontja keddre várható, Margaret Campbell-Brown és Peter Brown 2008-as Észlelési Kézikönyve szerint magyar idő szerint délután 1 órakor tetőzik, ami leginkább az észak-amerikaiaknak, ott is inkább a nyugati államokban élőknek kedvez. Ami minket vigasztalhat azon túl, hogy országszerte túlnyomóan tiszta égbolt várható, a nagyobbodó Hold is lenyugszik hajnali fél kettőkor, jövőre az utolsó negyedébe lépő Hold bevilágítja majd az éjfél utáni égboltot, némileg nehezítve a hullócsillagok észlelését.

Mint tudjuk a napokban már egyre sűrűbben felbukkanó meteorok a Swift-Tuttle üstökös parányi törmelékei. Az 1862-ben felfedezett üstökös körülbelül 130 év alatt kerüli meg a Napot, legutóbb 16 évvel ezelőtt tűnt fel, 1992 decemberében. A látogatást követően a perszeidák sokkal intenzívebbé váltak, a meteorok óránkénti száma több százra növekedett, többségük rendkívül fényes és látványos volt, mára azonban a meteorraj aktivitása visszatért a régi kerékvágásba.

Egy igen jó zápor percenként egy meteort hoz a város fényeitől távolabb autózó megfigyelő számára, a fényszennyezés és a holdfény ezt a számot egyaránt csökkenti. A perszeidák gyakorlatilag ezt ígérik, óránként 50-60 meteort láthatunk a sötét égbolton, kivételesen kedvező körülmények között - ha egy kicsit kapkodjuk a fejünket, akkor akár 90-100 hullócsillagot is észlelhetünk. Ne feledjük, ezek statisztikai adatok, a valóságban gyakran láthatunk két-három perszeidát gyors egymásutánban átsuhanni az égbolton akár fél percen belül, amit többnyire több perces szünet követ.

A csúcspont alatt a perszeidák radiánsa, azaz a pont, ahonnan a meteorok érkeznek, nem messze a Perszeusz csillagképtől helyezkedik el. Kora este ez az észak-keleti horizont alját jelenti, ami az idő előrehaladtával fokozatosan emelkedik, egészen virradatig, ami az észlelés végét jelenti. A radiánshoz közel megjelenő meteorok rövid sávot húznak, a távolabbiak azonban általában fényesebbek és hosszabb a csóvájuk, mindezek mellett pedig gyorsabban is húznak át az égbolton, A beérkező meteorok 10-20 százaléka nem felel meg a fentieknek, ezeket szórványos meteoroknak nevezik, vagy egy kisebb zápor tagjainak tudhatók be.

Az észlelés egyébként egy elég egyszerű és pihentető művelet, a legjobb, ha hanyatt fekszünk, bámuljuk a csillagokat és várunk. A perszeidák aktivitása ugrásszerűen megnő az éjfélt követő órákban, így célszerű ekkorra időzíteni a műveletet. Ez nem csupán kedd éjszakára vonatkozik, akit érdekel az esemény az napokkal előtte és utána is felvállalhatja ezt a fajta éjszakai kikapcsolódást, ezeken a napokon nagyjából egy negyedével kevesebb hullócsillag észlelhető mint a maximumkor. Az utolsó perszeidákat két héttel a csúcspont után észlelhetjük.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© akyyy2008. 08. 13.. 10:24||#24
én ágyból látam párat😊
© lesko2008. 08. 12.. 22:45||#23
Írígykedem, nem is kicsit. Én csak egyet láttam. 😞 Igaz nállunk nem egyszerû a helyzet, túl sok a fény, és persze a hold is fent vigyorog de felhõ legalább nincsen.
© plus442008. 08. 12.. 14:17||#22
ma 13 óra táján érte el a csúcspontot amibõl mi sajnos semmit nem láttunk , amúgy tegnap hajnalhoz közeledve nõtt meg a számuk ill ma sötétedés után lesz a legtöbb és fokozatosan csökken..
© NEXUS62008. 08. 12.. 11:26||#21
Na most már tudom, hogy a macskáim miért szöktek ki estére.😉
© Epikurosz2008. 08. 12.. 10:41||#20
"meg egy pár villanást (ami nemtom mi volt),"

ufó?
© ch132008. 08. 12.. 09:58||#19
Ma este lesz a legtöbb vagy tegnap volt???
© plus442008. 08. 12.. 03:39||#18
én msot jöttem be , kb olyan 100at láttam , este 10tõl kinnvagyunk , basszus oylan szépeket és nagyokat láttunk :') , meglehet fagyni odakint de a látvány kárpótól..
© Teppik Amon2008. 08. 12.. 01:17||#17
a mostani éjjel nagyon jó volt. sötétedéstõl éjjfélig vagy 20 hullócsillagot láttunk meg egy pár villanást (ami nemtom mi volt), úgy hogy csak kb 1/6 égboltot figyeltünk!
© Epikurosz2008. 08. 11.. 17:27||#16
Pedig úgy ceretném, ha az Ácia centerben vácárolnátok teleckópot... :-)
© gyalikukac2008. 08. 11.. 17:10||#15
ha van alamelyikteknek távcsõve vagy binoklija akkkor ajánlom megnézni az Androméda galaxist.Persze ha nem pesti vagy. Már szabad szemel is látazik egy közepes égen ( 5 magni) 10 x 50 es binoban már gyönyörû. 1-2 fele zenit fele van.