Alex

A Nikon Japánban legyőzte a Canont!

Az IDC piackutató cég közlése szerint a digitális fényképezőgépeket gyártó cégek tavaly összesen 131 millió darab készüléket szállítottak le az üzletekbe.

Ez 24 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest, azaz a szektor bővülése gyorsult, mivel az ágazat 2005-ről 2006-ra csak 15%-al termelt többet. A 131 millió készülékből a digitális tükörreflexes gépek eladásai csak 7,5 millió példányt tettek ki, viszont ez a piac egészénél jóval nagyobb mértékű, 41 százalékos gyarapodást jelent. Világszinten mind a kompakt, mind a DSLR gépek piacát a Canon vezeti, részesedése rendre 17, illetve 43 százalékos. A két kategóriát egybevonva természetesen szintén vezető, a világpiac 18,8 %-át tudhatja magáénak.


Az IDC jelentése szerint 2007 nagy nyertese a Samsung volt, melyet az európai és az ázsiai régiókban elért sikereinek köszönhet a cég. A dél-koreai konszern összeladások terén a piac 9%-át birtokolva a negyedik helyre küzdötte fel magát, alig elmaradva a harmadik Kodaktól (9,6 százalék), de már alaposan leszakadva a második Sony-tól (16 százalék).

Csak a DSLR piacot nézve a Nikon a 40 százalékával közvetlenül a Canon nyomában lohol, a maradékon koncon pedig a Sony (6,4%), az Olympus (5,6%) és a Pentax (3,6%) veszekszik. A Nikon pozicíója nagyon erős, tavaly ebben a szektorban ők bővültek a legnagyobb mértékben, év-év alapon 71 százalékot, ráadásul Japánban - egy a technológiai újítások iránt nagyon érzékeny piacon - legyőzték a Canont, azaz a távol-keleti szigetországban ők a piacvezetők. Csak a kompaktokat nézve a Canont a Sony követi 16,5 százalékkal, majd a Kodak (10,2%), a Samsung (9,5%) és az Olympus (8,5%) következik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • angol #3
    hú vazz, megyek bontok egy pezsgőt
  • babajaga #2
    "A Nikon Japánban legyőzte a Canont"

    Mi ez? Birkózóverseny?
  • wolruf #1
    Off: Fotós cikk japán vonatkozással, hölgy nélkül... hogy van ez?! (ja, izé thumbnailként van egy pici hölgy)