Berta Sándor

CeBIT: beszéddel irányítható intelligens ház

Számos intelligens otthont fejlesztettek ki eddig a kutatók. Európai szakemberek azonban ezúttal a vak és gyengén látó emberekre gondoltak.

A vakok és gyengén látók nehezen tájékozódnak nem csak az utcán és idegen környezetben, de gyakran a lakásukban is. Éppen ezért fontos, hogy könnyen eligazodhassanak az otthonukban. Ebben akarnak segíteni a European Media Laboratory (EML) szakemberei, akik egy kifejezetten a vakok számára készült különleges intelligens házat mutattak be a CeBIT-en, amelyet bárki ki is próbálhat a kiállítás ideje alatt. A ház megalkotásában az EML munkatársain kívül részt vettek a Német Vakok Tanulmányi Intézetének (blista) tagjai is.


A legnagyobb gondot a vakok számára általában a fűtőtestek vezérlése jelenti, mivel nem ismerik fel a készülékek kijelzőin látható értékeket és szimbólumokat. A beszédirányítás azonban erre a problémára is megoldást nyújt. A vezérlés nem függ egyetlen személytől, így egy család bármely tagja elboldogul vele és mindenki akár a saját igényeihez igazíthatja a világítást, a fűtést vagy a kikapcsolódását. A házban minden beszéddel irányítható, legyen szó a világításról, a fűtésről vagy a kedvenc zeneszámok kiválasztásáról és meghallgatásáról. A világítás akár teljesen vagy csak egyetlen helyiségre vonatkozóan is fel- és lekapcsolható, szabályozható.

"A CeBIT csak a kezdet, abban állapodtunk meg, hogy a kiállítás után is szeretnénk konkrét megoldásokon dolgozni. Úgy vélem, hogy ha ez a rendszer elterjed, akkor nem csak a vakok élete lehet könnyebb, de az egyedül élő idős embereké is, akik így gondoskodhatnának magukról és nem kellene idősek otthonába költözniük" - szögezte le Rudi Ullrich, a blista szóvivője. "Az általunk használt technika ugyan még nem kiforrott, de már működik" - tette hozzá Peter Saueressig, az EML szóvivője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • geli13 #9
    és ez miben változtat a dolgokon?:DD gondold már végig mit mondassz, mielött leirsz vmit.
  • willcox #8
    Az én otthonom sokkal intelligensebb, ha otthon vagyok :)
  • floatr #7
    Vakoknak, rokkantaknak, és persze a lustáknak természetesen, hiszen ők a célpiac :o)
  • Motoroj #6
    Kinek lesz pénze erre?
  • ricsimaster #5
    Ember NEM CSAK VAKOKNAK HANEM A A VAKOK CSALÁDJA SZÁMÁRA IS -.-"
  • WinT #4
    Az egyedül élő idős emberek meg többnyire nem az a bajuk, nem azért mennek otthonba, mert nem tudják felkapcsolni a villanyt, vagy a fűtést. A kedvenc zeneszámaik hallgatása a médiaközponton meg végképp hidegen hagyja őket többnyire.
  • Tinman #3
    Valamikor jó 10 éve láttam egy filmet Bill Gates-ről és a lakásáról, már akkor tele volt ilyen kütyükkel, és természetesen hanggal irányított rengeteg dolgot.
  • Lyan Kyj #2
    ez inkább a lustáknak készült...hmm.
  • geli13 #1
    csak szánalmasan felhasználták(kihasználták) a vakokat.
    Egy: vaknak nem kell villany
    Kettő: a fűtés sima fokozatkapcsolóval lehet használni, vagy hamár ilyen digitális minden, akkor csipog egyet...