Gyurkity Péter

Sony: a készülékek 90%-a lesz a hálózaton

A Sony az évtized végére azt szeretné elérni, hogy összes termékeik 90 százaléka csatlakozzon valamilyen otthoni hálózatra. Ezt azonban nem a meglévő szabványokkal, hanem saját megoldásukkal érnék el.

A Gizmodo kérdéseire Stan Glasgow, az eladásokért felelős elnök válaszolt a napokban, itt említette meg először a fenti adatot is, Kiderült, hogy a vállalatnak nagyon komoly tervei vannak az otthoni szórakoztatói eszközökkel, legalábbis ami a hálózatra történő csatlakozást, az elérhetőséget illeti. Egyfajta alacsony fogyasztású vezetéknélküli hálózatot képzelnek el, amely saját megoldásukra épülne.



A cég ugyanis nem rejtette véka alá, hogy egyik meglévő vezetéknélküli szabványt sem szeretné alkalmazni saját terveiben. Számukra valamiért sem a Wireless USB, sem pedig a WiMedia nem felel meg, ezért kidolgozták saját változatukat, amely a keresztségben a TransferJet nevet kapta. Hogy mindez mire volt jó, azt még a szakma sem igazán tudja eldönteni, különösen ha a technikai részleteket veszik górcső alá. Eddig annyit tudtunk meg, hogy bár a fogyasztás alacsony, az átviteli sebesség pedig elérheti az 560 Mb-et másodpercenként, mindehhez az szükséges, hogy a csatlakozó eszközök legfeljebb 3 centiméterre legyenek egymástól.

Egyes szakértők szerint a vállalat jobban tette volna, hogy inkább a meglévő szabványok közül választ, mivel a jelenlegi információk alapján saját megoldásuk nem nyújt óriási előnyöket azokhoz képest. Igaz, azt Glasgow sem jelentette ki egyértelműen, hogy a 90 százalékos arányt kizárólag ezzel a technológiával érnék el, ám a januári bejelentéskor elhangzott, hogy jövőre indulna meg az igazi roham, ami nagyjából illeszkedik is a fenti tervekbe.

A problémát tehát az jelenti, hogy a Sony valószínűleg saját megoldásához fog ragaszkodni, ami egyben azt is megelőlegezi, hogy mindkét csatlakozó eszköznek is a cégtől kell kikerülnie - túl nagy választékra így nem számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • labzo #9
    Samsung DV kamerákban is van MemoryStick csatlakozó... .
  • cloud.strife #8
    Igen, ez igaz... :D

    Nem mitha baj lenne egyik cuccommal is. Tehát nem téma, hogy milyen kártya van bennük.
  • hdo #7
    Ami mind Sony, tehát egyáltalán nem mondtál ellent annak hogy Sony készüléken kívül a világon semmibe se jó, kártyaolvasó szémítógéphez más tészta, fel is kell rakni valahogy gépre ami rajta van.
  • cloud.strife #6
    Igen, a MemoryStick-em télleg semmi másba nem jó, csak a kamerámba, a fényképezőgépembe, a laptopomba, a PSP-mbe, a PS3-amba, a telefonomba...... :D:D:D:D:D
  • kvp #5
    Ez egy nagyon jo otlet. Gyakorlatilag egy legmagos transzformatort hasznalnak. Ez lehet tekercses vagy kondenzatoros megoldas is. Annak idejen ilyet akart hasznalni Tesla az egesz Foldon torteno adatatvitelre. (persze nagyobb energiaval) Elvileg az adatcsatolon keresztul akar tolteni is lehet a keszulekeket, amik gyakorlatilag egy sima soros portnak lathatjak a kapcsolatot. Ha a sony kiadna a specifikaciot, az sokat javitana a megitelesukon. (egyebkent egy adaptiv, hangolt rezgokorrel meghajtott aktiv antennaval akar joval nagyobb tavolsagbol is ra lehet csatlakozni egy ilyen rendszerre) Arban egy ilyet implementalni kb. 0.5-2 dollar lehet, mint amennyibe a gigabites ethernet portok csatolo trafoi kerulnek.
  • Rexhawk #4
    ööö sztem memory stickre gondoltál.egyébként sony mindig is ilyen snoob volt gondoljunk csak a betamaxra.ha blu ray megbukott volna azt is gyártotta volna tovább
  • Gerygrey #3
    Ez is olyan lesz mint az XD kártya ami Sony fényképezőn kívül a világon semmibe se jó.

    Van olyan naiv ember a Sonynál, aki feltételezi hogy valaki mindenből Sonyt vesz?
  • Kovász #2
    "Számukra valamiért sem a Wireless USB, sem pedig a WiMedia nem felel meg"

    Mégjóhogy, hiszen akkor nem csak Sony gépekből kelljen h álljon az egész rendszer
  • MrBlowfish #1
    Sony és az ő saját szabványai... Kössz, de kössz nem.