Hunter

A világűr sem kímélte a jégkorszak nagyjait

Megdöbbentő bizonyítékokra bukkantak a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium kutatói, melyek szerint világűrből érkező anyagok bombázták a mamutokat és más nagytestű állatokat.

A kutatók eddig nyolc, közel 35000 éves agyaron észleltek meteorit darabok által okozott sérüléseket. Az ősi maradványok Alaszkából származnak, a Richard Firestone által vezetett csapat azonban rendelkezik egy Szibériából származó bölény koponyájával is, melyen szintén felfedezhetők ugyanezek a sérülések. A fentiekből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy Észak-Amerika felett az utolsó jégkorszak idején egy szerencsétlen esemény zajlott le, ami megtizedelte egyes fajok populációit.

Firestone szerint a légkörben felrobbant űrkőzetek lehetnek a tettesek, melyek apró darabjai milliónyi tüskeként fúródtak az állatokba. A bölény esetében egyértelmű, hogy túlélte a becsapódást, mivel a sérülések körül új csontképződés észlelhető. A maradványok mindegyikén apró, 2-3 milliméteres forradások láthatók. Allen West földtudományi szakértő szerint, ha a részecskék keresztülszakították is az állatok bőrét, nem juthattak el a létfontosságú szervekig, viszont így is súlyos sérüléseket szenvedhettek.

A nagy sebességű becsapódást bizonyítják a kidomborodó, égésnyomokkal tarkított felületi gyűrűk, melyek a becsapódási pontokat övezik, a lyukak pedig csak egy oldalon tapasztalhatók, ami azt bizonyítja, hogy a behatás egy irányból érkezett. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok tanúsága szerint a beágyazódott szilánkok az agyarakban és a csontokban robbantak fel. Az elnyelődött darabkák mindemellett mágnesesek és magas nikkel-vas koncentrációval rendelkeznek. A különböző atomtípusok arányai szinte teljesen kizárják a földi eredetet.

A felfedezés a kutatócsoport egy korábbi munkájának folyománya, ami egy időben hozzánk közelebb eső, 1300 évvel ezelőtti űrből érkező incidensre utal. A kutatás több mint 20 helyszínen talált egzotikus anyagot tartalmazó üledéket szerte az amerikai kontinens északi részén. Az üledékben parányi üveg- és széngömböket, mikroszkopikus gyémánt darabkákat és a rendkívül ritka irídium a földinél jóval magasabb koncentrációját észlelték. A tudósok találtak egy fekete réteget is, ami szerintük a kontinensen végig söprő erdőtüzek által lerakott szén lehetett.

"Bizonyítékokat találtunk a részecske becsapódásokra tűzkövekben egy Clovis indián területen Michigan államban. Úgy gondoltuk, ha a tűzkövekben megtalálhatók, akkor valószínűleg nagyobb felületekben, például agyarakban is jelen vannak" - taglalta Firestone a BBC tudósítójának.

A részecskék utáni vadászatot Allen West kezdte egy mamutagyar árverésen Arizonában. Szerencséjére rögtön rábukkant egy példányra, amin jól láthatóak voltak az árulkodó, himlőhelyekre emlékeztető sérülések, ezért megkérte az árusító céget, hogy megvizsgálhassa teljes készletüket, ami több ezer darabból állt. A kutatás nem volt egyszerű, mivel más is okozhatott hasonló felületi foltokat, ezért West kifejezetten a mágneses darabokat próbálta kiszelektálni egy madzagra fellógatott nagy erejű mágnes segítségével. A végeredmény a fent említett nyolc agyar és egy koponya lett.

A kormeghatározások azonban meglepték a kutatókat, a maradványok 20000 évvel idősebbek voltak becslésüknél, ezért több eshetőséget is számba vettek, egyik még az időbeli eltolódást is megmagyarázná. Az agyarakat gyűjtő szibériaiak és alaszkaiak rendszerint az altalajból kiállva, vagy a folyópartokon találják a maradványokat, ezért elképzelhető, hogy a becsapódás mégis 13000 évvel ezelőtt történt és már rég halott állatok felszínre került csontjaiba fúródtak a részecskék. A feltételezett becsapódások egyikét sem sikerült még kráterhez kötni, bár amennyiben a levegőben semmisültek meg az űrkőzetek, akkor nem is létezhetnek, illetve arra is magyarázatot kell még találni, hogyan mutathatnak a bölény és a mamut maradványok szinte azonos jegyeket, miközben földrajzilag igen távol estek egymástól.

A jégkorszak nagyvadai, a mamutok, elefánt rokonaik a masztodonok, kardfogú tigrisek, több medvefaj és számos más lény nagyon gyorsan tűnt el 10000 évvel ezelőtt. Ezt általában az éghajlatváltozással és/vagy a vándorló emberek egyre hatékonyabb vadász technikáival magyarázzák, a fentiek fényében azonban akár az űrkőzetek is hozzájárulhattak a populációk csökkentéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kagemusha #133
    1. Ha neked ez sértés... mellesleg a felhasználói adataidból ez következik, tehát mire fel a reklamálás?
    2. Nem vagyok kevésbé magyar, mint te... mellesleg semmit sem tudsz rólam, tehát mire alapozod a kijelentésed?
    3. Kettőnk vitája nem a közösség dolga. Felesleges belevonni harmadik fele(ke)t, semmi közük hozzá! Arról nem is beszélve, hogy ne játszad a fogadatlan prókátort!
    4. Beszélni? Viselkedni? Érdemben nem reagáltál a hozzászólásaimra, csak sértegetni tudtál... Szerinted ez az intelligens, kultúrált vitatkozás?
    5. Halvány lila dunsztod sincs, mit értettem az alatt, hogy "katolikus, hitgyulis, egyre megy", de ezt is jobban tudod, mi? Fogalmad sincs, hogy az összes vallás, legyen az mohamedán, keresztény vagy azokon belül bármely szekta, számomra az ostobaság netovábbját jelenti, de szerinted csak fikázom őket...
    6. szegénységi bizonyítvány? Mert rühellem és gyűlölöm az összes vallást? Fogalmad sincs, miről beszélek... és meg sem próbálod elképzelni az okokat, hogy miért is érzek így, de szerinted csak fikázom őket...
    7. Nehézséget okoz az állócsillag fogalma? Nem vagyunk egy szinten a vitához? Mi vagy te? A bölcsesség kútfője, akihez senki nem ér fel? Olyan magas piedesztálról nézel le, hogy számodra én egyszerű halandó, már nem is látszom? 8. Végül: ha együtt őriztünk volna libát, akkor talán lenne jogod mutogatni, így viszont...
  • bvalek2 #132
    Nem vagyok fővárosi, ne sértegess. Te pedig nem vagy magyar, ne sértegess minket.

    Nem elég a nyelvet beszélni (esetedben csak félig meddig) viselkedni is tudni kell
  • Kagemusha #131
    jah, te fővárosi, én meg magyar szubkultúrából...
  • bvalek2 #130


    Nagyon különböző szubkultúrákból származunk, annyi bizonyos
  • Kagemusha #129
    Sertegetsz, aztan meg neked all feljebb?
    Van egy arcod, ideje lenne osszebb hajtogatni...
  • bvalek2 #128
    A #106-os és #107-es hozzászólásomban kielemeztem a videó hazugságait, csillagászati érvekkel. A régészeti tárgyú dolgokhoz nem szóltam hozzá, mert ahhoz nem értek, de annyira ordít hogy hazudnak csillagászat ügyben, hogy ezek alapján kétségeim támadnak bármi iránt, amit állítanak. Nem az én hibám hogy nem fogtad fel amit leírtam.

    katolikus, hitgyulis, egyre megy vagyis fogalmad sincs hogy mit fikázol, de azt nagyon. Gratulálok, ezzel magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. Ha még hozzátesszük, hogy neked még az állócsillag fogalma is nehézséget okoz... Nem vagyunk egy szinten a vitához, úgyhogy innentől kezdve nem veszek rólad tudomást.
  • bvalek2 #127
    Ez érdekes, a legjobb ABBA számokat is akkor írták, amikor már válófélben voltak. Az igazán jó dolgok szenvedés árán születnek...

    Hú de eltértünk a tárgytól :) Mindenesetre fenntartom az összeesküvéselméleteimet. Azok ott a képen golyónyomok ;)
  • Kagemusha #126
    Pofazni azt tudsz, ervekkel cafolni azt nem... bunko! En sem hivtalak parasztnak, ocsisajt, de ha mashogy nem megy...

    Mellesleg: katolikus, hitgyulis, egyre megy, mindketto szekta... az egyik kisebb, a masik nagyobb, engem meg hagyjon beken mind!
  • Epikurosz #125
    Ja, értem. Valami rémlik, hogy mondtak ilyeneket a kollegák, de már nem emlékeztem.
    A szív szerepe meg tényleg érdekes, pláne ha fáj, vagy repes.

    *
    Jut eszembe egy régi kis kedves sztori még a gimnáziumból. Én átlagon felül jól verseltem, és verseimet az irodalomtanárunk már az egész osztály előtt is kielemezte. Tehát, volt némi tekintélyem, ezért egy fruska nekem mutatta meg a saját verseit, hogy mondanék véleményt róluk. Egy süldő kamaszlányhoz képest elég szomorkás, sőt morbid volt a hangulatuk: kiábrándultság, halál, temető, minden volt bennük, épp csak öngyilkossági szándék nem. Szóval, olyan kamaszkori világfájdalom. Kérdem, a csajszitól:

    - Te soha nem szoktál örülni? soha nem voltál boldog?
    - Dehogy nem! - jött a válasz - Csak olyankor nem írok verseket.

    :-)
  • bvalek2 #124


    Egyébként úgy gondolták, hogy az agynak a vér hűtésében van szerepe, azt hitték hogy a szivünkkel gondolkozunk. Ez utóbbiban sajnos biztosan tévedtek, de az előbbiben kezdek hinni, amióta fórumokra járok

    Bocs ezekért a leültetésekért, valahogy mindig akkor tévedek ide, amikor rossz kedvem van...