Hunter

Áldást jelentenének a nullaközeli energiájú házak

Az időnként visszafelé forgó villanyóra csak egy az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma által megálmodott nullaközeli energiájú otthonainak ismertető jegyei közül.

Bár az alacsony villanyszámla már magában is egyértelmű előny, a magas energiahatékonyságú otthonok és vállalkozások csökkentik az előállítandó energia mennyiségét, ezáltal a szennyezést is, magyarázta Jeff Christian, a minisztérium Oak Ridge Nemzeti Laboratórium (ORNL) igazgatója. Tennessee állam a harmadik helyen áll Kalifornia és Texas mögött a szmog tekintetében, 2003 júniusában például a 30 napból 25-ön kellett ózonriadót elrendelni Smoky Mountains-ben, az Egyesült Államok leglátogatottabb nemzeti parkjában.

Christian, az ORNL Építéstechnológiai Központjának igazgatója úgy véli, hogy munkatársaival legalább részben tudják a megoldást a problémára. "Elkészítettünk egy ütemtervet a közösségek számára, mellyel építőipari gondjaiknak egy részét olyan megoldásokká alakíthatják át, amelyek által épületeiket energiafogyasztókból nettó energiatermelővé tehetik" - mondta Christian.


Jeff Christian látogatóknak mutatja be a házat

Bár a minisztérium hosszú távú célja olyan technikák kifejlesztése, melyek lehetővé teszik a nettó nullaenergiájú otthonok kis pluszköltséggel történő megépítését, a ma fő célkitűzése mégis inkább a lakástulajdonosok és építők megfelelő irányba terelése, mint például a nappanelek alkalmazása az energia egy részének "saját forrásból" történő előállításához. "A tervezetnek mindent magába kell foglalnia, így nem korlátozhatjuk törekvéseinket kizárólag a térfűtésre, hűtésre, vízmelegítésre, világításra és a nagyobb berendezésekre" - mondta Christian. "Számos más fejlett technikát is előveszünk és érzékelőket építünk be, mellyel a lakástulajdonosok figyelemmel kísérhetik energiafogyasztásukat és megtakarításaikat."

Júliusban készült el a negyedik nullaközeli energiájú ház, ami társaihoz hasonlóan légmentes burkolatú konstrukció. Fejlett, szerkezetileg szigetelt panel rendszerek, előre gyártott beton falak, hőszivattyús vízmelegítő, geotermális rendszerek, nappanelek, alkalmazkodó szellőzőrendszer, un. "hűvös" tető- és falborítás jellemzi - utóbbi infravörös visszatükröző pigmenteket is tartalmaz. A ház felépítése gyors volt és összességében kevesebb, mint 100.000 dollárba került. Az alsó szint és az alagsor felhúzása az előre gyártott szigetelt beton panelek alkalmazásával mindössze hat órát vett igénybe. A felső szint falai öt óra alatt kerültek a helyükre, míg a tetőszerkezet beépítése három órát emésztett fel.

A házak levegő minősége kitűnő, szabályozható a páratartalom, és mechanikus szellőzőrendszer teszi még komfortosabbá. Egy ilyen ház napi fűtési vagy hűtési költsége 45 cent, amihez ha hozzáadjuk az összes többi rendszer üzemeltetését, a kétszintes épület rezsije akkor is csak napi 4-5 dollárba kerül. Mind az építők, mind az építtetők részéről egyre nagyobb az érdeklődés, mondta Christian, hozzátéve, hogy számos energiatakarékos megoldás a jelenlegi házak esetében is alkalmazható. A tervek szerint 2005 végére elkészül az első nettó nullaenergiájú ház is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #37
    Az a baj ezekkel a technológiákkal, mint az új, kisfogyasztású autókkal. Olyan sokba kerülnek, hogy sose hozzák be az árukat. Például, egy 400W-os szélgenerátor, ami már ér is valamit, 270e Ft, és erre még jön az akku, inverter, töltésvezérlő komputer stb. Napelem hasonló rettenet árakon fut. Gondolkodtam ilyenen mert poén, dehát valaki vesse össze a kWh árakkal... Az életben sose térül meg...
  • HunChris #36
    Sajnos még nem éri meg.
    Amúgy mennyi lehet az élettartama az ilyen rendszereknek? Karbantartása?
  • Yv@n #35
    Nem arról beszéltem hogy jobb. Szimlpán megjegyeztem, hogy nem-e lehet hogy az egyik kupac szarból páros lábbal ugranak át egy mégnagyobb kupacba...
  • Kecske #34
    Én is néztem már ilyen cuccokat, de elég drágák egy mezei lúzernek.
    Ezen a linken találtam árakat: http://www.szeged.ws/okocentrum/oko-foold.htm
    Szerintetek milyen?
    A magyar napelemeket gyártják? Hol? Van honlapjuk?

    Thor
  • Csacsis #33
    Hi!
    Ami azt illeti tenni kéne már valamit.
    Nálunk van egy csomó olyan feltalált dolog, ami forradalmasíthatna sok mindent, de pénz nincs rá.
    Kampányolni kéne ezügyben.
    Ja, és fel kéne találni a normális közoktatást is!
  • Atyus #32
    Az a bizonyos "fekete anyag", amire utaltok, az szerintem az antianyag akar lenni, amelynek a hatásfoka, ha a saját "párjával" találkozik, több mint hatékony. A földön csak néhány helyen kísérleteznek nagyon kis mennyiséggel, mert nagy energia kell kordában tartani a felszabadult energiát.
  • DBM #31
    A fekete anyagot, lehet hogy sötét anyagnak is mondják, erről csak annyit, hogy nem akarták elhinni, végül pont azok "találták fel" ?
  • DBM #30
    Szóval, mikor elolvastam, arra gondoltam, hogy mikor voltam a magyar energetikai találkozón, elmondták, hogy már rég erről papolnak, hogy fekete anyag, meg több, mint 100%os hatásfok, az amcsik meg büszkék rá, hogy feltelálták. Az egyik ismerősünk olyan gépezetet talált fel, ami egy aksiról működtetett egy fúrógépet, 2 kiégett gázzal működtetett lámpát (ami érdekes módon világított, de ez más téma) még 1 flexet, és a tavalyi bemutatón még ezekhez egy betonkeverőt is (csak most nem hozta el), meg egy ventillátort, ami a vízbe dugott, lefogta(a víz alatt) és nem rázta meg, az aksit sem terhelte agyon. Ilyeneket szeretne gyártani, csak nincs rá meg a pénz, de esze ágában sincs odaadni a németeknek, az amcsiknak, vagy nem szeretné, hogy a kínaiak lemásolják... Sajnos ez a nagy helyzet Magyarországgal, hogy szegény, pedi sokkal gazdagabb lehetne. (de most új esélyt kapunk :) Medgyssy nincs többé) Persze lehet, hogy most hungaristának, vagy fasisztának, vagy nem is tudom minek tűnök, de a környező országok most mind a mi arany-, ezüst- stb fém bányáinkból élnek, és kicsit okosabban is politizál mondjuk Szlovákia (be akarják vezetni a 8%-os adót!
  • DBM #29
    Igen, valahol erre gondoltam én is, de erről még később beszélek.
  • DBM #28
    Miért? Legalább atomtámadás ellen is véd. :) Vagy mittomén. {:-)