Hunter

A Föld valódi színekben

Elérhetővé tette az Európai Űrügynökség (ESA) a Rosetta legutóbbi bolygónk körüli látogatása alkalmával készített valódi színekben pompázó felvételeit.

Az üstökös-szonda 2005 márciusa után újabb gravitációs gyorsításért tért vissza a Földhöz, hogy végre megkezdhesse hosszú utazását a külső Naprendszerbe, ahol 2014-ben találkozik a Csurjumov-Geraszimenko üstökössel. A képek november 13-án az úgy nevezett hintamanőver során, illetve 15-én, a szonda távolodásakor készültek.


A Föld valódi színekben. Az OSIRIS és az NAC felvétele november 15-én készült, alul jól kivehető az ausztrál kontinens

A Rosetta most közelítette meg legjobban a Földet, mindössze 5300 kilométerre repült el a Csendes-óceán felett, több felvételt készítve Ázsia, Afrika és Európa lakott területeiről, megmérte a Hold által visszavert fényt, miközben még egy kisbolygó jelölést is kapott. Néhány napig büszkén viselhette a 2007 VN84 jelet, amit nem sokkal később hivatalosan visszavontak, miután egy moszkvai csillagász felfedezte, hogy a Kisbolygó Központ által jelölt objektum pályája kísértetiesen hasonlít a Rosettáéhoz.


Az OSIRIS és a WAC felvétele a hintamanőverkor készült a Föld éjszakai oldaláról.

A valódi színű felvételek elkészítéséhez a szonda Optikai Spektroszkópos és Infravörös Távoli Leképező Rendszerét (OSIRIS) valamint Kislátószögű Kameráját (NAC) alkalmazta, míg az éjszakai fotókhoz, melyen jól láthatók a városok fényei, Nagylátószögű Kameráját vetette be. A mellékelt felvétel hamis színekben láttatja a Föld éjszakai oldalát, kihangsúlyozandó a települések fényeit. Az átrepülés során több műszer kalibrálása is lezajlott, mind a szondán, mind a Philae leszállóegységen. A Rosetta tudományos méréseket készített a Föld légköréről és mágneses mezőiről, valamint megfigyelte a légkörbe belépő porszemcséket, a hullócsillagokat, lévén a Leonida meteorzápor ebben az időben kezdte elérni aktivitása csúcsát.


Egy szimulált kép, amivel jobban beazonosíthatók a fenti éjszakai fotón látható lakott területek

Hamarosan újabb látványos felvételekkel gazdagodunk, a Rosetta távolodása során még jó néhány fotót fog készíteni a Föld-Hold rendszerről is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)